előző nap

a főlapra

következő nap

8. nap: 2018. VII. 10. (k) 4¹⁵ - 20⁰⁰
Kőrösmező (Jaszinya) - (gyalog) Feketetisza (Csorna Tisza) - (kerékpárral) Kőrösmező - Rahó (Rakhiv) - Lonka (Luh).
74,8 km + 9 km gyalog

Amikor szürkülni kezdett, előbújtam a pillér takarásából, és leereszkedtem a mögötte futó murvaútra. Épp jókor, mert a közeli telkekről kezdtek előbújni a munkába igyekvők, és célzott föltekintéssel bizony rám láttak volna. Vécézni egy hegyoldalba, lábat mosni egy másik híd alá bújtam be. Mivel csak kilenckor indult busz Feketetiszára, gyalog ballagtam el a töréspontra. Telefonon megüzentem SK-nak, hogy körülbelül nyolcra ott leszek.

Krisztus feltámadott!

Szinte pontosan ekkor csakugyan beköszöntem a kovácshoz, és nekiláttam a szerelésnek. Kiszedtem a villát, egy nejlonzacskóval felfogva a csészékben virgonckodó csapágygolyókat. Az új villa jó két centivel rövidebb volt a réginél a szárakon, és hárommal a nyakon. Ez utóbbi nem jelentett nagy nehézséget: csak pár közgyűrűt kellett kivennem a nyakból. A szárak rövidsége viszont az egész tegnapi keresgélésemet megfoszthatta volna értelmétől. A kerék épp hogy belefért a villába, csak egy kis tojást kellett kiegyengetnem belőle, hogy ne szoruljon. Ha még egy centivel rövidebb lett volna a villa, akkor egy új, komplett kereket kellett volna vásárolnom hozzá. Sárhányó nem is fért volna mögé - jól tettem, hogy nem vettem meg hozzá azt a drága amerikai vacakot.

Így viszont minden szükséges alkatrészt ráraktam az új villára, és helyrepofoztam az agydinamó elszakadt drótját is. Végre nekiláthattam a másik, szintén igen fontos feladatnak: az első csomagtartó átemelésének. Néhány csavar kihajtásával (és az ellenszegülők széttörésével) sikerült elszabadítanom a csomagtartót a régi villának magammal nem vitt csonkjától, majd nekiláttam odacsavarozni az új villához. Szerencsére sikerült megoldanom a csomagtartó alsó rúdvégeinek rögzítését a régi vaspiskóták felhasználása nélkül, a villa egy csavarmenet nélküli középső (könnyítő-) hézagába behelyezett csavarral. A felsőket pedig az eddig is használt csőbilincsek bevetésével rögzítettem a villaszárak felső végéhez. Lassan helyreállt bicajom normális állapota, leszámítva az első fék hiányát.

A szerelés körülbelül tizenegy óráig húzódott, ez idő alatt befutott Sánta Kutya. Bemutatkozott a kovácséknak. Nagyon megköszöntük a segítséget mind nekik, mind az öreg erdészeti dolgozónak. Egyikük sem fogadott el fizetséget. SK az előző napot egy vendéglőben töltötte, aludni pedig fölment három kilométert a folyó mellett, és egy kisebb völgyoldali kiemelkedésen sátorozott.

A hídon összeraktam bicajom minden elemét és előszedtem a csomagtáskákat, kulacsokat, majd elbúcsúztunk segítőinktől. Derék oldalát ismertük itt meg az emberi természetnek - és férfias vonásait ennek a szép országrésznek, ahol az embernek helyén kell, hogy legyen az esze és a találékonysága, ha a bajból önerőből ki akar kecmeregni. Számomra az lett a legfőbb tanulság, hogy első csomagjaimra való tekintettel az alumíniumvillákat három-öt évente cserélnem kell, mert utána életveszélyt jelentenek. Ugyan ki szeretné, ha egy lejtőn 60 km/h-nál reccsenne szét alatt a bicikli?

Közönséges kenyeres reggelinket a falu kultúrházával szembeni emlékkertben költöttük el. Visszazötyögtünk Kőrösmezőre, bevásároltunk. Üres gyomromat két két kiló almával és barackkal tömtem meg. Fülledt, meleg időben gurulni kezdtünk Rahó felé. Nem sokat tőlünk pihentünk, csupán néhány vízvétel erejéig álltunk meg. Rahón a piac már zárva volt, pedig szerettem volna egy közgyűrűt venni a villanyakba, annyira lötyögött. A város déli végén bevásároltunk, haraptunk némi péksüteményt.

Adventista templom

Az afganisztáni háborúban elesettek emlékműve

Aztán zápor járta vidékre értünk, a Tisza pedig határfolyóvá vált. Ez azt jelentette, hogy nem tudunk mellette aludni. Eltekertünk Lonkáig, onnan betértünk egy kis folyócska völgyébe, és a zötyögős úton egy előre kiszemelt legelő vagy kaszáló mint szálláshely elfoglalása végett feltekertünk pár kilométert. Rendezett, takaros tanyák, körülöttük kaszálók és erdőcskék kísérték a folyót, de egyikben sem találtunk tisztességes szálláshelyet. Ezért még a tervezett hálóhely elérése előtt hirtelen ötlettől felváltottunk a Rászócska felé emelkedő aszfaltútra, onnan pedig a mellékpatak völgyén átkelve egy parányi, eldugott kaszálóra jutottunk ki. Gépeinket a boglyákhoz támasztottuk, és a kis vízszintes földdarabon felvertük sátrainkat.