Kemence
péceli tornakörös tábor
2024. április 19-21.

1. nap: április 19., péntek

Egy év elteltével tértünk vissza a péceli tornakörrel a kemencei Kőrózsa Panzióba.

A javarészt nőkből álló csapat ittlétének fő célja a jógaszerű torna volt, melyet a szálláson végeztek. Vezetőjük az első vacsoránál megbízott azzal, hogy tervezzem meg nekik a másnapi túrát. Természetesen a Csarna-völgyet ajánlottam.

2. nap: április 20., szombat

E napon azt a feladatot tűztem ki magam elé, hogy felderítsem a Csarna-patak vízállását.

Azt találtam, hogy a tavalyinál alacsonyabb volt, úgyhogy még a szekeret is könnyen át tudtam húzni rajta (a bicikli után kötve).

Vadregényes hídromok közelében, néhol a lógó sínmaradványokba kapaszkodva több ízben is át kellett gázolnom a patakon. A gyerekek természetesen benn ültek a szekérben, és nagyon élvezték az utazást. A padlón nem hatolt be a víz, bár a gyártó gondolt erre is, és két szegecselt furatot alkalmazott arra, hogy az esetleges "üzemvíz" ki tudjon folyni.

Ilyen szép tájakon sikerült felhatolnunk a Csarna-patak vadregényes völgyén kb. egy kilométeren át. Ott a sínroncsokhoz láncoltam a szekeret (a tengelyénél fogva), és a biciklit toltam tovább. A gyerekek felváltva utaztak a pótülésen, illetve ballagtak utána. Egy alkalmas helyen megpisiltettem Bandit, majd az idő fogytát érezve visszafordultunk.

Délután a csapat felkerekedett, és együtt veselkedtünk neki a Csarna-völgynek. Emlékezetem szerint a szekeret a szálláson hagytam, de a biciklit végigtoltam a túrán. Juli a gyerekeket kocsival hozta az üdülőig.

A túratársakra nagyban támaszkodtam: a gyerekeket általában a férfitársak adták át kézben a sikamlósabb bürüknél. Csak rajtam volt szandál, a többiek túracipőben igyekeztek kőről kőre lépdelve száraz lábbal átlábolni a patakon.

Több gázlós átkelés után a résztvevők többsége közfelkiáltással kérte a visszafordulást. Mintegy két kilométernyit sikerült haladnunk a nehéz terepen, ami ezúttal elég is volt.

A jól sikerült napot alapos pancsolással koronáztuk meg a szállásunk kínálta pezsgőfürdőben. Ide a gyerekek is bemerészkedtek.

3. nap: április 21., vasárnap

Vasárnap is hasonló leendett a program: délelőtt torna, délután túra. Ezúttal szárazabb, hegyoldali útvonalat szemeltem ki: a P, P□ jelzéseket a Jancsi-hegy északi lejtőin.

A túra előzetes bejárásakor meg kellett érnem, hogy a szekeret a két gyerekkel, sőt eggyel sem tudtam a bicikli után kötve felvonszolni egy sáros kaptatón. A legnagyobb erőlködésem közepette a még nem egészen két éves Miklós megszólalt a szekérből: "Apa nem bírja!" Mi tagadás, ez a kijelentés meggyőzött arról, hogy magán a túrán a gyerekek a játszótéren fognak szórakozni, és én csak a biciklit tolva vezetem a túrát.

Most visszaereszkedtünk a Kemence-patak völgyébe, ahol egy kis fahíd kínálta magát a kocsigázlóval párhuzamos gyalogosforgalom számára. Ennek keleti hídfőjén az általunk már fölfedezett Manófalva fogadott. El is töltöttünk ott egy kurta órát.

Amikor kíváncsiak lettünk a falu további látnvalóira is, a volt vármegyeházához gurultunk. A pompás épület előtt több emlékmű is áll; mi az első világháborús oszlop alá telepedtünk le.

Bandi itt virágot szedett, átadta Mikesnek, és kijelentette: "Miklós a lány, mert ő kapja a virágot." Nekem eszembe jutott, hogy nem egy tőlünk nyugatra eső, tehát elvben boldogabbnak mondandó országban ezt a gyerekszáj-kijelentést képesek volnának valami nemváltást kérő kijelentésként kezelni.

A vasárnap délutáni túrára immár csak én mentem a társasággal, éspedig biciklivel, hogy a Vilati-üdülőtől hazavezető utat lerövidítsem. Így is vadregényes volt az általunk választott, Berecz Bertalan kopjafáját érintő útvonal. A biciklit a bedőlt fatörzsek fölött általában az első vagy a hátsó fék behúzásával "felágaskodtatva" ugrattam át.

Az üdülőhöz leérve a csapat többi vállalkozó tagja gyalog baktatott vissza a szálláshoz, míg én biciklivel rövidítettem ezt a szakaszt. Élményekkel jól eltelve rogytam le a kocsi ülésére; a gyerekek már a hazaúton jót aludtak.