előző nap a főlapra következő nap

11. nap: 2018. VII. 13. (p) 8⁴⁵ - 20³⁰
Kishídvég (Paszika) - Szentmiklós (Csinagyijovo) - Kölcsény (Kolcsino) - Munkács (Mukacsevo) - Beregrákos (Rakosino) - Szerednye - Mélyút (Hliboke) - Nagyláz (Veliki Lazi) - Ungvár (Uzshorod) - Minaj - Szürte (Szjurte).
89,7 km

Reggel az erősödő országúti forgalom zajára ébredtünk. Szokás szerint reggel írtam naplót, aztán előmásztunk reggelizni és sátrat szárítani. A folyóhoz nem mentünk le: messze volt, és sok szúnyog döngött fölöttünk. Úgy gondoltuk, talán majd egy kínálkozó fürdőhelyen csobbanunk egyet, de a nap folyamán ilyen alkalom nem adódott.

Ráérősen végeztük teendőinket, s ekkor váratlanul egy lovasfogat jelent meg azon a vízjárta kövesúton, amelyen bejöttünk szálláshelyünkre. Nem jött oda hozzánk, hanem Y-formában megfordult. Ezt úgy csinálta, hogy leszállt, és a kötőféknél fogva hátrafelé tolta a lovát, aztán visszament azon az úton, amin bejött. Lehet, hogy csak kíváncsi volt ránk, de valószínűnek tartottuk, hogy éppenséggel megfordulás végett jött be a mi "utcánkba."

Megreggeliztünk, majd folytattuk utunkat a jó állapotú, forgalmas elkerülőúton. Munkács még húsz kilométerrel volt előttünk. Vizem már nem volt, ezért mirabellát (azaz fosószilvát) és almát szedtem az úton. Lejtőn haladtunk, de ezt a szembeszél miatt alig éreztük. Az út elkerülte Szentmiklóst, csak felülről láttunk rá. Errefelé elég erős emelkedőket is le kellett küzdenünk. Munkács széléhez közeledve végre igazi szilvafák kerültek utamba; ezek a közeli kertek végéből nőttek ki az útra. Jól belakmároztam. A várostáblától nyugatra egy nagyszerű sárga mirabellafa kínálta gyümölcseit - abból pukkadásig faltam magam.

Az utolsó lejtő után a Galickij utcán begurultunk a Latorca partjára. Pihentünk egyet egy autómosónál aztán eltekertünk egy pizzázóig, ahol jó ideig meg is maradtunk. Húsos pizzát és sört kértem, az internetre is felléptünk. SK megnézte az összes vasárnapi sárospataki vonatot, mert nem akart az utolsóval, éjfélre hazaérni. Negyed egykor vízkészletünket feltöltve indultunk tovább a belváros felé. Először egy macskaköves úton, majd a gáton futó kerékpárúton haladtunk a vár irányába. De mikor megláttam, inamba szállt a bátorságom, és máskorra hagytam a meglátogatását. Ismét csak azzal nyugtattam magam, hogy majd Julival, kocsival eljövünk ide is.

Ilyenformán Munkácsból nem láttunk valami sokat. A vár tövében nekieredtünk az Ungvárra vivő forgalmas országútnak, melyen alig volt némi hupli, kátyú meg egy sem. Igaz, mellette az első szakaszon kerékpárút haladt, de mivel ez egyre jobban bokrosodott és elvékonyodott, jó lelkiismerettel felmentettük magunkat a használata alól. Nekem többször félre kellett mennem (a mirabella erősen kívánkozott kifelé), és ezalatt SK mindig előnyt szerzett. Az ungvári kerület határánál egy tábla jelezte, hogy ismét beléptünk a határsávba. Innentől eseménytelenül, kb. 18 km/h-val gyűrtük a hátralévő távot. Nagy volt a forgalom, a padka körülbelül hetven centi széles. Egy helyen, ahol az út nyeregbe vitt fel, annak lemélyítéséhez készített oldalsó földrézsűn egy ferde focipályát alakítottak ki, és ráírták: "EURO 2012 / Lengyelország - Ukrajna 4:4." Az országneveket zászlók helyettesítették. Kíváncsi vagyok, vajon tényleg lejátszották-e ezt a mérkőzést e ferde kispályán, vagy csak reklámcélja volt neki. A neten nem találtam nyomát ilyen mérkőzésnek.

