3. nap: 2017. VII. 12. (sz) 9⁴⁵ - 20⁴⁵
Garamszentbenedek - Zsarnóca - Garamszentkereszt - Zólyombúcs - Zólyom.
73,4 km

A nagy meleg hamar kivert bennünket a sátrunkból, kiakasztott útiruháink már megszáradtak. Az este még erősen ricsajozó cigánygyerekek mostanra elcsitultak, így nem kellett fölfedeztetéstől tartanunk. Megfürödtem a lassú, habos, barna vízben; kimostam a felsőruhámat. Jólesett egy kicsit ellazulnom, mert még rozsdásak voltak az izmaim, sőt este még a bordáim is görcsöltek. Amíg társaim készülődtek, én pihengéltem a hűs fürdőben, és hallgattam, ahogy SK és Áron túrás alapdolgokról beszélgetnek. Például arról, hogy milyen ruhát érdemes hordani tűző napon, és hogy az embernek legyen saját öngyújtója és kanala. Merthogy Áronnak ezeket is kölcsön kellett kérnie. Még jó, hogy az esővédő fóliát és a gázfőzőt közös használatra jelöltük ki. Áron sátorbontáskor elhagyott három cöveket, amiért jól lehordtuk, és az indulást is elnyújtotta.

Tízkor megálltunk Garamszentbenedeken, a kolostor alatti téren. Sánta Kutya, aki egy vízvétel miatt elmaradt, itt ért utol bennünket. Mivel én már láttam a kolostort, lent maradtam a bicajoknál, társaim pedig fölmentek, és csináltak pár képet a felállványozott kolostorról . Aztán elmentek egy gyors vásárlásra, SK vett nekem egy cipót. A parkban, állva bedobtuk a reggelit, közben a helyi árak szemérmetlen nagyságáról sopánkodtunk. Alighanem a turisták miatt kerül ilyen sokba minden étel. Más cikkek viszont nagyon olcsók voltak: Áron vett egy hosszú ujjú kapucnis pulcsit másfél euróért - ami mellé öngyújtót ingyen adtak neki.

Ideje volt feltölteni víztartályainkat is, ezért betértünk két temetőbe. A rudnóiban nincs víz, a garamréviben van csap, de a vize (táblával jelezve) nem iható. Kicsivel utána viszont találtunk egy kis csinos kis csurgót a hegyoldalban. Teliittuk magunkat, mosakodtunk. Valahol a közelben vettem dinnyét, barackot és uborkát, míg társaim beültek kávézni egy hűvös helyre. Fél kettőkor Szénásfaluban (Bzenica) a templom lépcsőjén elköltöttük a sárgadinnyét.

Ráérős tempóban haladtunk tovább a nagy hőségben. Fél négy körül bekéredzkedtünk egy vízitúrás táborba valahol Saskő vára alatt, mert ott kínálkozott kulturált lejárás a Garamhoz. A meder köves, a víz sekély volt, ezért mindannyian jót mulattunk azon, hogy szandálomat ledobva csak hengergőzve tudtam bejutni a közepére, ahol derékig ért. A napi túráról beszállingózó kenusok ugyanott borulópróbát tartottak, csónakot mostak, fölfelé evezve virtuskodtak, vagy csak hancúroztak a sodrásban, mint én. A szürke bringáspólóm persze átokmód koszos lett, de nem bántam. A vízitúrázók cserkészek lehettek, mert partraszállás után fegyelmezetten megálltak egy sorban, jelentést tettek, néhányan rituálisan a hasukat csapkodták, és ütemes csatakiáltást harsogtak.

Délebédünket (a szokásos hideg eledelt) a helyszínen, egy zsombékon ülve költöttük el. Mivel Áronnak eltört egy hátsó sárhányópálcája, egy alkalmi drótbilinccsel fogtam össze, amit az egyre viharvertebb kosaramból csíptem le. A táborban tartályból vizet is vehettünk - nagyon barátságosak voltak ezek a táborfenntartók, alighanem helybéliek. Felnőttek is időztek ott, ráérősen főzték az ebédet. A recepció egy lakókocsi volt, itt intézték az ügyeket és csapolták a sört. Egy napi szállás három euró, gyerekeknek kevesebb, hatéves kor alatt ingyen van.

