Kemence
péceli tornakörös tábor
2023. április 14-16.

Juli péceli barátnői szerveztek Kemencére egy hétvégi sporttábort, melynek napi programjában szerepelt beltéri torna és szabadtéri kirándulás is. Az előbbi folyamán én a gyermekeinkkel kisebb-nagyobb sétákat tettem - érthető módon a kerékpárutánfutóval, melyben Bandi és Mikes nagyon jól megfért egymással. Szállásunk a Kőrózsa Panzióban volt, ugyanott étkeztünk is - két svédasztalos reggeli benne foglaltatott az árban, és mellé vacsorát is lehetett rendelni. Ebédre rendszerint saját készítésű hideg élelmet fogyasztottunk.

Odautazás péntek délután, zuhogó esőben

Szombati reggeli

A kisvasút védműve a Kemence-patak egyik hajlatában

A bőséges esőktől a patakok napokig vastagon hömpölyögtek.

A börzsönyi szintezési főalappont

Transzformátor jelzi a ház közellétét.

A kemencei kisvasutat önkéntesek működtetik.

A Feketevölgy Panzió (a volt Vilati-üdülő) után a kisvasút járt pályája véget ér. A maradékot húsz-harminc éve az áradások megrongálták. Részletes képtárat még legénykoromban készítettem, majd még egyet pár éve, amikor Julival - még kettesben - bejártuk a Hamuháztól idáig terjedő szakaszt. Kégőbb, már Bandit a kockatáskán cipelve szintén végigjártuk e szakaszt alulról. Ezek a képek készültek a legszebb napsütésben.

Megállapítottam, hogy a patak vízállása olyan magas, hogy gumicsizma nélkül nem lehet rajta száraz lábbal átkelni. A szokásos lépőköveket elborította, a rönköket szertehordta az ár.

Szandálban ugyan át tudtam volna egyensúlyozni a meder csúszós kavicsain, de ezt a mutatványt a közös túrára tartogattam. A gyerekekkel egyébként sem lehetett volna átgázolni, mert a szekér alja nem vízhatlan, a kifolyásra szolgáló nyílásokról nem is szólva.

Ezért hát visszafordultam az aszfaltúton, és csakhamar el is értem a Kemence-patak völgyét. Itt a szokásos dízelmozdony helyett egy "ünnepi" gőzmozdony indulását figyelhettük meg. Egészen közelből jól ránksípolt (az előírás szerint), de csak egyszer, hogy a gyerekek nagyon meg ne ijedjenek.

A torna végeztével a csapat összegyűlt a délutáni túrára. Egy vicces csoportképet készítettem, azzal a felkiáltással, hogy "aki nem akar rajta szerepelni, az bújjon el valaki más mögé!" Persze ilyenkor jól lehetett egymást előrefelé lökdösni.

A csapat kényelmes tempóban, csoportokban beszélgetve haladt végig ugyanazon az útvonalon, amit ma délelőtt a gyerekekkel megjártam. Juli a gyerekekkel visszafordult a házhoz. Mindenkinek előre megígértem, hogy nem fogunk tudni a Hamuházig fölmenni, de azt is, hogy a patak vadregényes völgyébe való betekintés is elég lebilincselő lesz. És amikor az ígéretek beteljesedtek, előálltam a tervezett mutatvánnyal: masszív szandálomban, a fényképezőstáskát ölelgetve óvatosan átláboltam a patakon. Kaptam is érte olyan tapsot, hogy csak úgy hízott tőle a májam. És persze készítettem egy csoportképet a túlpartról.

Cipőjét levetni és a hideg vízben egyensúlyozni senkinek nem akaródzott, de a meredek part mentén ki-ki feltalpalt, ameddig tudott. Ez ötszáz métert jelentett; utána áthághatatlan akadályok következtek, és persze a patakon sem adódott tisztességes átkelés.

Én még fölballagtam a Fekete-kúthoz, és meglepetésemre találtam benne vizet - bár most sem sokat. Korábban mindig csak sarat leltem benne. Aztán visszatértem társaimhoz, akik már belátták, hogy az ő partjukon nem lehet folytatni a túrát, és visszafordulásra határozták el magukat.

Ezzel el is telt a szombat. Megvacsoráztunk (rendelt ételt), és egy jót aludtunk. Bandi a franciaágyban, Mikes az egyik egyszemélyes heverőn (tehát nem a számára kért külön babaágyban), én meg mellette, hogy le ne essen. Reggelire svédasztalosat kaptunk, és mindkét gyermek velünk evett az asztalnál. A csapatban voltak hasonló korú gyerekek, jó volt a hangulat.

Vasárnap délelőtt a tornafoglalkozás alatt beültettem a gyerekeket a szekérbe, és elindultam lefelé a patak első gázlójáig. Itt letelepedtünk a gyaloghíd egyik végében kialakított, Manófalvának nevezett zugocskánál, ahol a látogató gyermekek bátran alkothatnak (azaz kiszínezhetik és egy tekintélyes fa tövében felhalmozhatják a patak kavicsait). Hazavinni a másét azonban nem szabad, mert azok alkotói szomorúak lesznek.

Itt időztünk egy darabig, ettünk-ittunk, majd Bandit tisztába tettem, felhasználva a Kemence-patak vizét. Ezután visszaballagtunk a panzióhoz, és leültünk a teraszon. Néhány nem résztvevő asszonnyal és a férjekkel együtt kivártuk a tornafoglalkozás végét.

A délutáni túra végig aszfalton haladt. Hatodfél kilométert gyalogoltunk fölfelé a Kemence-patak völgyében, érintve a Gyeplős-kút nevű pihenőt, egészen a Kenyeres Balázs-forrásig. Láttuk a régi vasúti töltést a hídlábak romjaival, beszélgettünk, majd egy gyors uzsonna bekebelezése után visszatértünk a szállásra.

Innen már reggel kijelentkeztünk, ezért most már csak a búcsúzás és a hazautazás volt hátra. Juli rendszeres kapcsolatban maradt ezzel a tornakörrel, így számíthatunk arra, hogy a következő esztendőkben még részünk lehet ehhez hasonló sportos táborokban.