Káposztásmegyer
Túrabiciklis találkozó
2018. március 4.

Biciklis Józsi topiktárs invitálására ellátogattam Káposztásmegyer református templomába, ahol a gyülekezeti teremben már várt rám öt bejelentkezett fórumtárs. A kiadott programjavaslatnak megfelelően sor került a bemutatkozásra, a túrázói önarckép rövid vázolására, az eddigi életútból kiemelt néhány kedvenc táj és túra felvillantására (fényképekkel, videókkal), és végül az ez évre tervezett jelentősebb túrák bevallására. Szóba kerültek az általunk sikerrel kipróbált trükkök, szokások és technikai eszközök.

Házigazdánk gondosan vezette a beszélgetést, ügyelve arra, hogy mindenki szóhoz jusson, és mégse fussunk ki az időkeretből. Felesége finom, kiadós gulyáslevessel vendégelt meg bennünket. Mindkettejük kedvességét és figyelmességét ez úton is köszönöm, és remélem, lesz még alkalmunk további élménybeszámolókat tartani.