Alföld
kerékpártúra, 2009. október 25–31.

Erre a túrára Debrecenben lakó hölgyem és az általam nagyon tisztelt Prophet1 fórumtárs meglátogatása céljából indultam el, akivel már régóta leveleztem. Hithű református volt, Victor János nagy tisztelője és életművének népszerűsítője. Teológiát végzett, de valamilyen személyes okból meghasonlott egyházával, és nem szolgálhatott lelkészként. Ahogy én láttam, félig kitagadva működött szeretteinek körében mint hittudományosan képzett laikus hívő, akit néha meg-meghívtak igét hirdetni is. Feleségével és öt gyermekével Kunbábonyban lakott, és pillanatnyilag ő volt gyesen, felesége tanárként dolgozott. A túrát előzetes megbeszélésünk alapján hazafelé menet igyekeztem Kunbábony felé kanyarítani.

Mivel Prophet1 2011-ben elhunyt, e beszámoló - egyetlen találkozásunk leírásával - az ő emlékét is őrzi.

Nap, dátum Alvás Táv Belépő Étel Egyéb
1.: X. 25. Vámospércs 38,9

–

–

 2535 vonat
2.: X. 26. Nádudvar 110,3

–

 3200

–
3.: X. 27. Ecsegfalva 80,7

–

 1800

–
4.: X. 28. Martfű 80 1040 1535 2550
5.: X. 29. Fülöpháza 102 450 1800 2400
6.: X. 30. Kunbábony 56,4

–

 1130

–
7: X. 31. Budapest 75,4

–

 2200

–
Összesen 20640 Ft 543,7 km 1490 11665 7485

1. nap: 2009. október 25. 16:00-19:00
Debrecen - Vámospércs - Bagaméri út.
38,9 km.

A 6:28-as vonattal mentem, 9:30 körül érkeztem Debrecenbe. A nap nagy része a hölgyemnél telt. Beszélgettünk, eszegettünk, ő főzött fasírtfélét, krumplipürét. Egy kicsit beteg volt, azért nem mentünk ki a házból. Aztán útra bocsátott muffinnal és fasírttal. Én meg a kerékpárúton elhagytam Debrecent. Szép, derült idő volt.

Az út minősége pocsék, a sötétben elvakítottak a szemből jövő autók. Vámospércsen egy nő megkérdezte a kocsijából, hogy tudom-e, merre van itt a lomtalanítás. Dehogy tudtam. Inkébb letértem Bagamér felé, és az első rendes erdőben szállást kerestem. A fenyvesben friss vágásba botlottam, és rönkhordás nyomai látszottak, ezért az országúthoz közelebb, egy kis dombtetőn vertem sátrat - gondoltam, a dűlőútról majd nem vesz észre senki.

2. nap: 2009. október 26. 6:45-18:00
Bagamér - Létavértes - Sáránd - Derecske - Hajdúszovát - Hajdúszoboszló - Nádudvar.
110,3 km.

Körülbelül 6-kor keltem, sátrat bontogattam. Erre a dűlőúton elhúzott egy rönköskocsi. Szerencsére nem nézett ide, mégis kitűnt, hogy a fedezékem elégtelen. Lebontottam a sátrat - erre elhúzott a dűlőúton egy Barkas. szerencsére ekkor már a reggelimet kentem. Párducnadrágra rövidnadrágot húztam, bízva a tartós szép időben, hogy majd újra levehetem - és e várakozásom igazolódott is.

Bagaméron vásároltam zsömlét, paradicsomot. Elég sok volt a cigány, de mintha munkába mentek volna, legalábbis a többségük. Tormaszedőket, kukoricaszárat (?) arató és szecskázó gépet láttam a falu után. Református és katolikus templom, baptista imaház, világháborús emlékmű, ezeréves államiság-emlékmű örvendeztetett meg - szép, takaros falu.

Álmosdon van egy kovácsmúzeum, alighanem látogatható, de eléggé leromlott. Eligazíttattam magam a csatahely-emlékmű felé. Ez volt a Bocskai-szabadságharc első csatája, melyben a Habsburg-pártiságából kikergetett főúr kis számú hajdúserege megsemmisítette Pezzen ezredes ágyúkat kísérő csapatát. Ezen ágyúkat faragta kőbe az emlékkövek alkotója is. Az 1996-ban emelt emlékmű a határ mellett található. A szép hangulatos napsütésben köveknek dőlve reggeliztem.

