Pécel, Várhegyi-barlang
gyalogtúra, 2021. január 3.

A Péceli Hírek 2020. októberi számában, a 15. oldalon egy kedvet ébresztő túraleírást találtunk Pécel egyik szép túracélpontjáról, a Várhegyi-barlangról. Ezt a közelmúltban (vagyis valamikor a XX. században) vájhatták a laza löszfalba, és a jelen időben is használják szükségszállásul. Erre utal az üregben lévő sok szemét is.

Túránkat a Csúnya-tónál kezdtük, ahová a Petőfi Sándor utcán lehet eljutni kocsival. A gáton átsétálva felkaptattunk a túlpartra, és a jelzetlen szekérúton balra fordultunk. Ezt egy útvillában jobbra tartva követtük, és kilyukadtunk a sárga jelzésre. Ezen balra, azaz fölfelé ballagtunk tovább, egészen a zölddel való találkozásáig. Ekkor a zöld jelzésen mentünk tovább, mégpedig változatlan irányban, tovább emelkedve. Aztán a jelzés jobbra tört, és lejtőbe fordult. Így jutottunk el egy utunkat keresztező, látványosan mély horhos aljára. Ebben most, csapadékszegény időben is csordogált némi víz, és agyagos feneke is csúszott egy kicsit.

Juli a folytatást - Bandival a hátán - nem vállalta, mert valószínűleg sötétben értünk volna ide vissza. Ezért ők lepihentek egy kunyhóformán felhalmozott farakás szélén, én pedig átkeltem a bürün, és továbbtalpaltam jobbra, amerre a tábla is jelezte a Várhegyi-barlangot. Alattam a vízmosás mélyén bemohosodott, korhadó fatörzsek hevertek. Ekkor az út már jelzetlen volt, helyesebben két élénkzöld nyíl mutatta a helyes folytatást egy balra ágazó, meredeken emelkedő vízmosás mélyén. Ezen sikerült feljutnom a nagy horhos oldalsó párkányára. A jelzés itt zöld háromszög volt.

A háromszögjelzés mellé egy helyen leágazó zöld barlangjelzést festettek. Ez a szürkületben alig látszott, így a velem együtt kapaszkodó fiatalok először túlballagtak rajta. A mutatott irányban, azaz jobbra nincs út, hanem gyökerekbe kapaszkodva lehet lejjebb kerülni egy katlanba, azon löszletörés alá, amelybe a barlangot vájták. A katlan tele van össze-vissza hányt, kidőlt fatörzsekkel és ezek ágaival, melyek között lehetetlen tartós ösvényt vágni és jelzéssel ellátni. Érthető hát, miért ezt a nyaktörő ereszkedést tették meg a barlang elérési útjává a jelzést felfestő turisták.

A Várhegyi-barlang aligha érdemli meg ezt a nevet, mert hossza nem éri el a két métert. Inkább fülkének vagy üregnek lehetne nevezni. Előtte a gyökerek hálózatához csatlakozóan egy pózna és keresztgerenda fedezhető fel, melyek alkalmasint ideiglenes esőtetőt tartottak valaha, de ennek ma a helyszínen csak a roncsai láthatók. Padlója nagyjából vízszintes, belül egy kicsiny oldalüreg szolgál raktárként. Különféle vésetek és koromfeliratok találhatók a falakon, de egyik sem tűnik tíz-húsz évnél régibbnek.

A barlangtól ugyanazon az úton tértem vissza Julihoz a horhoson való átkelőhelyre, és együtt ballagtunk vissza a Csúnya-tóhoz. Oda-vissza kevesebb, mint négy kilométert tettünk meg. A horhosig a séta könnyű, onnantól egy meredek szakasz nehezíti, és a barlanghoz való lemászás kifejezetten technikás. Esős időben a horhosban jelentős mennyiségű víz száguldhat, érdemes olyankor elkerülni ezt az útszakaszt, mégpedig a zöld háromszögjelzés folytatódó vonalán, amely a Bajcsy-Zsilinszky utca végén kezdődő zöld jelzésbe torkollik.

Zárásul szeretném elismerőleg idézni a fent említett cikket író, és az ott leírt túrát bejáró Szunyogh Szandra szavait: "Nem túl nagy, nem túl régi, de a miénk." A szerző további írásai elérhetők a Facebook-oldalán is.