Sítábor: Alacsony-Tátra, 1996 március

Két kocsin indultunk, az egyetemi társasággal. Hicsák Eszterék terepjárója lerobbant, és be kellett ugranom a sárga Skodával, amelynek sajnos lejárt a zöldkártyája. Odafelé nem lett belőle semmi baj, de a visszaúton Vác mellett elkapott a rendőr, és majdnem levette a rendszámtáblát. A jobb első lámpa csak a "helyzetjelző" szintjén működött, ezt száz koronánk bánta a határon. Műszaki hiba ezzel a járgánnyal nem volt, csak a fűtés hiánya okozott meleg perceket, amikor az utasteret beleheltük, és a szélvédőn belül kellett kapargatni a jégkérget - menet közben. A csomagtartó-tetőt egy ember képtelen volt kinyitni. De a java még ezután következett: az irdatlan távolságot, a mostoha éghajlatot és a gyilkos hágókat leküzdve, mikor már az egész bandát kipakoltam, a Gyöngyösi utcánál durrant kettőt a motor, és leállt. Egyedül voltam, leszállt az este - tehát elkezdtem tolni. Mikor az Északi összekötő alatt jártam, mellémkanyarodott Maráczi Peti, aki Dömcit vitte haza, és engem is hazavontatott.

* * *

Emlékezetes még a Ford Escort javítása - helyben. Az öreg szlovák falusi ezermester (hidegkovács, kézrátételes traktorgyógyító stb.) először nem merte elvállalni, mondván: mi van, ha egybeblokkos a motor, és plomba van rajta, hogy csak a cég szervize nyúlhasson hozzá. Aztán felnyitotta a fedőt, és felnevetett: "Á, sztárij!" Az "öreg" motor hibája a gyújtás körül leledzett. A mester tett-vett, leszedte a tanksapkát, majd ilyen állapotban szikráztatta a motortesten a gyertyákhoz vezető kábeleket. Minket közben a szívbaj kerülgetett. Amikor készen volt, beszélgettünk egy sort. Megpróbáltuk értésére adni, hogy az aksi lemerülését nem sípszó, hanem lámpa jelzi a műszerfalon. Próbáltuk németül, oroszul, míg végre Peti megelégelte: "Tám málenkij lámpicsku. Akkumulátor kaputt, lámpa ping!" A nyelvmesterek gurultak a röhögéstől, de a bácsi megértette. Fizettünk neki egy sört, aztán mentünk fel a hegyre.

* * *

A sok komoly pálya mellett akadt a hegyen egy "vidámpark" is, amelyet a nap végén fedeztünk fel. A sícentrum legmagasabb részén hullámvasútszerű felvonóval megközelíthető kis völgykatlan huncutkodott, mintha csak görcsoldóként tették volna oda az egész napi ázás-fázás után. A lift akkorákat rántott a "hullámvasút" alján, hogy én a magam kilencven kilójával másfél métereseket ugrottam helyből. Fintor András unokahúga (?), Jutka kb. három métert repült, de rendszerint sikerült talpon maradnia. Lefelé jövet pedig a méteres friss hóban ökörködtünk nagyokat.

Csorbató, síparadicsom

Ádám mint Mikulás

Amikor nem szakadt a hó, falatoztunk

Dömcinek estére már nem volt étvágya

A Malompataki-völgy

A Furkota-völgy