A térkép tanúsága ellenére onnan nem egyenesen, hanem 90 fokban jobbra törve megy tovább az új betonút, és nem a román határon túli Csokalyra lyukad ki, hanem a Székelyhíd felé menő rendes határátkelőhöz tart. Itt ha akartam, se tudtam volna Romániába átmenni, mert a határállomás melletti szántón egy darabig drótkerítés húzódik.

Létavértesen egy Irinyiről elnevezett vízi vágóhíd található, de nem tekintettem meg. Vásároltam ropit, darálós linzert, vajat. Hosszúpályi után kitartóan keresgéltem a földikutya-rezervátumot: először a vasúton túlra keveredtem, de csak csemete-telepítéseket tudtam fotózni. Végül egészen az Ördög-árokig, egy honfoglalás kori szarmata földvársáncig hatoltam a vasút mellett, mire meglett. Az ismertető szerint a földikutya, ez a sündisznóhoz hasonló külsejű állat túlnyomórészt föld alatti életet él, ezért ritkán kerül szem elé, csak jellegzetes túrásaiból következtethetünk jelenlétére. Élőhelyeit jobbára felszántották mára; ez a hajdúbagosi rezervátum 1976 óta védett.

Sárándon egy állatorvos kiírását láttam ("receptírás, herélések bejelentése, védőoltások adása"), meg egy tuskóvagdalék-kupacot, amely szemlátomást tűzifaként folytatja pályáját. Aztán a Derecske Alma Kft-től megpróbáltam almát venni egy szeddmagad-félében, de csak tálcájával, azaz 13 kilósával adták volna, így ettől a csemegétől elestem. Aztán a boltban vettem erőspaprikát és almát. Hajdúszováton mementóként felbukkant egy Vörös Hadsereg útja.

Hajdúszoboszlón a Tigáz-üzem előtt forróvizes, elzárható kút üzemel. Álltak is előtte sorba sokan kannákkal, közéjük besorolva töltöttem én is egy kulacsnyival. Csak kívülről néztem meg a fürdőközpontot, mert egyedül nem lett volna türelmem eleget benn időzni. Négy órára járt, sötétedett. Eszegettem a nápolyit, sajtos tallért. Itt még sprotnit is vettem, a tészta gazdagítása céljából.

Hajdúszoboszlóról távozva a város határában láttam egy kunhalmot, majd még egyet - és itt egy erdőcske is akadt. Majdnem ott aludtam 98,5 kilométer után, de a kunhalom teteje kökényes volt, az erdőcske pedig pici és zajos. Betekertem hát Nádudvarra, ahol sok biciklis járt fel s alá a kerékpárutakon. Innen Mihályhalma felé távoztam, és néhány pulykakeltető telep között megkerestem a régóta vágyott erdőt. Nagyon kellemes tölgyes volt - szépen lezuhanyoztam a finom langyos időben.

Feljegyzem, hogy e napon használtam először hangos feljegyzések készítésére a PDA típusú zsebszámítógépet.

3. nap: 2009. október 27. 7:15-17:00
Nádudvar - Püspökladány - Kisújszállás - Ecsegfalva.
80,7 km.

Körülbelül 11 órától hullott valami esőféle, és még reggel is szemerkélt. Halogattam az indulást. Rejtekhelyem biztos volt, sehol egy lélek. Végül negyed hétkor kimásztam, a sátrat fél órával később bontottam le, és negyed nyolcra megreggeliztem. Rétegfelhős volt az ég, de már nem esett. A felhőtakarón nyugat felől rés támadt. Bementem Püspökladányba, bevásároltam (felvágottat, olajos halat, kekszet és barackmagnak nevezett kakaós nápolyifélét). Változatos időjárás következett: hol kívánkozott rám a kabát, hol melegem volt benne. A várost nem néztem meg, inkább a Farkas-szigeti arborétum felé lódultam. A felhők lassacskán alakossá váltak, ami a hidegfrontoknál szokás.

