Gombai-tó
gyalogtúra, 2021. március 7.

Március első napjaiban a tavasz első lehelete megolvasztotta a kevéske havat, és meglágyította a földet. Aztán a hideg visszatért, de az anticiklonos levegőben csodálatos, szikrázó napsütés örvendeztetett meg bennünket. A vírushelyzet rosszabbodása miatt nyolcadikától szorosabb korlátozásokat vezettek be. Vasárnap tehát kocsiba pattantunk, és Gombára hajtottunk.

Leparkoltunk a község közepén, a csodaszép r.k. és a puritánabb ref. templom közelében. Betértünk a fenyőligettel és Petőfi-szoborral ékes községházához. Kicsivel kijjebb található a Perczel-kúria, mely arról nevezetes, hogy Katona József itt írta a Bánk bán egy részét. Ma szépen ki van csinosítva, és lakják is.

A piros turistajelzésen elhagytuk a falut. Egy vizenyős talajon kinőtt kőrises-nyárfásnál megetettük Bandit. Az erdősáv külső sarkánál működik a Pega-major nevű lovarda.

Pár száz méteres murvás gyaloglással elértük a horgásztó sarkát jelző nádast. Rövidesen egy nagy faliújságról megszólalt a horgászrend, leszögezve sok fontos és járulékos tudni- és betartanivalót. Szólt jegyárakról, a tó mellett sátrazásról, az autóforgalomról, a kifogható halakról és a jégen tartózkodásról. Egy külön sor tiltotta meg a helyszínen végzett pirotechnikai tevékenységet. Látható volt, hogy ide rendszerető emberek járnak, a másmilyeneket pedig kidobják.

A tó befolyási végénél, a szabad víztükröt keresve egy csöppnyi ösvényre bukkantunk, amely átvezetett a déli partra. Mi emellett döntöttünk, mert a Nap délről tűzött, s onnan jobban lehetett fényképezni. A tavat tápláló Gombai-patak itt széles mocsárrá tágult, ezen hatolt át a töltésen futó ösvényke. A közepén, a víz tulajdonképpeni átfolyásánál egy tündéri kis zugot találtunk, ahol négy ember beszélgetett éppen. Semmi gond, mondták, itt szabad az átjárás. A patak egy mesterséges tavacskába ömlött át, melynek csobogója egykor játékmalmot hajtott, de ezt mára elsodorhatta a víz vagy a jég, esetleg a gondozója menekítette be télire. Külön tábla kérte a látogatókat, hogy szigorúan csak a kihelyezett kavicsokat dobálják a tavacskába, mert az ágak és nádforgácsok nem tesznek jót a malomnak. Malom helyett most egy apró világítótorony őrizte a partot.

A most szépen átlátható bozótosban a patak főmedre mentén kimerészkedtünk a nyílt vízig, készítettünk pár képet.

Aztán átsétáltunk a déli partra, és egy alkalmas halpucoló asztalkáról jó pár közepesen sikerült önkioldós fényképet lőttünk magunkról.

Ezután egy kicsiny kaszálón átvágva kiértünk egy egy hétvégi házas telepre. Ide az emberek autóval járnak, a feluból kövesút vezet ide. A telepen megcsodáltuk a tipikus szaletliket (fából készült árnyas enyhelyeket), és saját kertünkbe is valami hasonlót képzeltünk.

A horgászhelyek gondozása éppen elkezdődött; egy helyen földet hengereltek a nádas-sásos vízmellékre. A kövesút végighaladt a telepen, aztán elvált a parttól, és jó magasan fölébe vágott. Azt reméltük, hogy áthalad a gáton is, de sajnos kikerülte, és erős lejtőn kivitt bennünket egy hosszú kaszálóra, melyről semmi átjárás nem adódott az északi partra. Visszafordultunk, és a telep sarkánál, a parti gyalogösvényen értük el a gátat.

Ezen egy építkezési stílusú (nagytenyerű) tiltó tábla ijesztgetett bennünket, de mivel láttuk, hogy itt mások is átjárnak, figyelmen kívül hagytuk. Bandi itt már eléggé eltörődött, elnyomta az álom. (Háti hordozót nem hoztunk, gyermekünk végig a fényképezőstáskán üldögélt.)

Az északi parton az autóforgalom el van rekesztve, de gyalog át lehet jutni. Sok horgászhely van itt is; kis vécék, tűzrakók, halbontó asztalok mellett gyalogoltunk vissza a faluba. Körülbelül hét kilométeres, könnyű túrát jártunk be ezen a szép napon.