1988 április
Kivonat a Nyomozó Műszerészeti Egyesület (NYME)
hivatalos Bandanaplójából (38, 42-46. oldal)
A tavaszi szünetet Csehszlovákiában fogjuk tölteni, síeléssel (Turecká, 75 cm hó). Ide nem viszünk tankönyveket, mert elegem van belőle.
A déli Chopok egyik jó sípályáját ld. a következő oldalon!
Az utolsóelőtti napon, pénteken történt: [Makra] Péterrel [másod-nagybátyámmal], egyik "síoktatónkkal" átmentem az északi oldalra. Lementünk egy pályán, nagy ködben, ezután ő beültetett egy büfébe, maga meg lement (üzleti ügyek, bérletvásárlás). Azt mondta, hogy maximum 1 óra múlva jön. Én vártam 1 1/2 órát, ezután utánaindultam. Azt hittem, hogy lent hosszú a sor, ezért nem jön.
A lefelé vezető úton eltévedtem, itt kezdődött a kálvária. Mivel csak "déli" bérletem volt, a "Jasná" felvonóin nem közlekedhettem, így hol síeltem, hol meg cipeltem a lécet. Elvergődtem egy tojás alakú lanovkához (erről később kiderült, hogy igen messze van a déli oldaltól), és igyekeztem feljutni a Chopok csúcsára. Sokáig cipekedtem, kb. ilyen [45 fokos] lejtőn (felfelé és rézsútosan oldalt) is, ezután már azt hittem, hogy a Chopok [értsd: Alacsony-Tátra] láncát megkerültem, és megint a déli oldalon vagyok.
Emlékeztem, hogy a déli oldalon van egy olyan út, amely a Krupová Hol'a aljához vezet le, onnan meg felvonóval felmegyek. Vesztemre ezt a feltételezésemet alátámasztotta az is, hogy golgotám vége felé egy patakot pillantottam meg, kb. olyat, ami a Krupová aljában folyt. A patak mellett szépen kitaposott síút vezetett, ezen haladva lengyel sífutókkal találkoztam, akiktől (ó, jaaaj!!) megtudtam, hogy az északi oldalon vagyok (*) (kézzel-lábbal, angolul, oroszul, szlovákul).
(*) Pontosabban a Demanovská dolinában, vagyis a Deményfalvi-völgyben.
Ettől fogva síeltem lefelé, kétségbeesetten tapasztaltam, hogy a hegyek egyre kisebbek lesznek, egyre sűrűbb az erdő, egyre kevesebb a hó. Végül találkoztam egy illuminált állapotban lévő erdei munkásfelügyelővel, aki elképedt, hogy a srdiečkói parkolóba akarok menni (innen a parkoló légvonalban kb. 5-10 km, viszont a legközelebbi autóúton 60-80 km-re volt), és azt ajánlotta (szlovákul), hogy menjek el a kb. 20 percnyire lévő jaskiná-ig (*), ott szálljak autóbuszra, menjek el egy északi felvonóhoz, szálljak fel rá, fel a csúcsra, onnan le a parkolóhoz. Ez a terv kivihetetlen volt, mert csak 20 forint volt nálam, és már az összes sílift leállt (ekkor kb. 5 - fél 6 lehetett, mint utóbb kiderült, az enyéim már négy órakor riadóztatták a hegyi mentőket), ezért elhatároztam, hogy autóstoppal megyek.
(*) Azt hittem, hogy ez valami turistaház, holott barlang volt.
Úgy látszik, a cseheknél szokásos az autóstop, mert az első kocsi, amelynek integettem, megállt és elvitt.) Ekkor már eszembe jutott a varázsszó: Horska Služba, azaz hegyi mentők. (*) Elvitettem magam az első állomásra, ott "feladtam magam" (hellyel kínáltak, de enni nem adtak), az ottaniak hitetlenül fogadták, hogy a déli pálya helyett az északin mentem le; átszóltak, megnyugtatták a többieket, és másfél óra múlva már értem jöttek kocsival és hazavittek [édesanyám a 80 km-re lévő Tureckáról].
(*) Kiderült, hogy ez igazából Hegyi Szolgálat, de engem akkor meg kellett menteni.
Fenti eseménynek nagy szerepe volt abban, hogy - mivel kiállhatatlan öcsém sietett nagydobra verni a hírt - az iskolában azzal fogadtak, hogy "Hehe, a Némethet a hegyi mentők ásták ki a hóból," pedig ez arcátlan hazugság, mert én saját magamat találtam meg; és nem is hiszem, hogy az öcsém két napon belül eltalált volna valamilyen lakott helyre ily körülmények közepette. Tehát ha valaki kételkedik, szolgálok felvilágosítással, hitetlenség esetén alátámasztó tanúvallomásokkal is, bár nem ajánlom, hogy erre szükség legyen.
Németh Ferenc, jegyző.