10. nap: VIII. 6., péntek.
Kecskemét – Kiskunmajsa.
96 km.

Kora délelőtt betekintettünk a négyesfogathajtó világbajnokságra, de az embertelen hőség miatt nem maradtunk soká. (A belépő ára nincs bekalkulálva a költségvetésbe.) Az is kedvünket szegte, hogy odabent mindenki fölöttébb tudományosan taglalta a lovak mozgását, fitymálta a versenyzőket, latolgatta a pontszámokat, míg mi édeskevés különbséget láttunk közöttük. A délelőttöt városnézésre szántuk, a kánikula azonban lehetetlenné tette a tüzetesebb elmélyedést és az épületek mélyére hatolást.

A ferences templom felújítás alatt áll, hálálkodófalán többek között ez olvasható márványba metszve: "SZŰZANYÁM, JÉZUSKA, KÉRLEK, SEGÍTS..." – ez a betűméret, megszólítás és sorrend nem közvetlenül az illető felekezetet, csupán egy tagját és a helyi ordináriust minősíti. Súlyosabban szól az igaz hit ellen a perselyláda felirata: Fájdalmas Szűzanyánk, Szent Fiad kínszenvedésére kérünk, könyörögj értünk! Úgy látszik, Jézus hathatós segítsége még Máriához, az ő közbenjárásának állítólagos előszobájához is szükséges. Ide vezetett a római katolicizmus testies tridenti nézetrendszere: Isten, ember és Istenember, teljes és járulékos közvetítő, könyörületes szív, fájdalom és keresztáldozat egymás hegyén-hátán, teljes zűrzavarban tolong, körbe-közvetít és oda-vissza beajánl. Csodálom, hogy ebben a félig még mindig protestáns városban nem vigyáznak jobban a szájukra a pápa hívei.

Kecskemétről a Helvécia felé kimutató országúton távoztunk, tavat remélvén fürdésre. Ez azonban kiszáradt, s csak egy újabb hengeres, tapasztott reformházat fényképezhettem le. Aztán Matkó után, négy órakor egy "Erdei Fogadó" hívott be minket ebédre. (Ez sincs a költségvetésbe iktatva: kettőnknek 2800 Ft volt.) Aztán Jakabszállásig forgalmas úton imbolyogtunk, egy helyen véresen széthasadó koponyájú fekete kartonbábu riogatta a népet a padkáról: "Őt is hazavárták!" Véleményem szerint az utat elálló óriásplakátnál alább nem szabad adni, mert különben a motorizált elit oda se pökik rá.

Hamarosan balra fordultunk, Bugac felé. A kiskunsági pusztáknak ezen a legszebbikén egyszer már jártam, szakvezetővel és gyalog; most nem akartam ennél sokkal gyöngébbet belefűzni a túra folyamatába. Csupán egy betontoronyba másztunk fel, ettük a barackot, néztük a villanypásztorral kerített malacokat, majd mentünk tovább, a térkép készítése óta összebetonozott úton délkeletnek. Móricgát környékén még néhány ősi MÁVAUT-táblát is láttunk, bár a buszok már nem itt állnak meg.

Aztán Jászszentlászló külterületére érve édesanyám, aki elöl haladt, a szeme sarkából felfigyelt az út mellékén egy szürkés, várromszerű púpra. Azonnal megcéloztuk, s csak akkor láttuk: nem őrtorony maradványa ez, hanem a szokásos módon vályogtéglából épült régi malom málló épülete. Egy telken álldogált: a fiatal gazda és növendék kislánya a maga módján sokat elmondott róla. Szeretnék felújíttatni, de senki nem ad rá pénzt, az önkormányzatnak nincs annyija. A pályázathoz, amit megkíséreltek már, 80 milliós önrészt követelnek százmilliós támogatás mellé – egyszerűen nevetséges. Ebben az évben (vagy ezekben az időkben?) mindenre van (EU)-pénz, még fásításra is, de műemlék-felújításra nincs. Fala vagy egy méter vastag, ablakai épek, így elhúzza még legalább húsz évig, mielőtt végleg összedőlne. Teteje azonban nincs, emeleteinek gerendázata lyukas, noha még nem rogyott meg. Ahogy néztem, fel lehetne még járkálni, ezt-azt ponyvával letakarni. A gépezet átláthatatlan romhalmazt alkot a középső szinten, állapotát nem tudtam megítélni. A földszint belső berendezése igen hiányos, inkább a vasból valók maradtak meg az eredeti berendezésből, szerszámokból. A lebontáson már gondolkodott a gazda, hiszen csak a helyet foglalja, de sajnálja. Vagy húsz éve már ajánlkozott valaki, hogy megcsináltatja, de csak a telekkel együtt vitte volna, s az ő szülei úgy nem akarták. Remélem, ha ebben a formában én is terjesztem a hírét, talán hozzájárulhatok ahhoz, hogy ez a pusztuló csoda megmeneküljön az enyészettől. A gazda szerint hasonlóan éreznek az erre járó német turisták, akik a Bugac felől járhatóvá vált úton ide is benéznek.

Estére beértünk a kiskunmajsai kempingbe. Sajnos termálfürdőbe menni csak igen drágán lehetett volna, és ha jól értettem, valami nosztalgia-diszkóval volt egybekötve. Ez alkalommal nem ilyenre vágytunk, így csak a sátorból hallgattuk a zenét hajnali egyig.