Ebből a kies zugból fél ötkor indultunk tovább. Befelhősödött az ég, jót izzadtunk. Felsőbesenyő után gyaloghídon kellett átváltanunk a déli partra - bizony, nem volt valami kerékpárbarát a letolórámpa, mert korlát zárta le keresztben. A visszahidalást valahogy elnéztem, keveregtünk egy kicsit. Aztán Garamberzence keleti végén zsákutcába futottunk: minden folytatás az autópályába torkollott. Persze a helyiek ismerik a körmönfontan tekergő átjárást egy lyukkal korábban; nyilván ezért nem táblázták ki kerékpárosoknak. Nem gyakori jelenség Szlovákiában, de Zólyomtól nyugatra, a Garam e szűk szorosában úgy alakult, hogy az autópálya valósággal agyonnyomta a korábban arra haladó helyi utat, melynek nyeszlett maradványai ma siralmas szétszórtságban borítják az autópálya mellékét. Régi papírtérképem itt használhatatlan volt, csak a Locus nevű villanytérkép segítségével sikerült áthámoznunk magunkat a szoros felső végére. Itt egy közúti felüljáróra kapaszkodtunk éppen - ekkor Sánta Kutyának hopp, leesett a lánca, és beszorult a hajtómű mögé. Elő kellett kotornom a hajtókarleszedő szerszámot. Hosszú túrán ritkán kell bevetni az efféle közepesen nehéz fegyverzetet, de akkor nagy haszna van.

Az útvesztőt magunk mögött hagyva este hét körül a Zólyombúcs felé tartó mellékútra tértünk. Itt egy érdekes evangélikus templom található - tulajdonképpen csak egy harangtorony. Ezen a vidéken találtunk egy szép málnást, és alaposan belakmároztunk belőle.

Aztán átbuktunk egy kis nyergen, és hirtelen megláttuk Zólyom városát a lábunk alatt. Pompás látvány volt. Betértünk az első McDonald'sba, hogy internetre kapcsolódjunk és harapjunk valamit. Kicsi, drága menüt kértem, mert abban hús is volt. Hazaüzentem Julinak, leveleket olvastam. Egy lengyel nyelvű szállásfoglaló levél megírásához kértek tőlem segítséget - az éjjel ezt is sorra kellett kerítenem.

Sátorhely végett a Garam északra forduló, néptelen partszakaszáig akartunk hatolni, de egy párhuzamos patak utunkat állta. Ennek mellékét kutyasétáltatók, futók járták - éppen ekkor kezdtek megritkulni. Kitértünk hát egy kaszáló szögletébe, és elkezdtünk sátrat verni. Táborhelyünket vizesárok védte, csak a reggeli futókra és kutyásokra kellett számítanunk. Áron nem akart itt aludni - attól félt, hogy reggel a Nap ki fogja sütni a sátrából, és az autózaj is bosszantotta. Ezért elvált tőlünk, miután nyomatékosan megkérdezte, hogyan mondják szlovákul a várat (zámok). A csuda tudta, merre megy; nagyjából az északi autópálya mellett láttuk eltűnni. A mobiltelefonja kimerülőben, térképe nincs - kissé felelőtlennek véltem távozását. Rémlátásaimban elképzeltem, hogy az éjszaka közepén csendőrök riasztanak fel, és vigyorogva közlik: társunkat lefogták a vár alatti sátrazásért. Mindenesetre másnap 9-re beszéltük meg a találkozót a vár kapujánál.

A betonlapos medrű, sebes, tiszta patakban fürödtem és ruhát mostam. Összetámasztottak a bicikliket, lefeküdtünk. Este már szemerkélt az eső, tizenegykor pedig erős zápor támadt, ezért kiugrottam, és villámfénynél fölraktam sátramra a fekete nejlonponyvát. Az alját ruhacsipeszekkel rögzítettem. Kíváncsi voltam, mennyi levegőt enged be - érdekes önkísérlet volt ez, de jó okom volt remélni, hogy nem fogok megfulladni alatta. Szó mi szó, elég rossz volt benn a levegő, de kibírtam. Végül az eső elállt, és hajnali négykor leszedtem a fóliát, hogy a sátor megszáradjon. Öt órától erős forgalom támadt az autópályán, ekkortól ébren voltam, és naplót írtam.