előző nap a főlapra következő nap 2. nap: 2021. VIII. 3. (k)
Kelebia - Szabadka - Zombor - Apatin.
99,6 km
|
|
Szálláshelyünk egy kicsi erdőparcella szélén feküdt, de senkitől nem kellett tartanunk. Ezért hát nekiláttam a reggelikészítésnek. Lábosban megpirítottam két hazai tököt, és a felét befaltam. Ekkorra SK is elkészült a csomagolással, és háromnegyed nyolckor elhagytuk a helyszínt. A városba visszavezető úton hiába kerestünk vízcsapot, tűzcsapok viszont százötven méterenként sorakoztak. Egy ősrégi, kerékre járó szívókút árválkodott csak egy helyen, de természetesen már nem működött. Láttuk, hogy ez a tartomány annyiban mindenképpen az artézi vizek földje (amint kinyomtatott kalauzunk nevezte), hogy nem épült ki benne a városi vizes nyomóskutak hálózata, mint nálunk a hatvanas években.
|
|
|
|
|
|
|
Szecessziós sétánkat a városháza melletti szökőkutas parkban folytattuk. Két méretes bronz mellszobor ábrázolta Jakab Dezsőt és Komor Marcellt, a városháza tervezőit. Mögöttük egy bronzkorsókat formázó szoborkompozíció szolgált ivókútként. Ezt azonban csak akkor tudtam meg SK-tól, amikor kijöttem az A1 telefontársaság üzletéből, ahol felvilágosítottak, hogy a SIM-kártyám igenis aktív, de nincs rajta elég pénz. Nosza, feltöltöttem rá ötezer dinárt, aztán szükség szerint ezt megismételhettem. Egy perc hazafelé indított hívás immár száz dinárba, azaz körülbelül 340 forintba került - ezzel alig jártam jobban, mint ha a saját hálózatom kártyáját használom 393 forintért. Talán az volt a legnagyobb előnye ennek a megoldásnak, hogy nem tudtam mínuszba kerülni, és nem kellett utólag, egy összegben kiköhögnöm a telefonszámlát.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Befejeztük a tanösvény bejárását, és még az útba eső egyéb szecessziós épületeket is lefényképeztük. Az állapotuk változó volt, a konzulátusi épülettől a lerobbant társasházig terjedt. Ezzel alaposan elszaladt az idő, és el is fáradtunk a keresgélésben. Betértünk egy pékségbe tízórait venni, és egy padon fogyasztottuk el. A mai napot Zomborig, illetve álomcélként Apatinig terveztük.
|
|
|
|
|
Ezután meglátogattuk a szabadkai zsinagógát, amely különleges stílusával, méretével, és nem utolsósorban látogathatóságával szólított meg bennünket. Ezt is Jakab Dezső és Komor Marcell tervezte, 1902-ben adták át, és legutóbbi felújítása néhány éve magyar állami pénzből történt. Maszkot húzva bejártuk és megcsodáltuk a rendkívül sokrétű és gazdag belteret, az adományozók névsorától a menórán, a kupolán és számos festett ablakon át az ülések névtábláiig. A rövidség kedvéért csak utalok a róla szóló Wikipédia-cikkre.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy háborús emlékmű és egy látványosan megrepedt székesegyház előtt gyermekével sétáló magyar fiatalasszonnyal beszélgettünk. Szóba kerültek túrás dolgok, medvék, az országban hemzsegő migránsok. Ő a férjével több motoros túrát tett már, többek között a Transzfogarasi és a Transzalpin úton is. Egy kis kitérőt tettünk az asszony által ajánlott középiskola kedvéért, majd megkerestük a Zombor felé kivezető utat. Úgy mondta, ennek mentén található a nevezetes szabadkai ócskapiac.
|
|
|
|
Ez hamar meg is került, bár utóbb Sánta Kutya arra a véleményre jutott, hogy nem azt találtuk meg, amit ő eredetileg betervezett. Ő mélyebben behatolt a lehajtható standok közé, én csak a széléről készítettem két képet, tudván, hogy a zsibvásárokban nemigen kedvelik a fényképezést.
|
|
|
|
Az asszony figyelmeztetett minket arra is, hogy a zombori országút egyik szakasza le van zárva, nagy léptékben aszfaltozzák. Mi mindenesetre kitartottunk mellette, mert az esetleges terelőút húsz kilométerrel hosszabbnak tűnt. Mezőgazdasági területen, szántók, tanyák, gabonasilók, szépen lenyírt útfelek közt haladtunk. A házak tipikus képe jól megfigyelhető volt: sárga tégla, két nagy ablak, a front előtt nincs kerítés. A falvak tulajdonképpen a tanyák megsűrűsödését jelentették, templomot alig láttunk. Az egyik útifalut Kisboszniának hívták, itt is szép fenyők kísérték az utat. Misityevóban lefotóztam két házat és egy lila gabonafeldolgozó üzemet, Bajmokon pedig további sárga téglás házakat. Itt végre már ki volt táblázva a lezárás, így megtudtuk, hogy Sári és Nemesmilitics között aszfaltoznak éppen. Ezen falvak neve szerbül Aleksza Santity és Szvetozár Miletity. Az utóbbi egy századvégi szerb politikus volt, magyar parlamenti képviselő, igen hangos nemzetiségi agitátor. Nem volt köze a faluhoz, melyet a szerb hatalom Trianon után nevezett el őróla, alighanem a nevek egybehangzása alapján. A másikat egy Sáripuszta nevű kis telep helyén alapították betelepített szerbek, szintén Trianon után; a névadó egy boszniai szerb költő és kultúrharcos volt.
