előző nap a főlapra következő nap

7. nap: 2018. VII. 9. (h) 4¹⁵ - 20⁰⁰
Tisza-forrás (Vitik Tiszi)- (gyalog) Feketetisza (Csorna Tisza) - (busszal) Kőrösmező (Jaszinya) - Rahó (Rakhiv) - Huszt - Kőrösmező.
28 km gyalog

Hajnali négykor, még szürkületben előmásztam rejtekhelyemről, és gémberedett tagokkal talpra vergődtem. Ahogy este megbeszéltük, időnyerés végett haladéktalanul elindultam visszafelé. Tempósan ballagtam, néha lőttem egy-egy fényképet. Egy helyen vizet is vettem. Különösebb esemény nélkül elkutyagoltam a kijevi kutatóházig, és ott megerősítettem magam némi étellel. Ezután lendületből tovább baktattam, és nyolc óra tájban le is értem a "töréspontba," ahogy ezt már akkor neveztük. Ide beszéltük meg a találkozást, de időpontot nem rendeltünk hozzá.

A telefonom lemerült, és gyaloglás közben hiába próbáltam napelemről tölteni, ezért jobb híján egy alacsony korlátoszlopon hagytam üzenetet SK-nak, és egy kővel súlyoztam le. Aztán társam csak véletlenül találta meg, mert éppen ott állt meg pihenni.

Én pedig rátértem a villa javításának tennivalóira. Bekopogtam az erdészházba: az öreg erdészeti dolgozó már a helyén ült a kis házban. Segített átvinni a roncsot a szemközti házba, ahol a kovács lakott. Eközben keresetlen szavakkal illette szandálba bújtatott meztelen lábszáramat, azazhogy hülyének nevezett, amiért gumicsizma és hosszúnadrág nélkül vágtam neki ennek a kígyók járta erdőnek. És valóban, visszaemlékeztem arra, hogy a tegnap látott összes erdész gumicsizmát hordott.

A kovács, a felesége és nagyfia is otthon volt. Nagyon barátságosan fogadtak. A kovács ránézett a villára, és azonnal közölte, hogy ez bizony alumíniumvilla, és nem tudja meghegeszteni, mert ahhoz argon kellene. Én ezt sejtettem is, ezért a terv következő esete lépett működésbe. Magamhoz vettem a villa fejdarabját és az egyik letört ágát, a többi alkatrészt pedig félresöpörtem egy nagy kupacba, majd újonnan szerzett barátaimtól elbúcsúzva elindultam a városba, hogy vegyek valami hasonlót. Elmondtam nekik, hogy teljesen bizonytalan a visszaérkezésem, akár holnap reggel is lehet belőle.

Már a fél falun végiggyalogoltam, amikor figyelmes lettem az út mellett álldogáló embercsoportra. A buszra vártak, és ez hamarosan be is futott. Így jutottam vissza Kőrösmezőre. Legalább négy helyen is próbáltam villát venni: a piacon, vas-műszaki boltokban, autósboltban, és végül a Liszorub (Favágó) nevű bevásárlóközpont kerékpárboltjában, amelynek kívülről nyoma sem látszott, és csalafinta megoldással egy gyermekjáték- és egy táskaüzleten keresztül lehetett csak megközelíteni. Egyedül itt láttam igazi villákat. Sajnos a választék a régi menetes villákra korlátozódott, melyeknek a keresztmetszete is nagyban különbözött az enyémétől.

Így hát tovább kellett léptetnem a tervet a következő fázisba: elbuszoztam Rahóra. Itt a buszvezető eligazítása alapján átmentem a hídon, és megkerestem az autós és bicajos árust a kis piac egyik eldugott bódéjában. Sajnos itt sem volt alkalmas villa, következhetett az újabb buszozás - ezúttal Husztra. Visszaemlékeztem ugyanis arra a kerékpárszaküzletre, ahol SK annak idején a napszemüvegét vette. A portál külső képe alapján feltételeztem, hogy tartanak nyugati szabványú alkatrészeket. És ekkor hirtelen elém került a Munkácsra tartó közepes méretű busz. Felszálltam, és rövidesen le is ülhettem egy középkorú hölgy mellé. A buszon iszonyú hőség és zsúfoltság uralkodott. Az ülőhelyek szentek és sérthetetlenek voltak: az álló utasok közmegegyezéssel sorban álltak értük. A nagyobb állomásokon a busz öt percet vesztegelt. Itt az ülő utasok úgy szálltak le pihenni, hogy az ülésen hagyták foglalónak a táskákat; ezeket aztán mindenki tiszteletben is tartotta. Különös világ ez a magát fejlettnek és demokratikusnak tartó nyugati kultúra egyik fia szemében.

