9. nap: VIII. 5., csütörtök.
Budapest – Kecskemét.
70 km.
|
"Mini shop" helyett |
|
|
Ezúttal az általam végigjárt útvonalat valamelyest ésszerűsítettük, így rövid csepel-szigeti bolyongás után délre már Alsónémediben voltunk. Itt szemünket egy kupolatetejű, tapasztott falú reformház fogta meg. Ezután bevetődtünk az Ócsa előtti természetvédelmi területre, ahol a szép időnek köszönhetően munkában láthattuk a madárleső tábort. Vezetője, a nemzeti park embere egy zsákból halászta elő a megszeppent kis tollcsomókat, s míg a gyűrűt a lábukra hajlította, a körülötte állók kórusban mondták a madár faját. A táborban külföldiek is részt vettek, ők szótárral és a gyerekek angoltudására hagyatkozva követték az eseményeket. Aztán látványosan útnak eresztették a madarakat, amiről ezúttal fénykép is van.
A változatosság jegyében ezúttal benéztünk az ócsai templomba. Ez igen régóta a reformátusoké, egy vitában a királynő is nekik ítélte, ami nem volt éppen gyakori jelenség. Az alapítás a múlt ködébe vész, kezdetben a gazdálkodó-tanító premontrei rend birtokolta, akik a népet olyan kicsinységekkel is nevelni akarták, mint a kerek világítóablakok, melyeken a nap fénye az év egy nevezetes napján éppen valamelyik aktuális freskóra vagy a szentségtartóra esett. Egy egyetemista leány kísért végig bennünket a templomon, és igen színesen, alaposan mondta el az egyes részek érdekességeit. A belső építészeti megoldásokban laikus számára is feltűnő a román és a gótikus elemek keveredése. A török is használta, tőlük néhány ördögűző felirat maradt hátra. A reformátusok meghagyták a próféta követői által felhordott meszelést, s csak a XIX. század restaurátorai próbálkoztak ennek leszedésével – a legtöbbször inkább kárral, mint haszonnal.
|
|
|
A külső fal egyik helyén kaparásnyomok látszottak egy sarokkövön: a monda szerint tatárok fenték ott a kardjukat, ami a mélyedések láttán igen valószínűtlennek tűnik; egy másik magyarázat úgy szól, hogy zarándokok kapargatták ott a szentnek gondolt köveket, hogy hazatérvén italban bevegyék a porát – ami sokkal valószínűbb, de még így sem biztos. A templomnak nagyszerű és drága orgonája van, ünnepeken hangversenyeket tartanak itt neves művészek, mint pl. Gregor József énekhangja körül.
|
|
|
A tájházat is meg akartuk nézni, de nem tudtuk, mert egy gyerekcsoport volt benn éppen. Ezért továbbindultunk a pincesor felé, és egy lakályos zugban megebédeltünk. A későbbiekben fontos szerepe lesz, ezért a fényképen kéretik megfigyelni arcom színét, amely nem tudható be kizárólag a piszoknak.
|
|
Az út további menetét nem részletezem, csupán annyit jegyzek meg, hogy mindketten igencsak elálmosodtunk, és pihentünk egy sort valahol Örkény előtt egy Mária-kápolnánál. Ekkor 59-es nyugalmi pulzust mértem – azon topiktársak mulattatására, akik (valóban erős teljesítményt nyújtva és saját maximumukat ostromolva) egész úton mérik az érverésüket. Az első napokban, amikor a mobiltelefon még nem halódott, reggel mindig megmértem, és 48...52 körüli értékek adódtak.
|
|
|
|
Ladánybenén meguzsonnáztunk, és az errefelé szokásos kőgombás pöceszellőzőktől kísérve lassan beloptuk Kecskemétet. Az 5-ös úthoz már egészen közel, a szürkülő estében emlékkeresztet láttunk az árokparton, rajta furcsán hosszú szövegű táblával. Mivel a baleset már egy évtizednél is távolabb van, úgy vélem, a kegyeletsértés veszélye nélkül betűhűen ideiktathatom a feliratot, amely, noha sárga olajfestékkel van vastáblára írva, nem valószínű, hogy sokáig olvasható marad. A szövegen nem változtattam, kivéve azt, hogy a nagy J-ket a felirat készítője (bizonyára az elözvegyült férj) következetesen jobbra kanyarította. A zárójeles piros betűk lekoptak, s az én pótlásaim állnak helyettük.
|
[1]992.VII.25.Én.ENDRENÉ.HOMOKI ETELKA.az.ÉLE- |
Elmerengtem egy kicsit: vajon az országban hány ilyen jajszó üvölthet ki a sírokból? Hány éretlen dühösbolond, lóerők tetején pózoló kifejlett macsó vagy kétbalkezes kisember okozta a maga és mások halálát vagy halálig tartó megnyomorodását pár pohár szesszel vagy tablettával, az őrült száguldással, a kivilágítás elmulasztásával vagy más ballépéssel? Bizony, könyvbe kellene ezeket jegyezni, és nevek említése nélkül kiadni, hátha ez észre térítené az embereket. Csak ezen a török-tatár igázta homokvidéken meri odaírni valaki tehetetlen dühében a méltó átkot, másutt civilizált műanyag egyentáblák simítják el a balesetek borzalmát. Még odahaza, Csomád-Szentistvántelep mellett is három mosolygós fiatalembert faragott ki egyetlen oszlopból a művész az ezredforduló táján, akik azonban csak a volánnál ülőt hibáztathatták halálukért. Balesetükkel annak idején tele volt a tévé és az újságok, s akkor mindenki megfogadta egy hétig, hogy óvatosabban vezet. A műszerfalon olvasható érték persze a rendeleti korlátok áthágására ingerel, és kevesen ismerik saját korlátaikat. És ez sok biciklistára is vonatkozik, aki szemlátomást saját életét sem becsüli egy rongyos ezresre, amiért megvehetné a boltban a legolcsóbb hátsó villogót.