Börzsöny, 1996. VIII. 9-10.
Bp - Vác - Szokolya - Királyrét - Nagy-Hideg-hegy - Csóványos (alvás) - Magosfa - Rakottyás-bérc - Királyháza - Závoz - Diósjenő - Vác - Őrbottyán.
Este 7-kor indultam; ennek megfelelően a parkolóhoz szuroksötétben érkeztem. Innen a Nagy-Hideg-hegyig elég kényelmesen ment az út, de onnantól a gerincen botorkálva már szükségem volt a brummogóra, hogy neki ne menjek a fáknak. Legalább 3 kéz is jól jött volna. A kilátó földszintjén aludtam (a fenét: csak próbáltam) matrac nélkül, egy szál pokrócba burkolózva. Majd megvett az Isten hidege.
Megnéztem a napfelkeltét, majd útnak eredtem a Magosfa felé, amit Tátralátónak is szokás tisztelni. A Tátra éppen nem látszott, de meggyőződtem róla, hogy szép időben is eltakarják a fák. Kidőlt fák közt, végig lejtőn kecmeregtem el az útig, innen fölhajtottam a Závoz-nyeregbe. A túloldali gurulás nem mindennapi élmény. Jó fékek szükségesek!
Börzsöny, 1996. VIII. 16-17.
Őrbottyán - Vác - Diósjenő - Závoz - Kámor - Pénzásás - Drégelyvár (alvás) - betonút - Lopona-bérc - Királyháza - Csarna-völgy - Vilati-üdülő - Holló-kő - Salgóvár - Bányapuszta - Vasedény-kulcsosház - Kisirtás - Nagyirtás - Kóspallag - Vác - Őrbottyán.
Reggel indultam. Rögtön Drégelypalánkig akartam menni a 2-es úton, de a diósjenői elágazásban leselkedő rendőrök orra előtt nem volt pofám továbbparádézni a tiltott úton. Így jött az, amitől a legjobban tartottam: a múltkori závozi lejtő - alulról (Megj: parasztbiciklivel). Háromszor kellett megállnom lábat rázni, ami sokat jelent, vagy ha mégsem, akkor kezdek szottyosodni, ahogy Tréfás mondaná.
Innen a Kámorig mellémszegődött egy regiment légy. Hamar kitapasztaltam a stratégiájukat: zümmögnek, közel jönnek, de soha nem szállnak le az ütemesen mozgó emberre, akármilyen izzadt. Eme felfedezés dacára borzasztóan idegesítettek, így (teljesen hiábavaló) csapkodásba fogtam pólómmal. Tolás közben ugyanis nagyon lassan múlik az idő, így csinálni kellett valamit.
A Kámorhoz magassága és barlangja miatt vérmes reményeket fűztem, de a tetőn burjánzó csalán és a szegényes kilátás kiábrándított, nem is beszélve a legyekről. Ama híres-nevezetes barlang pedig egy majdnem függőleges hasadéknak bizonyult, amelybe négy méter után beleszorul minden valamirevaló ember.
A vár tövében találkoztam egy csapat számháborús fiúval. Drégely utolsó szabályos látogatói érkezésemmel egy időben végeztek, így hat óra után én lettem a vár ura. Elővettem a magammal hozott Čapekot, azt olvastam; meg arról gondolkodtam, amit Kölcsey a Zrínyi második énekében jósolt.
Drégely tényleg omladék, de azért találtam egy épen maradt bástyát, ahová berakhattam matracomat. Csak éjjel, zúgó szélben jutott eszembe, hogy a bástya közepén kis kőrakás áll - azokból a kövekből, amelyek a tízméteres falból potyogtak ki apránként. Amikor erre rájöttem, egy kissé elhidegültem a faltól.
