előző nap

a főlapra

7. nap: 2023. VII. 24. (h)
Hágó - Beszterce - Galacfalva - Teke - Beresztelke - Marossárpatak - Sáromberke - Marosvásárhely
105,7 km

Kellemesen száraz erdőnket viszonylag hamar elhagytuk, és fölküzdöttük magunkat a nyeregbe, hogy ott reggelizzünk. A parkolóban óriási, kinyithatatlan szemétgyűjtő hombárok terpeszkedtek, és pad nem volt sehol. Néhány jótét lélek megpróbálta zacskókba gyűjteni a szétdobált palackokat és egyéb szemetet, de mivel az elszállítás kitolódott, az állatok idővel szétszaggatták e zacskókat, és minden ugyanolyan gusztustalanul szemetes lett, mint volt. Egy betontalpra lekuporodva elköltöttem reggelimet, SK emlékezetem szerint állva harapott valamit.

Szép lejtőn, szerpentinen suhantunk le Besztercére. Iparnegyedek és kereskedelmi raktárak övezetén vágtunk át, egyenesen a városmagba. Mellőztük a múzeum hatalmas épületét, kapuján egy rendőr és egy doktor karikatúrájával. Ezek tréfás felirata alighanem egy időszaki kiállításra csábított.

A ferences templom kissé kiesett az utunkból, ezért csak én ugrottam oda hozzá egy fényképért. Annyi máris látszott, hogy az ortodoxok kezére jutott, mert közvetlenül mellette székelt a protopópaság és egy hasonló intézmény.

A főutcán szép házak sora állt kétfelől - sajnos a rá kitelepült sörsátrak miatt alig lehetett róluk értékelhető fotót készíteni. Útba ejtettünk számos szép lakóházat, a régi evangélikus templomot, amely valószínűleg múzeumként működik, mert ma és holnap is zárva volt.

Megnéztük a rézműves-bástyát, a németek kitelepítésének emlékművét, a városfalat és a zsinagógát is. SK ide be is osont, és megtudta, hogy ez hangversenyteremként működik. Odabenn éppen brácsán gyakorolt két hölgy.

Végül visszatértünk a ferences templomhoz és odabenn is fényképeztünk valamit. A templom gondnoka ottjártamkor penderített ki egy cigányasszonyt, aki gyerekével együtt a küszöbön ülve koldult. Csakugyan nem használt e templomnak az ortodox hódoltság.

A 17-es, majd a 15A jelű úton, egy vasúti felüljárón átvetődve elhagytuk Besztercét. Utunkat alma- és fosószilvafák szegélyezték. Egyik-másiknál meg is álltam, de nem adtak valami kívánatos gyümölcsöt. Emelkedő következett, mintegy száz méter szintemelkedéssel; ide én értem fel elsőnek. Negyed óra múlva SK is befutott, és együtt gurultunk tovább. Elzúgtunk Harina mellett, amely a 2012-es túrán is útba esett. Van ott egy régi evangélikus templom, de most föl sem mentünk hozzá. A falutól délre egy bácsi népi hímzéses ingeket árult.

Galacfalván egy iparilag berendezett telken egy fiatalember különféle szerkezeteket állított elő, döntően fémes alapanyagokból. Egy méteres lepke, kétméteres szúnyog és Artus király kardja egy kőbe szúrva - ezek voltak láthatók közülük. Beszélgettünk egy kicsit angolul. Elmondta, hogy e szobrokat magánszemélyek megrendelésére gyártja; az egyik például kétezer eurót hoz neki. (Mikor ezt hallottam, ormótlan biciklimmel kihátráltam a szúnyog mellső lábai közül, nehogy kárt tegyek benne, ha bicajom véletlenül feldőlne.) Ő ezeket a szobrokat papíron tervezi, és ez sok számítással jár, ezért is viseli vállalkozása az Aritmetica nevet.

SK ezután hátramaradt; én Dipsán megálltam egy szép templom és egy almalégyártó vállalat reklámszobra kedvéért. Módos parasztházaiból ítélve ez is német falu lehetett egykor: térképem a Dürrbach nevet is megadja hozzá. De németségnek a jelenben nem sok jelét láttam, a templom is ortodox módra rügyesített keresztet hordott a tornya csúcsán. Néhány fületlen nyomóskút mellett haladtam el Kolozsnagyidán. Utána egy szép kopár, legelőként használt hegyoldal kínálta magát fényképre. A hegyek errefelé egyre alacsonyabbak voltak, a házépítészetben visszaszorultak a rönkök, és ami erdő a közelben látszott, az is lombos vagy azzal elegyes erdeifenyves volt.

Egy szemlátomást keveset használt református templom kapuján még magyar felirat hirdette az ősi jelmondatot: "Imátkozzál, dolgozzál." Egy másik, utólag evangélikusnak bizonyult templomból csak a tornya maradt, melyen szemből át lehetett látni. A statisztikák szerint a falu lakosai cigánynak és románnak vallják magukat, más nemzetiségű alig akad.