Az arborétumban jurtatábort is szoktak tartani, de most csak pár vásárló és két erdei munkás őgyelgett a faiskolában. Ők egy lassú csettegőn ülve haladtak tova, diót meg makkot szedtek jutazsákba. Odaszóltak, hogy merre megyek. Mondtam, hogy a tappancsjelzést, vagyis a tanösvényt követem. Jó, mondták, az tényleg erre fut. Viszont elég nagy volt a sár, és fel is tapadt a kerékre. Visszafordultam, mert rövidítést kellett keresnem. Be is borult, és nem volt kedvem öt percenként leszállni sarat piszkálni.

A kilátóra ki volt írva: "Életveszélyes, felmenni tilos", de azért nyitva volt.

Innen a 4-es úton mentem tovább Karcag felé, majd letértem északra a Zádor-híd irányába. A rossz makadámút alig valamivel volt jobb, mint a keresztező földutak. Nehezen tudtam tájékozódni. Egy tanyában vagy nagyobb gazdaságban lovagoltatás is folyik; hátsó kertekben gépek álldogáltak, sok gyöngytyúk és más aprójószág kaparászott. A gazdáék végül eligazítottak a híd felé.

A vasúti átkelőnél tipródtam egy sort a folytatást keresve. Szemben egy kurva telefonált - korunk jellemző képe. A tanyától rosszacska földutak vezettek a hídig. Karcagra viszont egy jobb kövesút vezetett. A hídnál beszélgettem egy negyvenévesforma pásztorral. A juhok és kecskék a sajátjai, a munkája nemigen kifizetődő, de eladni őket még rosszabb volna. Nem is tudja, mi másba fektesse a pénzét. Kabán a cukorgyár bezárt, a karcagi rizshántoló is; a nyugatiak ezeket megszerezve és földig lebontva csak piacot vásároltak maguknak. A pásztornak volt háza a városban, de a majort sem adná el szívesen; reménykednek, hátha jön jobb világ is.

A karcagi szélmalom csak szeptember 30-áig tart nyitva, ezért megcéloztam a túzokrezervátumot. A 4-es úton végig tilosban tekertem, úgy, hogy először a kicsi átkötőn indultam el, de egy nagykun-emlékmű átcsalogatott a főútra. Sajnos elszámítottam magam: a rezervátum túl messze volt. A Hortobágy-Berettyó partja nádasos, alhatatlan, szúnyogos volt, és nem kínált fedezéket. Ezért Ecsegfalva előtt egy szép fiatal tölgyesben tértem nyugovóra. Ez egy telepített erdő volt egyenes sorokkal, valamennyire mégis elrejtett, és szerencsére a közelben nem is volt tanya. A zuhanyzás sok lágy vizet fölemésztett a kulacsaimból, pedig holnap szerettem volna főzni.

4. nap: 2009. október 28. 7:45-20:00
Réhely - Dévaványa - Gyomaendrőd - Mezőtúr - Martfű.
80 km.

Reggel bementem a túzokrezervátumba, és jól körülnéztem. Október 31-én zár be, tehát nagy szerencsém volt, hogy ide eljöttem. Szeretnének télire is erdei iskolásokat fogadni, mert májusban nagy a zsúfoltság. Most csak egy-két autós lézengett itt rajtam kívül.

Dévaványa előtt egy villamosgép-tekercselő üzemet találtam: ez egy magánvállalkozóé volt, és működött, amit abból lehetett látni, hogy előtte ötven bicikli állt. Dévaványán a strandterületről meleg jódos forrás önti vizét kívülre, és az emberek kannákkal vesznek belőle. Bent, a gyógyfürdőben alig láttam mozgást.

Gyomán a Kner Múzeum elvben csak csütörtök-pénteken lett volna nyitva, de én vakmerően bepofátlankodtam az üzemi bejáraton, mikor az ügyeletes hölgy éppen nem nézett oda. [Remélem, ebből nem lesz baja, hiszen a túra és a beszámoló megírása között tíz év telt el, és talán már nem is lehet megállapítani, ki volt éppen ügyeletben.] A nyomda igazgatósága ugyanis költségtakarékosságból megtiltotta az időn kívüli vendégfogadást, és a múzeumi dolgozók alig tudták kiharcolni ezt a két napot is. Alighanem bezár a múzeum, de nem tudni, hogy kihez fog kerülni a gyűjtemény. Ez igen szomorú. A belépőn jelképes összeg volt [360 Ft, az azóta eltelt időben 800-ra ment föl, és persze a múzeum nem zárt be], a kis füzet még olcsóbb, továbbá ingyen kaptam egy óriási reprezentatív évfordulós kiadványt - a Kner Nyomdának most is jól megy az üzlete.