Másnap hajnalban leereszkedtem az útra, onnan elgurultam a Lopona-bérc aljáig. Ezt megmászva kiértem a másik betonútra. Ez a két gurulás tette lehetővé, hogy a rendelkezésemre álló két nap alatt ténylegesen körbejárjam a Börzsönyt - a térképen ellenőrizhető, mennyit csaltam ilyen módon.
A Kemence-patak völgyében több sátortábort is láttam. A csarna-völgyi elágazásnál meg egyenesen egy csapat biciklis kölyök került elém - az út közepén álltak, és megpróbálták egymást rábeszélni valamire. Jó, jó, hegyi biciklivel könnyű lopni a napot, de nekem gazdálkodnom kell az idővel - gondoltam, és elsuhantam mellettük. A Vilati-üdülőhöz vezető utat jobb oldalról függőleges bükksövény szegélyezi, négyméteres magasságával csodálatos látvány. Az üdülőtől gyalog kapaszkodtam fel a nagy nyugati bércre; itt is rengeteg volt a légy és a csalán, de hogy el ne unjam magam, ezúttal emberfejnyi kősziklákon kellett átbukdácsolnom.
Salgó várát a térképen lévő ismertető szerint hamispénzverés miatt romboltatták le 1424-ben. A dicstelen múlt szemmel láthatóan az állagmegóvást sem serkentette, s mire odaértem, csak néhány mellig érő faldarab maradt a fő sziklatömb körül. Ezután sietve hazafelé vettem az irányt a bányapusztai csomóponton át. Itt találkoztam egy kirándulócsoporttal. Láttam egy magamfajta biciklis őrültet is - neki legalább váltója volt.
Aztán utamba állt egy nemrég telepített erdőrész, amelyet a dúvadak kártétele ellen kerítéssel védtek. A jelzett út kecsesen átvetette magát egy odahelyezett létrán. Én imbolyogva utánavetettem magam. Vesztemre! Az út csakhamar elveszett a félelmetesen burjánzó csalán- és szederrengetegben, én pedig ott álltam a közepén, rekordmennyiségű csípéssel és karmolással. Dühösen átverekedtem magam néhány bokron, de éreztem, hogy soká nem bírom. Magamban számadásra hívtam azt az erdészt, aki elfelejtette kitenni a létra mellé a BICIKLISTÁKNAK NEM AJÁNLJUK! táblát. Végül Isten megkönyörült rajtam, és találtam egy valaha-volt utat. Megkétszereztem bőrömön az emlékeket, majd egy hirtelen támadt patak medrén átcsörtetve, zihálva, saját levemben úszva kiverekedtem magam a kerítésig. A túloldalon járható csapás - hogy a rügyeket rágó dúvadaknak köszönhettem, vagy nálam okosabb turistáknak, akik megkerülték az elaknásított területet, nem tudom. De mindenképpen át kellett jutnom a kerítésen, mert odabent már ugrásra készen álltak az újabb szederindák, ráadásul több száz pimasz légy leste árgus szemmel, mit határozok. Nos, felmásztam egy stabil kerítéspóznára (ott, ahol egy fához is odaerősítették), és keserves kínok közepette emelni kezdtem a bicajt. Most legalább 4 kézre lett volna szükségem, de nem akadt, csak kettő. Bicajom ezt a tényt felháborodott zördüléssel vette tudomásul, amikor földet ért - szerencsére a túloldalon.
A Börzsöny eddig mindig időben jutalmazta küszködéseimet egy-egy hűs forrással. Most is jókor jött a Jóska-kút. Az is jólesett, hogy már csak néhány emelkedő volt hátra, majd újra felülhettem a nyeregbe - Kisirtásig csupa fékezés. Innen pedig a legkönnyebb úton azonnal hazatértem.
Tanulság: Ilyen kegyetlen túrára nem szabad nyáron menni.
Tündérszép Börzsöny! |
Pici pöfetegek |
Drégelyvár északi fala. |
Salgóvár keleti fala: |
Meseszép Börzsöny!