Pécel, Trianon-emlékmű
gyalogtúra gyermekekkel, 2023. március 15.

A nemzeti ünnep szerdára esett, és rút hideg eső kerekedett rajta. Ezért csak (Bandival) kettesben látogattunk el a monori városi ünnepségre, és kútba esett az ezzel egybekötendő családi kirándulás a pótharaszti templomromhoz. Délutánra viszont elállt az eső, és elhatároztuk, hogy kisebb kirándulást teszünk Pécelen, mégpedig a város fölött emelkedő Trianon-emlékműhöz.

Odafelé zúzottköves, erősen emelkedő utcákon haladtunk (Töhötöm vezér és Szeder utca), majd kis vargabetűvel rátértünk a gerincen haladó, régi aszfaltozású Pihenő utcára, amely már az emlékműig nyújtózott. Bandi a szekérben, Mikes pedig a háti hordozóban szundikálta át az odaút nagyobb részét.

Az emlékműnél elidőztünk egy kicsit, megetettük Mikest, készítettünk pár fényképet, majd továbbindultunk. Úgy emlékeztem, hogy egy éve már átjárást tiltó tábla volt kitéve a rézsútosan lefelé tartó "szokásos hazautunk" aljába, ezért nem mertem arrafelé leereszkedni. Ehelyett a lejtő esésvonalában tartottunk a legközelebbi, szintben haladó dűlőút felé.

Átvágtunk a város közlegelőjén, melyről pompás kilátás tárult fel Pécel déli negyedére. Ahol a lejtő nagyon meredekké vált, gondoltunk egyet, és Mikest a háti hordozóból átültettük a szekérbe, Bandi mellé.

Egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy át tudunk vágni a kiszemelt útig, mert az mélyen alattunk futott, és mellette többrendbeli magánbirtokok sorjáztak. Végül találtam egy ígéretes gyalogösvényt, melyet szemlátomást lovasok is használtak, és amely levezetett a dűlőútig. Ez az átjáró a Szehmet Lovasudvar farostlemezből készült, hosszú istállóépülete mögött, egy kis füves térségen végződött. Üggyel-bajjal le tudtunk rajta bukdácsolni, de egyben megállapítottuk, hogy fölmenetben nem volna járható a gyalogszekerünkkel, sőt nem is volna merszünk használni, mert otromba betolakodással járna a lovasudvar bekerített térségei közé. Alkalmasint ez is magánterület, de mivel nem sok kiránduló veszi észre, még nem zárták el dróttal vagy tilalomtáblával. A lovasudvar bejáratánál nagyon kedvesen átengedtek bennünket.

Meglepetéssel láttuk, hogy Bandi nem bántotta az öccsét, akit elővigyázatosságból beszíjaztunk, míg őt magát nem. Hazáig szépen megvoltak, szép reménnyel biztatva bennünket a szekeret mint a nyári túrákon esedékes kettős gyermekszállítás fő eszközét illetően.

Szép és kiadós gyaloglás volt, kellemesen elfáradtunk.