Az ablakon keresztül megpróbáltam napcellával a telefont tölteni - kevés sikerrel. Ezért hát ki-be kapcsolgattam, miközben sms-eket küldözgettem SK-nak az ügy állásáról. A nénivel különféle témákról beszélgettünk: az árakról, az iskolákról, fizetésekről, az elvándorlásról valamint túrás dolgokról. A rettenetes hőség ellenére csak résnyire lehetett kinyitni a kisablakot, mert a nő érzékeny volt a huzatra. Aztán egy megállónál helyet cseréltünk, így végre kinyithattam rendesen. Jött egy zápor, végigpaskolta a tájat, és a fülledt meleg odabenn is enyhült valamit. Leszálltam Huszton (érzésem szerint túl korán), és megkerestem a szaküzletet. Eközben átballagtam a belvároson, és most alkalmam nyílt megtekinteni a hatalmas világháborús emlékművet a főutcán. Ez volt az az útszakasz, amit idefelé nem találtunk meg, mert a várhegy másik oldalán tapogatóztunk.

A boltban csak egy alapvillát tudtam szerezni, és a nekem alkalmas méretben azt is raktárról hozták át. Nem volt rajta semmiféle csavarfurat, hát még tárcsafékszem - ezért hát nem is tudtam visszarakni rá a féket. (Valójában csak egy középhúzós, régi patkófék ment volna rá, de ilyet nem akartam venni.) Kicsit rövidnek is tűnt, de megbíztam a tudásukban, elvégre megkérdezték a kerék méretét sugárirányban és keresztben is.

Kiszemeltem egy sárhányót is, de az legalább annyiba került volna, mint a villa. Miközben a nyaki egységet beleapplikálták, telefonáltam a biztosítónak, hogy megkérdezzem, milyen módon kell az alkatrészről a számlát kiállítani, hogy fizessenek rá. Összedugták a fejüket, és fél óra múlva visszahívtak azzal a válasszal, hogy az én biztosításom ezt a kiadást nem fedezi. Csak sérüléssel járó baleset esetén fizettek volna, és csak élő ember vagy holttest hazaszállítását; alkatrészt akkor sem. Jellemző rájuk - és nyilván az összes biztosítóra -, hogy valódi, nullától érdemben eltérő valószínűségű káresetekkel egyáltalán nem foglalkoznak, hiszen ezekre nagyon sokat kellene fizetniük. Ezek helyett a szinte lehetetlen eseményekkel riogatják a népet, úgymint emberhalál, totálkár, autólopás. Mindegy, több is veszett Mohácsnál - gondoltam, és még örültem is, hogy nem kell igénybe vennem a hazaszállítást, mert ez csak akkor járt volna nekem, ha a villatöréskor súlyosan megsérültem, esetleg elpatkoltam volna. - A boltban adtak két nagy pohár vizet, ami nagyon jólesett, hiszen reggel óta nem ettem. Ezen kívül bedugtam tölteni a kütyüimet, és zárásig, vagyis helyi idő szerint este hétig törődtek velem.

Dolgom végeztével a belváros érintésével visszagyalogoltam a buszpályaudvarra, ahol a kiírások szerint már csak másnap reggel indult volna busz Kőrösmező, azazhogy csak Rahó felé. Ezt megüzentem Sánta Kutyának, és felkészültem arra, hogy a buszpályaudvaron bóbiskoljam át az éjszakát - pimasz legyek, kóbor kutyák és dohányzó utasok között. Szerencsére a menetrendi kiírások nem tükrözték a teljes valóságot - vagy esetleg arról lehet szó, hogy nem az ideérkezési, hanem az indulási időpontot tartalmazták. Mert az Isten megkönyörült rajtam, és este nyolc körül küldött egy Kőrösmezőig közlekedő kisbuszt. Ezen tudtak is szorítani nekem egy állóhelyet. Nemsokára le is ülhettem, és egy kicsit aludnom is sikerült. A ruháim eléggé büdösek lehettek, de nem szólt érte senki. Tíz óra körül rozsdásan és kitikkadva megérkeztem Kőrösmezőre. Már nem akartam zavarni az erdészeket, és elhatároztam, hogy felcsapok csövesnek, és ezúttal híd alatt alszom. Kicsit följebb ballagtam hát, és az egyszer már útba ejtett vasúti híd felső boltíve alá vackoltam be magam, nejlonzacskókat magam alá terítve. Köpönyegemet sajnos az ételestáskával és a sisakkal együtt az erdészeten hagytam. Most valamivel szigorúbb éjszakám volt, mint előző este, de ki lehetett bírni.