BMGo 30
jubileumi tájfutórendezvény és -verseny
2021. október 16.Antal Istvánék nagy szeretettel meghívtak engem is arra a tájfutóünnepre, melyet a gimnáziumi szakosztály fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából rendeztek. Bár a futástól már elszoktam, úgy gondoltam, tájékozódni még tudok, ezért elhatároztam, hogy Bandival együtt nevezek a legrövidebb, két kilométeres távra. Juli unitárius lelkészbeiktatón énekelt, ezért fél kilenc tájban édesanyjával együtt kirakott bennünket Káposztásmegyeren.
A nap ünnepélyes megnyitása után Antal István méltatta a (részben távol lévő) régi nagyokat, a támogatókat, és főként a szakosztályt évtizedes távlatban edző Boka Gyurit, aki most elköltözik, és leköszön tisztéről.
Néhány régi ismerőst én is szívélyesen köszöntöttem, s ők széles mosollyal fogadták Bandit, akit a mai gálaverseny legfiatalabb résztvevőjeként mutattam be.
Felvettem a dugókát (tájfutó-csippantót), majd kényelmesen ballagva nekieredtem a legrövidebb, Prücsök jeligéjű távnak.
Az erdőben Bandi kezdetben csöndben utazott a kockatáska tetején, a kirándulók és a többi versenyző nagy derültségére.
Aztán lekéredzkedett a földre, s itt a 20-25 percre tervezett teljesítési idő el is úszott. Bejártuk a Farkas-erdő több nevezetes helyszínét, az egyik tisztáson fénykép is készült a pihenőnkről.
A távot végül kerek ötven perc alatt ballagtuk végig. A célban nagy ujjongással fogadtak bennünket. A komolyabb távok teljesítői folyamatosan érkeztek be velünk együtt.
Körülnéztünk a kiállított, szakosztályon belül készített és javított tájfutótérképek között. Ezek egy-egy nagyobb rendezvényre készültek, de edzéshez is használták őket.
A versenyek zárásaként elénekeltük az Erdő himnuszát, majd a rövidesen elkészült ebéd felé irányoztuk lépteinket. Tartalmas gulyáslevest főztek nekünk Zsuzsáék, illetve a résztvevők hozta süteményekből lehetett lakmározni.
Az eredményhirdetésen és a frizbimérkőzésen már nem tudtunk itt maradni. Jutka busszal, mi Bandival pedig kerékpáron mentünk be a belvárosba, az unitárius egyházi rendezvény végére, majd egy baráti játszótéri találkozóra. Ragyogóan szép napunk volt, szép élményekkel.