Zala-Őrség
1991 nyár

Az eseményeket vázlatosan ismertetem, tekintettel arra, hogy úgysem tudnám visszaadni az élmények melegét.

1. Két nappal a tiszai vízitúra után indultunk. Barnáék Keszthelyen vártak. Nem volt sátruk, így a buszpályaudvaron aludtak. Mohón rávetették magukat a csokira.

Első táborunk a Keszthely melletti birkalegelő volt. Akkor még konzervkaját főztünk. Egy tüske állt a kezem hátába, utóbb begyulladt és az utolsó napok valamelyikén fájdalom nélkül kijött. Éjszaka megpróbáltuk felbecsülni, vajon hány hangyának kellene összefognia, hogy el tudják húzni a sátor cipzárját. Úgy találtuk, hogy a bokor körüli néhány hangyaboly népe elegendő volna.

Mosakodás Keszthely mellett

2. Autóstoppal akartunk menni Zalaegerszeg felé, de délig nem vettek föl. Judyéket végül elvitte egy a sok közül, de mi délután négyig még csak a hévízi elágazásnál jártunk. Végül egy trabantos elvitt a falujába, ahonnan már be tudtunk buszozni a városba. Zalaegerszeget lepusztult porfészeknek láttuk. Alig találtunk egy nyitva tartó élelmiszerüzletet. A parkban egy kisgyereket etettünk csokisrúddal.

Tábor: az andráshidai nyárfás nem felelt meg, ezért a tóhoz mentünk. Szomorú vidék, kemény a föld, az erdő talaja agyagos, a közeli pöcegödrök bűzét mindenhol érezni. A tavon néhány megbarnult hattyú úszkált. Tüzet is raktunk, de nem volt valami jó a kedvünk, részben a szúnyogok miatt, másrészt mert az egész vidékből az elhagyatottság áradt. A tópart lejtős, mondhatni hegyoldal; sűrűn benőtte a gaz. Egy megállapíthatatlan fajú kultúrnövény teng a fölötte lévő mezőn. Nyárfák és akácok vannak arra. Reggel elvesztettem a mosogatószivacsot.

3. Átvonatoztunk Zalalövőre. Előtte a váróban sakkoztunk és cipőt férceltünk. Lövőn rájöttem, hogy nem ebben a városi cipőben kellett volna jönnöm, ezért venni akartam egy szandált. Szerencsére túl drága volt. (900 Ft)

A nagyrét

Zalai fenyvesek

Miután feltankoltuk magunkat vízzel és gyümölccsel, gyalog elindultunk a zöld turistaúton. Senkit nem láttunk. Délután átvágtunk a színpompás nagyréten, majd bevettük magunkat egy szúnyogos erdőbe. Szürkületkor felértünk a Nagy-hegyre, ahol egy elhagyott település van. Néhány ház leégett, a többiben is csak időnként járhatnak. Úgy terveztük, hogy azon az úton megyünk, amely mellé a térkép több forrást is rajzol. Amikor megláttuk, hogy ez tulajdonképpen egy mocsaras patak kitaposatlan völgye, megijedtünk és továbbmentünk.

Egyre több lett a bögöly. Kiértünk egy irtásra, ahol újabb forrást sejtettünk. A rét egyik részén még a kivágott fák gallyai tornyosultak, másik része pár ekenyomnyi szántóföld. Elfogyott a vizünk. Barnával egy forrást kerestünk, de hiába. Átvergődtünk egy csalános réten. A jelölt patak kiapadt. Elvesztettük tájékozódási képességünket. Leszállt az este. Nem volt más, továbbvánszorogtunk. Még több lett a bögöly. Verítékeztünk és egyre hisztisebbek lettünk. A zöld alma tartotta bennünk a lelket, amit még Zalalövőn vettünk. A tojások összetörtek. Egyre vadabb sötét lett. Végre kiértünk az erdőből, de lakott helyet nem láttunk. A térkép néhány tanyát jelzett. Az elsőben nem volt senki, csak a kutya. A másodikat Ragánpusztának hívták. Kétségbeesett zörgetésünkre egy öreg néni jött elő. Nemcsak inni adott, hanem - látva, hogy éjszakai zápor közeleg - mosdóvizet is, és a vendégszobába hívott. Máskor talán szabadkoztunk volna, de most minden erőnk elhagyott.

4. Este még jót beszélgettünk a háziakkal, a néni ötvenévesforma fiával vagy unokaöccsével. Reggel megvendégeltek bennünket: ráeresztettek a cseresznyefára, ahol a kései, le nem szedett termés sötétlett. Málnát is kaptunk, továbbá útmutatást, merre menjünk. A közelben volt egy falu, Kustánszeg. Egy kerített mezőn kellett átvágni. A zöldalmafák völgyében eljutottunk egy kempinghez, de nem tetszett. Viszont hírt kaptunk egy közeli, duzzasztott tóról, amely nem volt rajta a térképünkön. Arrafelé vettük az utat. Ez lett a túra leggyönyörűbb állomása. Az egyik oldalon domboldal, amelyet egy helyen megmart a kotrógép. A tó hűs, a nap gyengéd. Sátrat vertünk az erdőszélen, mert egy kicsit féltünk, hogy tilos. Berendezkedtünk.