Mindent-bele-tésztát reggeliztem olajos hallal - ez volt most a slágerételem. A másik felét a túzokrezervátum mellett kebeleztem be. Innen átmentem Mezőtúrra. A Fazekasmúzeumba zárás előtt tíz perccel értem: lazán és szívélyesen beengedtek, utána pedig beszélgettünk egy jót az ország sorsáról. A múzeumban dolgozik egy igazgató és két érettségizett beosztott, vannak továbbá takarítók és szakképzetlen tárlatvezetők. Nemigen van pénz, harmincezer forint a havi költségvetésük. Ezt a múzeumot is alig találtam meg. A városhatárhoz volt kiírva a címe, de a kitáblázottsága igen rossz. Pályázati pénzt a Fazekasmúzeum kap néha, de a Nyomdamúzeum semmit.

Mezőtúr főterén megvacsoráztam. Ezután megcéloztam a Tiszát - még harminc kilométer volt addig. Nemsokára felszisszent egy defekt a sötétben - mint kiderült, a védőszalag vágta ki a belsőt. Megragasztottam. Hálószobául két akácost próbáltam ki, de nem voltak szimpatikusak. Végül Martfű fölött egy egy horgászhelyen aludtam a kiránduló-partszakaszon. Előtte hideg vízben csobbantam, szépen, szappan nélkül. A part meredek volt, alig tudtam kikapaszkodni. Utána a kulacsból le kellett mosnom az összesározódott lábamat. Most már hosszúnadrágot és zoknit is fölvettem éjszakára, mert tegnap bizony fáztam nélkülük. Csak másnap vettem észre, hogy defektjavítás után fordítva tettem vissza az első kereket, és a mágnes a rossz oldalra került, ezért az utolsó öt kilométert a gép nem mérte. Ezt utólag, papíron korrigáltam.

5. nap, 2009. október 29. 7:45-18:00
Martfű - Tiszaföldvár - Tiszakécske - Kecskemét - Kerekegyháza.
102 km.

Negyed hétkor keltem, és megettem két kiflit, három régit viszont kénytelen voltam kidobni. Ezután nagy főzést csaptam.

Enyhén csöpögött az eső, de hamar elállt. Sehol egy lelket nem láttam. Martfűn a Lidlben bevásároltam, ezután kimentem a Vezseny felé menő révútra, de a kompot éppen nem láttam. Végigmentem Tiszaföldváron. Cibakházán internetezni próbáltam, de éppen rossz volt a számítógépük, bentről csupán játékgép-zörgés hallatszott. Esőkabátos, álmosító idő volt, hideg szemergéssel és hűvös, esőtlen borulatokkal. A tészta második harmadát a Tisza előtt ettem meg, az utolsót Kecskemét után.

A városba egy mellékúton gurultam be. Célom itt a játékmúzeum volt, ahová kettőre oda is értem. Körülnéztem a gazdag kiállításon, vettem egy könyvet 2400 forintért. Biztató körülményként nyugtáztam, hogy a múzeum ma is gazdagodik élő művészek alkotásaival. Nemrég kaptak 25 millió forintot restaurálásra. Röviden beszélgettünk túrázásról, a múzeum jövőjéről.

Ezután nyugat felé iramodtam az 52-es úton, amely mellett pocsék kerékpárút futott. Letértem Kerekegyháza felé. Bekapcsoltam a telefont, és menten elém ugrott egy üzenet Prophet1 barátomtól. Felhívtam, és holnap dél körüli érkezést ígértem. Megbeszéltük, hogy Kunadacstól a célig elkísérnek, mert onnan egy rövidítési lehetőség van Kunbábonyig.

