Szilvásváradi tábor
1987 augusztus

(A krónikát 1989-ben írtam)

...Közlekedőnyílásunk az ablak volt. Ezt neveztük ajtónak, az ajtót pedig ablaknak. Kedvelt szórakozás volt a bokszolás. A bábu egy nejlonzacskó volt, a plafonon lévő kampóra függesztve és kitömve néhány inggel. A bokszzsák neve "Verébfejű" volt. Egyszer előfordult, hogy Nyíri Balázs túl erősen ütötte meg a Verébfejűt, és az leszakadt, és kirepült az "ajtón."

A másik fontos esemény az éjszakai akadályverseny volt. Hangulatkeltésül a csapatvezető [Perbai Géza] azt mondta, hogy e tájon nem ritka a vadisznó. Ez kimeríthetetlen lehetőséget adott a különféle ijesztgetésekre.

Őrsünk összetétele:

  • Németh Ferenc
  • Németh Zoltán
  • Nyíri Balázs
  • Feraji Árpád
  • Kapás Gergely

    Első epizód: egy bokor mellett elhaladva hangos hörgést hallottunk. Eszünkbe jutott az intelem. A zömünknek annyira, hogy elfutottak. Nyírike és én azonban lefékeztünk. Felkapcsoltam a tartalék lámpát, és a hangforrás felé indultunk. Nem volt nehéz megtalálni, mert rájött, hogy nem ijedtünk meg eléggé, és fokozta a hörgés intenzitását. (Kár, hogy nem csörtetett egy kicsit.) Amikor már beböktünk volna a bokorba, hogy kiugrasszuk a vadkant, megláttunk egy jelet, amely különleges társadalmi helyzetéről árulkodott: kilógott a bokorból a tornacipője. Ekképpen lelepleződve abbahagyta megijesztésünkre irányuló kísérleteit, és visszavedlett egyszerű ifivezetővé.

    Ezután már minden hörgésre visszahörögtünk (akkor tanultam meg ilyen élethűen hörögni). Egyszer azonban megjártuk: egy hörgésre hátat fordítottunk célunknak, és kórusban hörögtünk (kezdtünk belejönni), ám hátunk mögül, ahonnan semmire sem számítottunk, hirtelen vérszomjas fújtatással, vadmacskakánt előugrott Karesz bá [töritanár]. Erre nem számítottunk, de nem is rezeltünk be a várakozásnak megfelelően.

    Néhány érdekesebb akadály:

  • Gyertyaoltás vízipisztollyal időre: Zoli már az elsőre eloltotta az övét, ám Árpi vízipisztolya már csaknem teljesen kiürült, és az a fránya gyertya nem akart elaludni. Figyelmeztettek, hogy egy gyertyára többen is lőhetünk. Ekkor Zoli egy jól irányzott lövéssel eloltotta azt is.
  • Levélkeresés az avarban
  • Mocsárjárás
  • Sótartó- ill. csákóhajtogatás

    Az akadályverseny ideje alatt gyakran fordultak elő torlódások. Ilyenkor az egymáshoz préselődő őrsök egymást ijesztgették.

    Az erdei kisvasút végállomásán

    Kilátás, valószínűleg a Tótfalu-völgyre

    Tanácskozás, valahol a fennsíkon

    Eszes Péter (Epi), a pingpongbajnok

    A lányok lerajzolják a tájat

    Árpi

    A társaság fegyvert farag