Pihenő Kustánszegen

A víztároló

5. Másnapra is ott maradtunk. Hemperegve gurultunk a domboldalon, Zoli Barnával vívott. Én gombát kerestem a tölgyesben, találtam is galambicát meg piruló galócát, de nem voltak hajlandók elkészíteni. Ehelyett palacsintát sütöttünk, réteslisztből. Soha még szabadban ilyen jól nem sikerült. Csodálatos szép sárga lett, biztosan a Kustánszegen vett házi tojástól. Judy káposztás tésztával remekelt, majdnem mind el is fogyott. Este még mostunk, éjszaka szárítottunk. Reggel a vizes ruhákat leakasztottuk a kötélről, majd elraktuk poshadni.

Palacsinta

Káposztás tészta

Még egy utolsó pipa...

...aztán harakiri (pirosarannyal)

6. Elindultunk Becsvölgye felé. Egy cigány családtól vizet vételeztünk. Festői életük van, minden szegénységük ellenére. Hamar elfáradtunk, és úgy döntöttünk, hogy sátrat verünk egy csodaszép helyen, az út bal oldalán lévő horpadásban. Vizünk kevés volt, levest főztünk belőle.

Szilvágy felé

A horpadás

Este a sátorban azt számítgattuk, hogy mi történik, ha elered a zápor, és a tíz hektáros rét minden vize lerohan a horpadáson. Afelől nem volt kétségünk, hogy a cövekek rögtön engedni fognak, ezért a probléma nem az volt, megfulladunk-e, hanem hogy alkalmas-e a sátor hajónak. Feneke ugyanis vízhatlan műanyag volt, az oldalak alja is, majdnem egy arasznyi magasságban. Végül kihoztuk, hogy ha nem mocorgunk, épp hogy nem csapnak be a hullámok. Sajnos, a kísérleti ellenőrzés elmaradt: száraz éjszaka volt.

7. Becsvölgyén elszalasztottuk a buszt. Gyalog indultunk el Szilvágy felé. Élelmünk elfogyott, csak csokink maradt. Egy artézi kútból hideg vizet nyertünk, megmosakodtunk. Míg vártunk, hogy a kocsma kinyisson, stilisztikai szakmunkákat olvastam. A Körkép is előkerült néha. [Nyelvtan OKTV-re kellett volna felkészülnöm.] Végül meguntuk, és nekivágtunk a pórszombati útnak. Ekkorra már beborult. Esni is elkezdett, mikor végre buszra szálltunk. Ez zuhogó esőben kitett Kerkafalván. A váróházban elköltött sovány vacsora után a mögötte lévő gazosban találtunk egy sátorhelynyi irtást. Két ember a sátor fehérjét állítgatta, a másik kettő a ponyvát tartotta föléjük. Az ujjnyi vastag dudvaszárak csonkjától a sátor feneke három helyen kilyukadt.

Válaszút Kerkafalván

Ébredezik a sátor

8. Reggel ragyogó időben elindultunk a hármas elágazás egyik útján. Hosszas vándorlásunk alatt vízhólyagjaim kiújultak. A hőségtől megolvadt aszfalt ráragadt a cipőnkre. Fehéren sütött a nap. Ramocsán egy lelket se láttunk. Megtekintettük a Kerkáskápolna nevét adó családi sírboltot, amelyben denevérek csapata ütött tanyát. Végül megálltunk Magyarföldön. Ez egy kis telepesfalu volt, utunk névleges végállomása. Barna néhány éve építőtáborban járt itt. Azóta úgy megváltozott, hogy alig ismert rá. Nagyon kevés embert láttunk.

Letáboroztunk egy kis folyócska partján. Gátat építettünk, hogy fürödni tudjunk. A szemközti magas partfalról le is fényképeztem az erőlködést. Este még átrohantam a réten (vízhólyagjaim fásultan tiltakoztak), hogy olajat vegyek az esti sütéshez, de csak főzővajat kaptam. Nagyobb baj volt, hogy újkrumplit nem lehet hasábformára sütni. Mindegy, a nagyját megettük. Sajnos most sem jutott eszünkbe a szárítás; ruháink lassan dohosodni kezdtek.

Gátat építünk

Kész a fürdőszoba

9. Másnap elmentünk Velemérre, megnéztük a templomot. Veleméren buszvégállomás van, de az esti buszt lekéstük. Alkonyatkor Bibliát olvastam (Barna hozta). Jeremiás könyvének kilencedik részéig jutottam. Ez volt az utolsó pont, ahová hitetlenségem alatt elértem. Persze semmit sem fogtam föl belőle. A várókunyhóban aludtunk, én a villanyoszlop tövében olvastam a Száz év magányt (Barnáé volt ez is).

10. Hajnalban fölgyömölődtünk a buszra. Délre visszaérkeztünk Keszthelyre, itt franciasakkoztunk egy sort, majd búcsút vettünk egymástól. Judy és Barna a Balaton mellé készültek, rokonokhoz; mi hazavonatoztunk.