Vízitúra: Rába-Duna, 1996 július (?)

Ezen a túrán a vízzel gyűlt meg a bajunk. Ahogy Szentgotthárdról elindultunk, esőre állt. A képen polinomom utoljára látható szárazon, rajta Tréfás boncol meztelencsigát. A boncasztal a hordóm fedele. Ebből is látszik, hogy a tudomány érdekében rengeteg áldozatot kell hozni.

Zuhogó esőben leverekedtük magunkat egészen Csörötnekig (10km). Többen borultak, ezért itt bevártuk őket. Mivel két óra múlva sem jöttek, többen dühösek lettek. Aztán befutott Gyula, és elrendelte, hogy pakoljunk ki a partra, mert vonattal megyünk Körmendig. Az eddigieknél is többen fellélegeztek: ma nincs több borulás! A kép a kevés esőmentes perc egyikét kapta el, egyébként mindenki igen mogorván viselte az ázást. Itt már látszik, mennyire megduzzadt a folyó. Faakadály kevés volt, de a víz félelmetesen felgyorsult, és rém iszapos volt. (Ha jól emlékszem, ezen a túrán találkoztunk egy kajakossal, aki egy feltorlódott farakás alá szorult és ott megfúlt feleségét siratta.)

Aznap este és a pihenőnapon élveztük Körmendet. Csakhogy este újfent eleredt az eső. Éjjel egykor egy feldúlt egyén rángatott ki a sátrunkból (amelybe már jócskán szivárgott alul a víz), mondván hogy "azonnal menjünk innen, ha nem akarunk a Rábába fulladni."

Az ezt követő tömeghisztériáról és a panzió teraszán átvacogott éjszakáról nincs értékelhető fényképem - de talán ezen is látszik, hogy a sátrakat eredetileg nem ide vertük fel, hanem az első rémületünkben úgy vonszoltuk át őket a lapályon (így egy arasznyival elodáztuk a megfulladást).

A Rába ugyan nem öntött ki minket, de olyan sártengerré vált, amibe még a legbátrabbak se mertek volna beleborulni. Legtöbbünknek egy száraz zoknija nem maradt. A túra folytatása lehetetlenné vált.

Szégyenszemre haza kellett mennünk - tíz kilométer dicstelen leevezése után. De a csónakok kölcsönzését nem mosta el a víz: három nap múlva irány a Duna!

Tábor a tahi hídnál

Megcsáklyázzuk az uszályt!

Állomások: Szentendre, Tahitótfalu, Dunabogdány, majd ugyanazon az úton egy nap alatt vissza.

Itt már nem várt ránk sok izgalom - hacsak az nem, hogy a lepencei strandról hazafelé elkapott az eső, és ismét el akarta önteni a sátrainkat. De mi ügyesebbek voltunk, és az orvul leselkedő tócsákat lecsapoltuk.

Készül a vízelvezető csatorna

Tréfás egy szál papuccsal menti meg sátrát a víztől