Malacka
szállodai kényeztetés és séta, 2020. augusztus 17-19.

Egy ajándékba kapott üdülésre kerestünk helyszínt és időpontot 2020 tavaszán - csakhogy váratlanul közbeszólt a koronavírus-járvány. A kiszemelt szálláshelyen, a Pozsony közelében fekvő Malackán egyenesen Szlovákia első járványgócpontja fintorgott ránk március 15-e körül. Az üdülést ilyenformán átcsúsztattuk augusztusra, így már biztonságban tölthettünk el két éjszakát a Spark Szállodában. Szerencsére gyermekünk, András, aki az eredeti foglalás után született, még olyan kicsi volt, hogy nem kellett módosíttatnunk a feltételeket. A képgyűjtemény most inkább családi fotóalbum jellegét öltötte, és ez így van jól.

Tetőtérbeli szobánk eléggé melegnek bizonyult, amit a beépített klímaberendezés sem tudott elviselhetővé hűteni, mivel azt éjszakára ki kellett kapcsolnunk. A szállóhoz egy kis úszómedence, szauna és egy takaros park is tartozott. Bandit a üdülővendégek nyájasan mosolyogva üdvözölték, amerre csak jártunk. A sok esőre való tekintettel az itt töltött teljes napon sem mentünk el kirándulni, hanem csak a távozásunk napján látogattuk meg a malackai Pálffy-kastély nagy kiterjedésű parkját.