előző nap

a főlapra

következő nap

22. nap: VII. 22. (cs) 8³⁰ - 12⁰⁰
Lidzbark Warmiński - Babiak - Pieniężno - Pieniężno-Kolonia - Wałsza-völgyi rezervátum - Orneta - Godkowo - Kopina.
101,5 km

Alig-felhős, enyhén szeles, derült meleg nap volt ez a mai. Egy gyönyörű dombhát orrvégén aludtam. Senki nem járt arra, mégis korán keltem, és rengeteg szúnyog között reggeliztem. A tegnapi magánterület felől kutyaugatás hallatszott, meg persze Lidzbark irányából is. Bementem egy Lidlbe, vettem hat nagy zacskó tésztát, és kiegészítőül zsömlét, tejet. Most olcsón megúsztam, de vajon futja-e a pénzem a kompokkal, kempingezéssel, miegymással együtt is a következő fizetésnapig?

Először a székesegyházhoz mentem, de nem néztem be.

A lidzbarki vár felújítás alatt állt: egyetlen tornyot lehetett megnézni, ott is festmények lógtak, és fényképezni tilos volt. A pincéje viszont kellemesen hűvös. A toronyból még a kilátás sem valami fényes.

Ennyi elég volt a városból: irány a temető, a városnak éppen a számomra jó irányba eső végén. A víz a kitett papír szerint nem iható, de nekem nem lett tőle bajom.

Változatos minőségű úton tekertem Babiakig, ott letértem jobbra, Pieniężno felé. Útközben, mikor megálltam falatozni, utolért két csomagos biciklista, apa és lánya, akikkel tegnap már összefutottam a lidzbarki gótikus hídnál. Ők Białystokból jöttek - ez becslésem szerint legalább négyszáz kilométer (a térképi tervező szerint, főúton csak 270), ami egy növendék lánytól szép teljesítmény. Mindenesetre a derekasabb emelkedőkön rendre leszálltak és tolták. A lány is vitt csomagot, volt sisakja, és mindkettőjükön sárga mez vagy mellény volt. Beszélgettünk egy sort, mikor utolértem őket, majd előrerúgtattam.

Pieniężno évszázadokon keresztül német város volt, a Mehlsack nevet viselte. Mai nevét egy soha ott nem járt, Pieniężny nevű emberről kapta 1946 körül. Mint mindenhol a környéken, itt is németek éltek azelőtt; őket ekkor tömegesen kitelepítették, és helyükbe az elcsatolt keleti részekről elűzött lengyelek érkeztek.

A múzeumok egyikében, talán Kętrzynben vagy Reszelben láttam felsorolva egy sor településnevet mindkét nyelven, és számomra is lerítt róluk, hogy a lengyel nevek utólagosak, le- vagy kifordítottak. Lengyelország e része tehát inkább német emberek keze nyomát őrzi, akik az itt talált pogány poroszokat erőszakkal áttérítették és elnémetesítették.

A városbeli térkép elárulta, amit az enyém nem, hogy a Missziós Néprajzi Múzeum az egyik külső telepen, Pieniężno-1-en van, mintegy öt kilométerre a városmagtól. Volt itt is egy vár, de nem néztem meg.

Kitekertem hát oda, és megnéztem ezt a múzeumot is. Még néhány turista járt ott velem egyidejűleg, fényképezni szabad és olcsó is volt. A dél-amerikai, indiai, indonéz illetve afrikai missziós terepekről külön szobákban tároltak viseletre, zenére, vallási rítusokra jellemző anyagot a verbita misszionáriusok.

Egy külön terem szólt a bibliafordításokról, sajnos a nyelvek feltüntetése nélkül.

A folyosón egzotikus állatok kitömött példányainak bőre, trófeája volt látható, a koala helyett azonban csak egy modellt mutattak. Az egyik turista egy nyugalmazott vasutas volt, aki fél Európát beutazta.

Ugyanitt vizet vettem, és bemerészkedtem a Walsza folyó völgyének rezervátumába. Istentelenül sok szúnyog fogadott, és földtanilag a hely nem is volt olyan látványos, ahogy képzeltem.

Innen Ornetába mentem: megnéztem a főteret, a városházát, és mentem tovább.

A hódrezervátum a helyszínen nincs jelölve, a térképen jelzett helyen folyókanyarok vannak, ott két legény pecázott, szerintük följebb van, arra viszont nem láttam utat. Megfürödtem a híd alatt, eközben arra jött három legényke, és ők is ugyanezt művelték. Egyiküket a víz majdnem elsodorta.

Még vizet vettem az esti mosdáshoz, azzal továbbindultam, és végül a Pasłęk előtti utolsó erdőben aludtam.

Nagyítható térkép a Google honlapján