Kerekegyházán vizet vettem, és megcéloztam Fülöpházát. Egy úthajlatot kétfelől erdőcske övezett, a sötétebbik talán öreg nyárfás vagy tölgyes lehetett, de egy kutya ugatott benne - és hoppá, be is volt kerítve. A másik oldalon fiatal nyíres-akácos-borókás húzódott. Ebben jó hosszan toltam, majd sátrat vertem. Szép csöndes idő volt, kiadós zuhanyzással adtam meg a módját ennek a szép napnak.

6. nap: 2009. október 30. 7:15-14:30
Fülöpháza - Kerekegyháza - Kunadacs - Kunbábony.
56,4 km.

Reggel kihagytam a főzést, csak zsömlét ettem. Alig volt hideg. Megkerültem az erdőt, így tértem vissza az országútra. Fülöpházán bevásároltam, majd megcéloztam a nevezetes homokbuckákat, melyeket pár éve már meglátogattam. Elmentem a Somogyi-tanyáig, és ott balra fordultam. Beszélgettem egy új telepítésű szőlőt előmetsző bácsival. Most két mozgó, sivatagi jellegű buckát is találtam. Ezeket a nyugati szél formálta, de ezúttal keleti szél fújt. Megfigyeltem a hátukon végighúzódó árkot és a szél alatti oldalon képződő homlokot.

Ezután kimentem az 52-es útra, telefonáltam Prophet1-nek, majd visszamentem Fülöpházára. Innen következett Kerekegyháza és Kunadacs. Előtte megpróbáltam bejárni a peszéradacsi turjános tanösvényt. Ez egy rongált, hiányosan jelzett ösvény volt, tehát nem tudhatom, hogy sikerült-e végigjárnom.

Kunadacs után újabb telefont eresztettem meg. Prophet1 kismotorral elém jött, bekísért a legelőkön át Kunbábonyba. Bemutatott feleségének, Zsuzsának. Ott maradtam náluk, míg ő elment valaki máshoz krumplit szedni. Gyerekei már otthon voltak. Megvendégeltek, fürdővizet is adtak, és internet is akadt a számítógépükön. Beszélgettem Zsuzsával - ő angolt és tán mást is tanít egy leromlott intézményben, amit inkább nem nevezek meg.

Aztán megjöttek a többiek, megvacsoráztunk. Megnéztük Prophet1 számos református teológiai jegyzetét és könyvét. Kaptam belőle párat, és nem is csak a másodpéldányok közül. Aztán késő este még egy netezésre került sor: írtam egy vastag letolást Metafizikus vitatársamnak az Index-fórumon, majd aludni mentem.

7. nap: 2009. október 31. 11:30-17:30
Kunbábony - Kunpeszér - Bugyi - Taksony - Budapest.
75,4 km.

Kora délelőtt elbúcsúztam Prophet1-től, majd hazaindultam. Akkor még egyikünk sem sejtette, hogy ez volt az utolsó találkozásunk. Egy derék, alapos és becsületes embert, egy hithű kálvinistát ismertem meg benne, akivel az Index-fórumon egészen haláláig vállt vállnak vetve védtük a kereszténység, közelebbről a protestantizmus ügyét, és leglelkesebben a kálvini predestinációt. A tőle kapott könyvek, jegyzetek ma is polcomon vannak, és emlékeztetnek rá. Nyugodjék békében!

Szép volt az idő, kényelmesen haladtam. Bugyi után a legelőt egy keskeny aszfaltcsíkon szeltem át - úgy látszik, olyan kicsi itt a forgalom, hogy nincs szükség két sávra.

E napon már nem történt különös esemény, azon kívül, hogy az újonnan átadott 51-es betonúton láttam egy elütött őzet. Szegény jószágnak a szájából vér csöpögött, de még élt. Úgy véltem, rajta már csak a kegyelemlövés segíthetne, de fogalmam sem volt, kit hívhattam volna, hogy leadja.

Beérve a fővárosba, az Astoriánál egy kurta bringasávot vettem igénybe, amely a semmibe vezetett, és hepehupás is volt. Ez egy hosszabb útvonal kezdő eleme lehetett, és jelezte Budapest vezetésének azt a szándékát, hogy végre sokak által kerékpározhatóvá tegye a belvárost.