Miért nem buherálok többé biciklit
Egy 2003-as magánlevelem szövege kis változtatással.
A címzett hozzám hasonlóan nehéz kerékpáros, a topikban 28-as váltós gépet keresett.

Kedves [...]!

Sajnos rossz hírrel kell elszomorítanom téged. Új parasztbicikli-vázat önmagában szinte biztosan nem árulnak már sehol. Használtat a műhelyekben igen, de strapa-célokra nem érdemes ilyet venni. Ez igen szomorú, ahogyan az a két éves hír is, hogy Csepelen nem gyártanak többé kerékpárt. [Ez a nagy gyárra és a régi gépekre vonatkozott, de új - főként összeszerelő - cégek igenis dolgoznak ott.] Engem is vidékre küldözgettek volna, ahol még folyik valami gyártás, vagy komplett parasztbiciklit ajánlottak, hogy nyerjem ki belőle a vázat.

Három-négy éve ugyanis a tiédhez hasonló igényekkel jártam be Budapest több, változatos profilú kerékpárboltját (Speed Metal, Fülöp, Berguson, Nella, Hajdu, Rokon, Szigeti Árpád, Hugo, egy bolt a hegyen, és több másutt). Parasztbicó-jellegű, "28-as" vázat kerestem, mázsás termetemhez méltót, emellett olyat, amely a racsnis hátsóagy szélességét is eltűri. Odahaza már próbálkoztam többféle régi vázzal és egy menetes racsnis agyra fűzött 28-as acélfelnis kerékkel, hogy egyáltalán belefér-e keresztben és hosszában. A tapasztalat az volt, hogy belefér, de ehhez komolyan szét kell feszíteni a láncvilla ágait. Ezt a tartósság szempontjából eléggé káros műveletnek láttam. Balsejtelmeimet a boltok személyzete igazolta: ahol elvállalták volna a dolgot (mert bizony alkalmas vázat közülük nem árult senki), ott is fanyalogtak. A szakszerűbbek beszéltek valami meleg-hajlításról, melynek során az anyagban fellépő belső feszültséget csökkenteni lehet, de az egész eljárást gányolásnak minősítették, és a váznak rövid életet jósoltak.

Mindez azután történt, hogy két év alatt legalább három régi típusú, olcsó váz elrepedt alattam - nem is a súlyom, hanem az erős tekerés okozta hajladozás miatt. (Kellemetlen élmény volt egy ízben száz kilométert úgy megtenni, hogy idegességemben minduntalan az alsócső elejéhez nyúlok, kitapintom a repedést, amely már spirálisan körbefutott a csövön, és észlelem benne a váz ritmikus vonaglását, amit a pedálok nyomása és a kormány húzása okoz.) A legutolsó ilyen esetet e topik (14738) hozzászólásában írtam meg, "Töredékes beszámoló a topiktúráról" címen. E vázak nem paraszt-, hanem zömökebb félverseny-vázak voltak, vacak vékony fallal, újonnan és nem hibásan. Attól tartok, az efféle orosz típusú vázakkal te is csúnyán "bevásárolnál."

Ennek fényében pedig a 28-as acélfelnis kerék (amit tudtommal még gyártanak, és régibb vágású műhelyekben, Csepel-boltokban, esetleg Centrum áruházakban, vidéki vas-műszaki boltokban még árulnak is, utánpótlásként a jelentős számban futó parasztbiciklikhez) sem érne sokat a kezedben. Az ötös-hatos menetes racsni (vacak Cora-bicajokon gyárilag még gyakori) és a hozzá való agy ugyan kapható, de a kazettás rendszer lassan kiszorítja a minőségi (nem-országúti) piacról. Méltán, ugyanis az előbbinél egy országúti küllőcseréhez is félméteres villáskulccsal vagy zsebsatuval foghat az ember. A kazettás agyhoz azonban nyolc-kilenc fokozatú racsni jár, ahhoz meg pozicionált váltó, így lassan kicserélheted az összes alkatrészt.