Teke neve három nyelven is ki van írva, a közepén egy impozáns, de romos evangélikus templom áll. A falu régen szinte teljesen szász lakosságú volt, ma alig maradtak, és a magyarság körülbelül 25 százalékot tesz ki. SK itt várt meg engem az emelkedő alján.

Eddig hullámzott alattunk az út, itt pedig az utolsó valamirevaló emelkedő kezdődött. A falu felső végén találtam egy pár vadszilvafát, ami üdítő újdonság volt az éretlen fosószilvák után. A szerpentinen jobbról szőlő, balról kaszáló húzódott; átható permetszagban gyűrtük le a 480 méter magas nyerget. Érdekes módon az út legmagasabb pontja egy erős völgy fejénél található, és innen enyhe lejtőn lehet áthaladni a gerinc lemélyedett pontján, vagyis itt a nyeregpontbeli érintő sík nem vízszintes, hanem körülbelül dél felé lejt.

Beszterce-Naszód megyéből már a lejtőn léptünk át Maros megyébe. Ezután egy kamionpihenőben SK csurgót vett észre a parkoló kisbuszok mögött. Ez olyan gazdag, hogy egy róla elnevezett vendéglő is épült mellé. Jól feltöltöttük kulacsainkat, én még a fejemre is ráborítottam egy palacknyi finom hideg vizet.

Hogy ne kelljen sok helyet újra érintenünk, Beresztelke felé jobbra tértünk a 16-os úton. Ez körülbelül felerészben magyar falu. Innen balra fordultunk egy jó minőségű kis forgalmú aszfaltúton, amely mellett a falu kijáratánál fekete gyümölcsű fosószilvafa állt. Erről lehetőségeimhez mérten jól belakmároztam. Az irodalmi adatok szerint a fosószilva cukortartalma 15%, ezért már nem lehet elhanyagolni, mint például a savanyúbb almát, amelyé kisebb, mint 7 százalék. Errefelé erős gyümölcstermesztés folyik: hosszú üvegházakba kamionok lógtak be, ahogy kivehettem, óriási indákról paradicsomot szüreteltek.

A következő falu, Vajdaszentivány ősi nevezetes település, kétharmadrészt magyar. Én az utcán csak román cigányokat láttam mozogni, de a házak szép és ismerős külleme azt jelezte, hogy itt erős és magabiztos magyarság él. SK-t a toldalagi elágazásban vártam meg. A szovjet katonai temetőbe ő tért be, én a polgármesteri hivatalt és egy hosszú, látványos, tornácos udvarházfélét tartottam fényképre méltónak. Forrásaim szerint híresek az itteni táncok és a népviselet.

Marossárpatak még jelentősebb, négyötödnyi magyarsággal rendelkezik, ennek megfelelően a református templom kertjében az erdélyi fejedelmek nagyszerű szoborkaréja fogadott bennünket. Belül kifelé néznek az ismertebb fejedelmek, kívül befelé a többiek. A főhelyet Szent István király foglalta el.

Utunk lassan párhuzamossá vált a Marossal, és egy rossz földút még innen is továbbvezetett volna. Megkérdeztem egy magyar társaságot, akik a kapuban beszélgettek, hogy ezt nem aszfaltozták-e le a papírtérképem elkészülte utáni időben. Nem - felelték, és jót beszélgettünk az egész túránkról, szállásaink jellegéről, élményeinkről.

Egyikük lelkesen újságolta, hogy rendszeresen nézi Cobranco túratársunk videóit, aki hatalmas mennyiségű történelmi, földrajzi ismeretet foglal bele menet közben alámondott, általában napi egyórás felvételeibe. Itt ért utol SK, és beszélgetőtársainktól elbúcsúzva balra fordultunk. Ideutunk vonalát Sáromberkénél értük el újra. Ismét alulról mellőztük a vasúti felüljárót, azaz átvonszoltuk gépeinket a síneken, noha egy odapingált román felirat ezt tiltotta. Alighanem komolyan gondolták, hogy a felüljáróról letiltott csomagos biciklisták fel fogják cipelni gépüket az odarottyintott két emeletnyi betonlépcsőn, majd a sínek túloldalán le is zörömbölnek vele. Velünk együtt szabálytalankodott két másik biciklista is a helyi lakosok közül.

Erős autóforgalomban egy nagy dombot, vagyis a Szent György-hegyet megmászva, majd Marosvásárhely központjától jórészt emlékezetből haladva találtuk meg anyósom, Jutka lakását az Aleea Carpaţi városrészben. Berámoltuk holmink javát a kocsiba, majd fölmentünk beszélgetni és aludni. Éjjel nagy égzengéssel hidegfront vonult át felettünk, amitől az erkélyről bekényszerültem a lakásba.