Normafa - Budaörsi kopárosok
kerékpáros és gyalogos túra, 2018. március 3.

A kerékpáros idényt egy terepező csúszás-mászással nyitottam meg. Először lakóhelyünktől nagy szuszogással föltekertem a Normafára; itt körülnéztem, majd a KFKI felé távoztam. Nagy volt a hó, és a hideg még nem engedett. A napsütés, mely tömegeket csalt ki a hegyre, éppen fölértemkor hagyott alább. Így a budaörsi kopárokat már szürkés időben látogattam meg. Itt illik tolni a gépet, ami ezúttal nem esett nehezemre. Jó néhány kiránduló családdal intettünk egymásnak, akadt egy lovas is mutatóba, meg persze vadabb felépítésű kerékpárosok is. A piros kereszt jelzésen tértem vissza a városba, majd az 1-es úton mentem haza.

Amióta nem jártam erre, örvendetes fejlemények estek itt meg. A teljesen szétvandálkodott vitorlázórepülős emlékművet 2017-ben szorgos kezek új anyagból pótolták. A két fémszárny 1979-től őrizte itt az akkor ötven éve megindult hazai vitorlás sportrepülés emlékét. Rajta kívül több épületrom és jelképes torzóként megőrzött létesítmény érzékelteti, milyen élénk sportélet folyt itt 1959-ig. Ekkor a helyszínt a technológia elavulása miatt elhagyták, és a repülőket a budakeszi lapályra költöztették.