Vannak ellenben komplett trekkingkerékpárok (és vázak önállóan is), amelyek majdnem ugyanazt az élményt nyújtják, mint egy parasztbicikli. Lehet rájuk mindent pakolni dinamótól csomagtartóig, menet közben az embernek egyenes marad a dereka - hegyre mászni azonban nem tud úgy, mint egy monti. Ezen vázakba a szokásos 27-es kerekeket szánják, de ez a "27" csak a fémabroncsnak egy közelítő adata, és a rá feltett alkalmas "slick" külsővel (a boltosok "622-es és 47-es" néven felismerik) utánozni lehet a parasztbicikli könnyed gurulását. Ez a legnagyobb kerék, amit ilyen gépekbe még bele lehet gyömöszölni, bár ha sárhányót használsz, elég kicsi rés marad a kavicsoknak és a sárnak. A többnyire túl rövid kormánystucnik problémákat okozhatnak, mintha ugyan mindenki a "sportos" testtartást szeretné. Van azonban olyan kormányfej is, amelyet föl-le tudsz tekergetni vízszintes tengely körül, ez egyenesebb ülést tesz lehetővé.

Ami azonban a 120 kilót illeti: feltétlenül valami erősebb, dupla falú felnit javasolok, és mindenképpen "50 Ft-os," DT-nek nevezett küllőkkel. A trekkingekhez alapjáraton gyöngébb küllőket adnak, amelyek egy megtermettebb legény alatt törnek, mint a ropi. A trekkingvázak a parasztbiciklihez viszonyítva elég erősek, bár az alumínium állítólag rövid életű (az enyém háromévesen még bírja), az acél pedig nehéz. De ezekből a vázakból biztos az utánpótlás, és nem drágák (kb. harmincezer forint).

Az oldalthúzós patkófék ugyan még kapható itt-ott, de erőáttételi aránya elég rossz, középre állítása nehézkes. Én azt az állítást is megkockáztatnám, hogy az országúti gépektől eltekintve a csillaga leáldozóban van. Trekkingre nem is lehet ilyet felszerelni, nincs hozzá lyuk a megfelelő helyen. Ugyanez vonatkozik a régi típushoz tartozó más alkatrészekre, így a szerszámokra is. Sokkal könnyebb az imbuszos rendszerű trekkinghez akár út közben is segítséget találni, mint többfajta lemezkulcsot és franciakulcsot magaddal hurcolni. A lemezkulcsok régi formagazdagsága a múlté, ma már a megmaradt kettő közül sem kapni a nagyobbikat, csak az ócskapiacokon, meg tőlünk keletre.

Az egyik lehetőség tehát: műhelyekben, gyárakban "talált" vázakkal, kifogyó alkatrészekkel ragaszkodni a régihez (akár úgy is, ahogy én - hogy az alkatrészek a törött vázon hagyva a falon lógnak), a másik pedig: behódolni a gyártók akaratának, és átülni egy masszív, felturbózott trekkingre. A könnyebb szerelhetőség és az utánpótlás érdekében mindenképpen ezt javasolnám neked is.

A fent vázolt átállásom rövid története
Egy 2003-es kerékpáros topikos hozzászólásom szövege.

Bizony, én 28-mániás vagyok! Ott kezdődött a dolog, hogy 2000 táján régi recés acélfelnikkel büszkélkedő, házilagos, országúti váltós parasztbiciklim vacak orosz Urál váza széttört alattam, és nyakamon maradt néhány felni. Parasztbicikli esetében nagy kincs egy lapos recés felni, mert azok általában görbe keresztmetszetűek szoktak lenni. Elkezdtem hát járni a várost, hogy volna-e hozzá váz. A montivázakba hosszában, a parasztbicó-vázakba keresztbe nem fért bele a kész kerék, és a Cygnus-vázat azért vettem, mert abba igen. De a speedmetálos eladó meggyőzött, hogy térjek át a nyolcas racsnira. Áttértem, bár kis fizetésemből többre nem is telt ez alkalommal. Ettől pedig fölöslegessé vált a menetes agy. Ha már kiszedtem a küllőket, vettem hozzájuk dupla falú alufelnit is. A fékrendszer teljesen más, így a patkófékek is a lomtárba kerültek. Volt tehát egy közepesen fölszerelt Cygnusom 622-es Kenda gumikkal, ezek azonban hosszában kihorpadtak, iszonyú bosszúságot okozva, mikor kibuggyant rajtuk a belső. Úgy döntöttem tehát, hogy parasztbicikli-külsővel fogok járni (622-es belméret, 28-asnak megfelelő külméret, 1,75-ös keresztmetszet). Ez a szabvány az egész országban kapható, sosem hagyott még cserben, és megadja azt az érzést, hogy országúton mindent megtettem a könnyű haladásért. Slicknek minősül, de én sosem erőltettem a terepezést. Ahol nagyon szabdalt a táj, leszállok és tolom. A csomagok nem panaszkodnak ilyenkor.