Egy másik nyeregben, ahol a Kijevtől mért kilométerszám a tábla tanúsága szerint elérte a nyolcszázat, ittunk némi kvászt az út bal oldalán, majd továbbmentünk. Egy plakát 8000-12500 hrivnyáért hirdetett állásokat valamilyen laborszerű munkahelyre; egy másik azt ígérte, hogy az erre vállalkozókat ingyen megtanítják szlovákul. Börvingesen (Barvinok) láttunk egy egy magyar-ukrán színekre festett szikladarabot, és fölöttük egy emlékművet, amely felirata szerint egy monarchiabeli minisztériumi megbízottra, Egán Edére emlékeztetett, akit a ruszin parasztokat a városi uzsorásoktól védelmező politikája miatt ezen a vidéken ért az orgyilkos golyója 1901-ben. A következő évben a helyiek keresztet állítottak az emlékére, amit 1960-ban a kommunista rendszer eltávolított, de a rendszerváltás után újat emeltek. A helyi ruszin lakosság máig tiszteli ennek az ír származású magyar tisztviselőnek az emlékét, aki feltárta az ide való parasztség nyomorúságát, és központi forrásokból sokat tett annak enyhítéséért. Az emlékmű fölött egy ukrán és egy medvés belsejű uniós zászló lobog.

A városhatáron beérve egy vécézőhelyen iszapvulkánt láttam: körülbelül negyven centi magas volt. A Petőfi utcán gurultunk be a városba. Volt részünk buszos aluljáróban, kockaköves utcában, lassú autós araszolásban, majd megérkeztünk a belvárosba. Néhány kanyar után már a turista gyaloghídnál álltunk. SK fagyit nézegetett, de drága volt. Átsétáltunk a hídon. A zsinagóga elé, amely ma filharmóniai épület, egy irdatlan ugrálóvárat helyeztek el az ízlésre szemlátomást nem kényes vállalkozók. Ezért sajnos minden fényképemen ott éktelenkedik egy vigyorgó, felfújt bohócpofa.

Betértünk a sétálóutcába, és egy padon tarisznyából befalatoztunk. A folyó mentén nyugatra tartva elértük a tanácsi épületekkel és egy Sevcsenkó-szoborral ékes, szökőkutas, de sivár képet nyújtó Nemzet terét.

Innen az ortodox katedrális uralta körforgalom érintésével, a Tomáš Masaryk hídon át elhagytuk a belvárost. Megálltunk egy Eldorádó nevű áruháznál; SK ételt vett, és visszaváltotta sok maradék hrivnyáját. Én pedig szinte minden maradék pénzemet konfettibe öltem - ezt súlyra árulták - és többször neki kellett futnom a zacskók megtömésének, hogy túl ne lépjem a keretet.

Minajon az ukrán mellett már magyarul is ki volt írva, hogy "hivatalos csehországi munkalehetőség". Itt egy színes ortodox templomot is láttunk. Eltekertünk Szürtéig, ami már jól érezhetően magyar falu. Megkérdeztünk egy embert, hogy meddig van nyitva ma a határállomás. Ő bekiáltott a barátjának, és így megtudtuk, hogy nyolckor bezárt. Elkezdtünk hát szállást keresni. Az aszfaltról letértünk egy kövesúttá romlott, valószínűleg tanyához vezető bekötőútra, és kis keresgélés után megállapodtunk egy füves mezőszögletnél, amelyet egyfelől a távoli sertéshizlalda irányából egy kiszáradt medenceféle védett. Ez dögkútnak túl nagy volt, inkább disznótrágya raktározására szolgálhatott. Ma már szinte teljesen benőtte a nád. Hajnalban meglepett egy kis zápor, aztán el is ment. SK szerint az éjszaka folyamán egy lassú autó haladt el az úton. Hogy határőr volt-e vagy a helyi gazda, esetleg a disznóhizlalda biztonsági őre, nem tudtuk meg.