Varga Lajos
A kényelem rezervátumai
Megjelent a Kincses Kalendárium XXX. évfolyamában, a 85-89. oldalon.
Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Budapesten, 1975-ben.
Köszönöm Bárd András online szerkesztő úr szíves engedélyét a közlésre!A campingezés úgy kezdődött, hogy szó sem volt campingezésről. Egyszerűen elindult két ember, hogy a civilizáció zaj- és füsttelepeitől távolodva néhány napra együtt legyenek önmagukkal és a természettel.
Csak egy hátizsákot, kulacsot, néhány konzervet, tőrt, zsineget, sátrat vittek magukkal, mert többek között azt is meg akarták próbálni, hogy a kényelem eszközei nélkül, a technika "csodáit" maguk mögött hagyva hogyan tudnak megélni erdőben, folyók mentén a legősibb darabokra hagyatkozva.
Újra akarták élni a pionírok, vándorló nomádok életét. Akik reggel még nem tudták, hogy hol vernek sátrat este, folyókban fürödtek, lombbal takaróztak, és szárított húst vagy frissen fogott halat ettek, amikor megéheztek. A világért sem háromszor naponta, hanem ahogy az élelemkészlet engedte, vagy amikor friss húshoz jutottak.
A sátruk barnászöld, khaki színű volt hogy belesimuljon a bokrok, partok zöldjébe, hiszen mindenképpen ajánlatos volt beletűnni, beleolvadni a természetbe.
Aki kilépett a társadalomból, az újra kiszolgáltatta magát a természetnek, az emberi indulat kiszámíthatatlan erőinek. S ezen az ősi talajon nem helyén való a hivalgás és a feltűnés.
Talán a vállalkozás veszélye indított arra többeket, hogy nem messzire egy másik sátortól, látó- és hallótávolságban verjék fel a sajátjukat, feláldozva így valamit a teljes magányból a laza, kötelességmentes biztonság kedvéért.
Ezek a laza táborok alkonyattól harmatszáradásig voltak együtt, és legtöbbször nem is került sor egymás megismerésére. De előfordulhatott, hogy az egyik sátor lakói átvándoroltak valamilyen ürüggyel a másik tábortüzéhez sóért, kötözőszerért, lehetőleg jelentéktelen értékű eszközért, hogy aztán le sem ülve, csak úgy állva elbeszélgessenek.
Így verődhettek össze valamikor a vásározó kereskedők, vagy a vándorló iparos legények is, hogy aztán a nappal, a világosság félelmet oszlató ösvényein újra eltávolodjanak egymástól.
A camping gondolata talán annak a városi elöljárónak a fejében született meg először, aki látta ezeket a sátrak előtt gyújtott, messzire jelző, fel-fellobbanó majd szikrát vető tüzeket.
Valahol villája teraszán állva keresletről és kínálatról kalkulálhatott, és nem látta rossz üzletnek a dolgot.
Biztonságra vágysz? Na várj, majd kapsz biztonságot!
S akik a társadalom mindenhol jelenlevő üzleti, adóztató készsége elől menekültek, itt torpantak meg először.
Valahogy úgy, mint az erdő vadja a drótsövény előtt.
Mert így kezdődött.
Néhány száz négyzetméter terméketlen terület, karóra feszített drót és a drót mögött bódé, s a bódén meszelt betűkkel: camping!
Az ablak mögött egy mindenhonnan kikopott, rángatódzó kezű alkalmazott beírta az adatokat, a dróton belül fel lehetett verni a sátrat, s egy nagyon szerény - mondhatni jelentéktelen - összeget kértek.
Az üzlet születése pillanatában szerény, s már-már azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy csupán szívességből és emberbaráti érzésekből tengeti magát.
Egy fagylalt áráért lehetett sátrat verni. Nem adtak érte semmit, de a sátor drót mögött volt, ami alkalmi tolvajokat, legelésző teheneket visszariaszthatott.
De visszariasztotta már a kezdet kezdetén a drótok, falak elől menekülő, szabadságélményre vágyó sátorozót is. Nem az összeg, hanem maga a gondolat: drót mögött lenni, mikor a környező természet annyira határtalan, s fizetni a puszta zöldért.
A következő év fejlődést hozott. A campingben megjelent az emésztőgödörrel, kivágott lyukkal ellátott "budi" és kézmosásra vízcsap. A belépti díj a kétszeresére emelkedett.
A rángatódzó kezű alkalmazott a farmernadrágos, cserzett bőrű vándornak egy kemény papírra festett számot adott át, amit ki kellett akasztani a sátor csúcsára és távozáskor leadni. A camping ismérve ez lehetett: rendszámozott sátrak, klórozott bűz, füvek közt drót.
De ha csinálunk valamit, csináljuk rendesen - mondta a társadalom, s a következő évek megajándékozták a campingeket a csatornahálózatba kapcsolt vízöblítéses (rendszerint eldugult) beton W. C.-fülkékkel, s a tábor közepére állított villanypóznával. Sötétedéskor már lehetett látni a sátrak körül rajzó, kiéhezett szúnyogcsordákat, s aki valamilyen sürgős dolgát éjjel akarta elintézni, nem botolhatott bele többé a sátorkötelekbe.