|
|
Itt az autókat elterelték, de helyi zsákutcás forgalomban még el tudtak menni Sáriig. Mi is így tettünk, mert úgy láttuk, a terelőúton Zombor 34 helyett 50 kilométer lett volna. Sáriból az otthoni tervezés során Locus-térképen egy murvás, alig hosszabb kerülőt ajánlott. Ez különösnek látszott, hiszen a Locus nem az élő forgalmi adatok alapján tervez. De e kisebb kerülőre sem volt szükségünk.
|
Bajmoktól négy kilométerre nyugatra egy német feliratú feszületet találtunk. Egyébként a falvak vegyes, szerb-magyar népességűnek látszottak. Negyed háromkor megérkeztünk Sáriba, ahol azonnal meg is láttuk a lezárást. Nagy aszfaltozó célgépek és teherautók állták el az utat, de szerencsére csak az autóktól. Megkérdeztük a munkásokat: átmehetünk-e? A második válaszoló magyar volt; megnyugtatott, hogy pár kilométeren a párhuzamos mezőszéli nyomon kell majd haladnunk, de másutt maga az út kerékpárral is járható.
|
Fél háromra odaértünk a füvesutas szakaszhoz, amely több kilométeren át húzódott. Hamar elhaladtunk az éppen aszfaltozás alatt álló rövid darab mellett, majd két kilométeren át engedelmesen zötyögtünk a lánctalpak járta, rögös füvön, mely nemrég még egyszerű árokként szolgált az út mentén. Aztán eluntuk a szerencsétlenkedést, és visszamerészkedtünk a frissen hengerelt aszfaltra. Egy nagy bazaltkupac jelezte az aszfaltozás végét, utána felmart aszfalt következett, később pedig leszórt murván kellett haladnunk. SK legalább egy kilométerrel előttem járt.
|
|
Negyed négykor, egy 1940-es magyar nyelvű feszületnél elértem Nemesmiliticset. Láttam ott egy Lenin utcát, az idők forgandóságának jeleként. SK a templom előtti padon várt engem. Jó hazait ettünk, és két kiscicát etettünk szalonnával. Ráadásként betértünk a pékségbe: én másfél liter tejet és három kiflit faltam be egy alkalmi lehuppanásra termett vízműtalapzaton, SK egy kávéfélével beérte. Nemesmiliticsen az eddigiekhez hasonló házak fogadtak, az utcakép is szép volt. A jelek szerint ez is jó részben magyar falu.
|
|
Fél ötkor pedig már elértük Zombort: bejártuk a sétálóutcát, az artézi kútból vizet vettünk, lefotóztunk néhány templomot és a régi vármegyeházát. De nem akartunk huzamosabban itt időzni, mert a tegnapi késői lefekvést most hamarabbival akartuk ellensúlyozni, és az ágy még jóval előttünk sejlett. Eléggé fáradtak voltunk, mert az Eurovelo-6-os kerékpárút, amin haladtunk, a városban csúnya bukkanókat tartalmazott a keresztutcáknál, és itt megannyiszor lassítanunk-gyorsítanunk kellett.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Apatinban kifordultunk jobbra a Dunához, mert a vízmércét mindenképp meg akartuk találni. Ehelyett egy szúnyogos partszakaszhoz értünk ki, és itt visszacsatlakozott hozzánk az Eurovelo 6-os út. Rozsdás uszályok mellett néhány fiatal mulatott a kerítésen túl - ez bizony nem a hiteles vízmérce helye volt. A horvát határ az általunk látott kis sziget mögötti főágban húzódott. Elvileg nem tettem még le a Duna mellett alvásról, noha a katonai jelenlét és a valószínűsíthetően erre táborozó migránsok társasága ezellen szólt. De olyan sok volt a szúnyog, hogy térképemen végül a folyótól távolabb szemeltem ki egy hálószoba-erdőt. A városból kifelé tartva utunkba esett még a sörfőzde és az eléggé közepes sétálóutca, ahol atán sikerült vizet vennünk.
|
|
|
|
|
|
A saroktornyos városháza után visszatértünk az országútra. Az elsőnek kiszemelt erdő kicsi volt, ezért továbbhaladtunk. A második egy nagyobb, védett erdő volt; göröngyösre szántott út futott benne, amely mellett egy deszkák közé szorított, kaviccsal felszórt talajú turistapihenőt is találtunk. De nem akartunk itt aludni, mert nagyon szem előtt lett volna a sátrunk. Kissé távolabb találtam egy két sátorhelynyi területű, tiszta aljú gödröt, alkalmasint földet termeltek ki belőle. A milliónyi szúnyog miatt azonban meghátráltunk, és visszatekertünk az elsőnek látott erdőig. Behatoltunk a sűrű védőbozót mögé, és tűrhető helyen, az iméntinél jóval kevesebb szúnyog közt sátrat vertünk. Este tizenegykor eleredt az eső, és jó sokáig ki is tartott. A fáradtságtól hamar álomba merültem, és végül hajnalban írtam naplót, partnyírók berregése és autózaj közepette.
