Remete-szurdok
gyalogtúra, 2022. szeptember 24.

Ezt a túrát, hasonlóan az előzőhöz, unitárius, református, baráti és családi túraként hirdettem meg. Hirdetéstechnikai különösségek, tartós sérülések, esküvő és egyéb elfoglaltságok miatt megint igen gyéren jöttek el a résztvevők, így Julival, Bandival, Áronnal és Szilárddal öten érkeztünk meg - ezúttal villamossal és busszal - a szurdok bejáratához.

Bandit én vittem, gyakorlásképpen háti hordozóban. Szilárdnak hamar haza kellett mennie, ezért gyors ötlettel eltértem a völgytalptól, és erős kapaszkodással megcéloztam először az alsó barlangot, majd a kőfülkét. Ez utóbbitól csak hátrálva tudtam visszamászni - pompás erőpróba volt.

Ezután elválás helyett mindannyian visszafordultunk, mert a hátralévő szelídebb szakaszok Áront nem vonzották annyira, ezen felül Juli így odaérhetett az említett esküvőre, Rákospalotára. A Széll Kálmán téren egy kifőzdében megebédeltünk, majd a későbbi találkozások reményét kifejezve elbúcsúztunk.