Mert ekkor már sátor sátort ért. A tanácsi rendeletet a rádió is sugározta, amely megtiltotta campingterületen kívül bármilyen sátor felállítását.
A fűzfák és folyók mellett felvert sátor egyik napról a másikra rendeletbe ütköző látványosság lett.
A nomádokat rezervátumokba kényszerítették, hogy mokasszinos táncaik közben se felejtkezzenek meg a drótokról.
S ahol villany és drót van, ott előbb-utóbb jelen kell lennie valamilyen boltnak is, így jelentek meg a sátrak környékén a vadak primitív szükségleteit kielégítő, fából ácsolt kantinok, ahol pénzért dohányt, kakaót, kekszet, lejárt határidős konzervet lehetett "cserélni".
Innen már nem volt visszalépés. A faképnél hagyott társadalom szemérmetlenül visszalopakodott citrompótlójával, jamjeinek, péksüteményeinek, felsorolhatatlanul gazdag italkészleteinek áldásaival a campingbe.
A felvételi irodán ma már érettségizett - írni-olvasni tudó - anyaországbeli lányokat alkalmaznak, mögöttük gyakran feltűnik a reprezentatív keblű, markáns arcélű igazgatónő, hogy számításaikat ellenőrizze, hiszen a három példányban készülő elszámolási jegyzék kitöltése nem kis feladatot jelent. Személyenként üdülőhelyi díjat, területhasználatot, személygépkocsi-parkolást, pilleágyat, lepedőt, takarót, gyékényt, kisvánkost, derékpárnát, hálósapkát, strandot, meleg vizet számítanak fel.
A felvételi iroda mellett megtalálható a Souvenir-Geschenk feliratú üzlet, ahol dollárért kalocsai paprikatartót, karikás ostort, szoptató matyó babát, francia kölnit, szempillatépőt, orosz vodkát, japán Courvoisier-t, enyingi dagasztótálat és csíkszeredai csanakot vásárolhat az utazó.
Az előtérben még fonott szék és műanyag asztalka is áll a várakozók rendelkezésére.
A komplett csemegeüzlet előtt jégszekrény, orosz, osztrák krémfagylalt, üdítővel, colával és Pepsi-Colával.
A csemegeüzlettől jobbra zöldség- és gyümölcsárusító hely.
Az ízléses terméskő falú toalett és mosdóhelyiségek mellett állandó melegvíz-szolgáltatás a mosógépesek és igényesek használatára.
A parttal párhuzamosan matrac-, csónak-, fürdőruha-, búvárfelszerelés-kölcsönző.
A kölcsönző mögött kisebb méretű sportáruház, az ablakig tömve felfújt matraccal, labdákkal, papucsokkal.
S a díszkerttel körülvett ősi fák között egy mini bisztró is rejtegeti bájait, ahonnan a Cápa-együttes húrozza, csörömpöli bele gerinctördelő zenéjét a part hintaágyainak és kabinjainak csendjébe, hogy közvetlenül a lábánál felállított asztaloknál egymás szavát se érthessék a söröző - egykori vademberek.
Akikről különben pontosan lerí, hogy melyik társadalmi kategóriából menekültek ide, a zajtól, a sorban állástól, a betonutak bitumenszagától, a sorompótól, az adminisztrációtól, a gumibűzös üzletektől.
Menekültek, de csak a campingig jutottak.
S a campingben az élet ma így folyik:
Reggel a nő sorban áll a csemegeüzletben konzervért, vajért, felvágottért, kenyérért, ha a férj segíteni akar, sorban állhat addig paprikáért, paradicsomért, őszibarackért (sasadi), aztán a presszóban megisznak egy dupla feketét, és felmálházzák magukat egész napra elegendő sörrel és üdítővel.
Aztán kiülnek a sátor nappalijába, és a campingasztalon megterítenek szerény asztalroskasztó reggelijükhöz, majd a rádió délelőtti adását hallgatva bereggeliznek.
Utána a nő összeszedi a sátor körül található ingeket, alsónadrágokat, zoknikat, zsebkendőket, és sorban áll a mosógépnél, hogy kimossa a napi szennyest. A férj addig a jegesvödör körül foglalatoskodik, és mélyhűti az italokat.
11 órakor átöltöznek, és matraccal, felfújt csónakkal a hónuk alatt lemennek a partra. Velük együtt indul el ugyanahhoz a parthoz 1500 ember.
A parton egy darabig fel és alá járkálnak, mint a költési idényben levő madarak, hogy a táskák, törülközők beláthatatlan buckái között megfelelő helyre ejtsék le matracukat. Aztán belemennek a vízbe és megmártják magukat.
Miután megszokták a vizet, hónaljig belehuppannak a gumikajakjukba, összetolják a lapátokat, és vad evezéssel keringenek a partnak a körül a szakasza körül, ahol letették a csomagjukat.
