Csővár
gyalogtúra, 2021. január 17.

Egy derült januári vasárnapon gondoltunk egyet, és elkocsiztunk a nógrádi Csővárra. A falu fölött egy középkori várrom található, melyet pár kilométeres kaptatón, földes szekérúton lehet megközelíteni.

A várat a tatárjárás után kezdték építeni, és 1400 körül fejezték be. Regényes dolgok estek meg vele: az egyszer felépült várat Csák Máté hadai elfoglalták és lerombolták, és mikor száz év múlva újjáépítették, a birtokosai (a Csői és Nézsai uraságok) Giskra huszitáival összefogva rablótanyává változtatták. Aztán e családoknak magvuk szakadt, így rövid időre Mátyás király lett a vár ura. Tőle törvénytelen fia, Corvin János örökölte, de csakhamar ismét főnemesi kézre került. Ekkor élte virágkorát, mikor reneszánsz lakópalotává alakították át.

Buda eleste után némelyest megerősítették, de mérete folytán nem képviselt nagy védelmi erőt, és 1551-ben egy kisebb török csapat el is foglalta. A pogányok egy ideig használták, majd mikor hódításuk mélyebben benyomult az országba, magára hagyták. A török kiverése után köveit lassan elhordták (pl. az acsai Prónay-kastély építéséhez), és 1950-re már a végromlás fenyegette. A várbarátok ekkor aláfalazták az öregtorony megmaradt sarokfalát, hogy legalább az ne dőljön le. Részleges feltárást is végeztek, a ciszternából szép reneszánsz kőfaragványokat hoztak elő.

A mai várterületen jól felismerhető a belső és a külső vár alaprajza, valamint középen a ciszterna jelentős maradványa. A különböző falak jobbára a központi kúpra vagy a külső vár törmeléksáncára támaszkodnak, és kevés helyen állnak szabadon. Ezek leglátványosabbika a kettős ablaknyílást mutató keleti falrom, amelyről e várat a turisták általában felismerik.

A falak alacsonyságáért nem annyira az ostrom, inkább a bontás felelhet. Néhány helyen a felhalmozódott törmeléktömeg mintegy beömlik a külső falon át a várárokba - ezek a helyek egykori ablakok maradványai.

Bandit a fényképezőstáskára ültetve vittem fel, de lehoznom már bajosabb volt. A háti hordozó a síkos, havas lejtőn életveszélyt jelentett volna neki, ezért a hasamhoz fogva igyekeztem lejutni vele. A tapasztalat szerint ez a legkevésbé veszélyes, mert valahányszor tényleg elestem (hanyatt!), mindig ő került felül, és egy-egy hirtelen felébredésen kívül semmi baja nem esett. A tanulságot mindenesetre leszűrtük: ölben vitt gyermekkel csúszós helyre inkább ne menjünk.

A túra után betértünk édesanyámhoz Őrbottyánba: megmelegedtünk, beszélgettünk, és finom babgulyást vacsoráztunk. A járvány miatt este nyolcig haza kellett volna érnünk, de mi inkább ott aludtunk. Másnap (hétfőn) reggel sietve hazatértünk - engem vártak már a javítandó dolgozatok és a digitálisan tartandó tanórák.