Mecsek
2002. november elejeJúliusi Mecsek-túrám a hegység nyugati részére korlátozódott. A térképen azonban Komlótól keletre piros turistautaktól át- meg átszelt, tereptárgyakkal és látnivalókkal meghintett zöld terület hívogat, s ráadásként itt emelkedik a hegység legmagasabb csúcsa, a 682 méteres Zengő. Felkerekedtem tehát az őszi szünetben, és levonatoztam Pécsre. Szállásom a Lóri-kulcsosházban volt, elég messze a céltól. Én azonban eltökéltem magamban, hogy ha sikerül odafelé (akár négykézláb) eljutnom, akkor betonutakon könnyen visszaharántolok a házhoz, még ha éjfélre is.
1. nap
Az éjjeli postavonattal értem a helyszínre. A hajnali órákban még föltekertem a Misina-tetőre, ott bóbiskoltam egy órácskát, aztán a Tubes útbaejtésével visszatértem Pécsre. A szállást elintézvén tiszta ruhában körbecirkáltam a városban, megnéztem egy-két néznivalót (persze máskorra is hagytam), antikváriumot látogattam, majd a szemerkélésnek induló eső elől a szállásra menekültem. Olyan álmos voltam, hogy sikerült kis megszakításokkal tizenkét órát aludnom.
A kiszemelt kulcsosház a régibb fajtából való: víz kannákban, villany nincs, reggel bőgnek a szarvasok, a padláson pelék motoszkálnak, a cserépkályha meghitten duhog (majd ha megjavítják), távozás előtt takarítás. Előttem október közepén járt itt egy csoport. Pokróc, párna a helyszínen van, a kulcsot pedig egyszerűen el kell kérni. A szállás egy éjszakára 500 Ft volt, és még egy gázpalackot is találtam, melynek segítségével az utolsó reggel teát főztem.
Pécs fényei a Misina-tetőre kanyargó útról
A tévétorony éjjel... |
...ill. nappal |
Tubes, János-kilátó. |
Csörgey Titusz madárvédő |
Pécs látképe nappal |
Niké-szobor |
Mecsek-kapu |
A Széchenyi tér látképe |
Szép régi utca |
Homlokzatdísz |
Szélkakasok |
Tetőtlen rom |
A városfalra tapadó új ház |
Sarokház |
Befalazott ablakú rom |
A négyfejű Zsolnay-kút |
Kászim pasa dzsámija |
A püspöki székesegyház |
Az oldalsó kincskamra |
Kegyszerek |
Bibliai helyszínek (makett) |
A szentély |
A püspök szarkofágja (?) |
2. nap
A második napi nagy túra (mintegy 80 km) útvonala:
Lóri (700) Vágotpuszta Sikonda Komló Annaakna Zobákpuszta Márévár (1000) Cigány-hegy Kisújbánya Óbánya Rékavár (1300) Réka-völgy régi 6-os út Pécsvárad (1500) Komlós-völgy Zengő (1700) Pusztabánya Zobákpuszta Koszonyatető Árpádtető Lapis Remete-rét Lóri (2100).
Vágotpuszta, innen |
Szép szurdok |
Alighanem gazdag emberé |
Száraz tó |
Nedves tó |
Komló, templom |
Bányászati emlékhely |
Márévár belülről |
Lőni sem kell, omlik magától |
Mészkőgumós márga |
Mária-kút |
Cigány-hegyi kilátó |
Kisújbányai templom |
Mária és Jézus |
Német falu ez... |
...takaros és tiszta. |
A kéktúra az Óbányai-völgyben |
Pihenő- és esőház |
Kőlapokon bukdácsol... |
...csörgedezik a patak |
Csepegőkő (vagy micsoda) |
Kisded vízesés |
Krémer-tanya |
Pisztrángostavak, vízikerekek |
Óbányai utca (házaló cigánnyal) |
Bürgék |
Rékavár |
Innen bizony hiányoznak a Réka-völgy szépségei. Sajnos a dagonya olyan elkeserítő volt, hogy az erdészeti útra érve azonnal el is hagytam, mégpedig dél felé. Kerülőn, aszfalton értem a Zengő aljába. |
Szelídgesztenye-sor |
A 6-os út és elődje |
Kopogtatós kapu |
A pécsváradi vár |
Nem tudom, ki ez |
Meseházikó a Zengő aljában |
A Komlós-völgy |
Esőkunyhó a gerincen |
A kilátó (1984). |
3. nap
A kulcsosház és udvara |
A Lóri-forrást nem találtam, |
Töbör a Cigány-földön |
Zsombékos rét |
Furcsaságok
Közönségsiker |
Gólyabuli reklámja |
"A CSAPOT H. UTÁN Z. EL!" |
Mi mindent kell tudni |
Gázlót (vagy mit) jelölő tábla |
Többfunkciós tábla |
Na gyere be, ha mersz! |
Szerelmesek hűsége |