Pontosan 12 órakor - nomádabb evezősök fél 1-kor - partra lépnek, frottírtörülközőjükkel gondosan szárazra dörzsölik magukat, és a teljes felszerelést visszatelepítik a sátorba.
A kétlángos gázrezsóra tett mirelit tokány azonnal megmelegszik.
A férj már a körmét is megreszelte, izmait is kiegyengette, régen az asztalnál ül, csak a nő tevékenykedik még olyan háttal, mintha egy francia film bejárónője lenne - mindaddig, míg a camping-asztal körül kialakul ugyanaz a butángázos hangulat, amely minden otthoni étkezésüknek is kísérő tünete volt.
Ebéd után leszedik az asztalt, elmosogatnak, bevonulnak a sátorba, és lehúzott cipzár mögött másfél órácskát pihennek.
Ha jó idő van, délután kirándulnak, persze nem messzire, és csak olyan útvonal mentén, amely kolbászsütőkkel és borkóstolókkal van szegélyezve.
Estére marad a campingmozi vagy egy kiadós kártyaparti a szomszéd sátor üdülőivel, és 10 után aludni kell, mert a camping HÁZIREND-je csendet ír elő.
Nem szorul bizonyításra, hogy ez az élet már nem a természetes, vadon tenyésző élet imitációja, hanem a társadalmi kényelem és technikai biztonság házon kívüli tenyészete.
A cél nem a természetben való elmerülés, az elpuhuló erők edzése és próbára tevése, hanem vetélkedő a társadalomban kialakult gazdasági, kényelmi bázisok folyók, tavak, völgyek mellé telepítésében.
Ki tudja színesebben, összkomfortosabban, költségesebben és márkásabban a természetbe telepíteni társadalmi létezésének "összecsukható", autón szállítható mását. Mert egyre kevesebb azoknak a száma, akik a hátukon viszik a házukat és kebelükön az élethez legszükségesebb javaikat.
A campingen belül autóutak szolgálnak a kényelmes ki- és beautózásra, az utak mellett rendőrjárőrök cirkálnak, hiszen már megjelent a campingtolvaj, és idő kérdése, hogy megjelenjenek a rendőri irodák, a tűzoltólaktanyák és kisebb-nagyobb ambulanciák is.
A társadalom visszalasszózta önmagát szabadulni vágyó tagjai nyakába.
Mert mi lenne az intézményekkel, adókkal, hierarchiával, ha megelégednénk egy sátorral és egy takaróval. Mi lesz a kereskedelemmel, ha napjában egyszer eszel, és csak vizet iszol. És mi lesz a hatalmi apparátussal, a tekintéllyel, ha a természetben ismét "emberré és polgárrá" válunk, ha ráébredsz önméltóságodra, s a természet mindennél előbb való (mert előbb létezett és utánad is létezni fog) hatalmára és tekintélyére.
Amelybe meztelenül jöttünk, és meztelenül érezzük legjobban ma is magunkat, amelyben házaink csak levegőt és fényt elzáró stílustalanított torlaszok.
A camping ma már költségesebb, mint 10 évvel ezelőtt egy ággyal, párnával, lepedővel ellátott privát szoba volt.
Olcsón akartunk nyaralni, országot járni. Nem sikerült! Fizetni kell a villanyért, konnektorért, meleg vízért, souvenirért azoknak is, akik dollárral sem rendelkeznek, de borotválkozni sem akartak, akik beérték volna a fűvel, a nappal és a napon melegedett vízzel.
Vándor, állj meg! Vesd le sarudat, vágd le szakálladat, és öltsd magadra a campingek selyemballon, csíkos, rugóra járó, akkumulátoros kényelmét. Légy borotvált és jól sátorozott. Alkalmazkodj az "élvonalbeliekhez." És marcangoljon a vetélkedési vágy, hogy megközelíthesd az ő küszöbüket.
A camping ma legjobb reklámja az igények feltartóztathatatlan és nem igényelt növekedésének, vagy úgy is mondhatnánk, a kényelmesek, pénzesek igényt diktáló "játékos kedvének".
Érv a közbiztonság, a köztisztaság s a jó közérzet.
Akik úgy indulnak el, mint valamikor a nomádok, csavargók, zarándokok, vándorok indultak el, azzal az igénnyel, hogy a természet hangjaival, a természet szeszélyével és erejével legyenek együtt, és hozzá mérve erejüket, ráébredjenek fenséges és alázatos kiszolgáltatottságukra, azok kerülni fogják a campinget, és valahol egy fa alatt, egy liget elhagyott zugában, egy asztag árnyékában vagy egy homokos partszakaszon verik majd fel sátrukat.
Nem azt keresik, amit maguk mögött hagytak, és nem azt akarják imitálni, ami idegen a természettől.
(Ha a sűrűn lakott üdülőhelyeken a "vad kempingezést" tiltja is a törvény, az igazi természetbarát talál magának helyet a természetben - A szerk.)
Varga Lajos