Donovaly
sítúra, 2018. február 16-18.
Kevés előkészülettel, kölcsönzött sífelszereléssel (14000 Ft) tettük meg ezt a hétvégi kirándulást. Mindketten évtizedes kihagyás után vettünk újra lécet a lábunkra, és úgy találtuk, nem felejtettük el a technikát, bár én némiképp éreztem a fölszedett kilókat. A szállást interneten rendeltük (2 éjszakára, 2 főre 126 euró), a síbérleteket (58 euró/db) a helyszínen vettük meg. Az árak nem voltak békebeliek, de a színvonal is sokat nőtt a szocializmus kora óta. Számos felvonó, kényelmes szállás a pályák közelében, kevés sorállás, jól karbantartott pályák. A Zahradistye és a Nová hol'a sípályái között nehézkes volt az átjutás, sokat kellett sível a vállunkon baktatni. Az újfajta piskótalécek mára szinte teljesen kiszorították a régebbi egyenes léceket. Én határozottan könnyebbnek találtam a kezelésüket a régiekénél. Kellemes, emlékezetes túra volt.

Szállásunk, a Villa Gloria
|

|

Bérelhető kutyafogatok
|

|

|

A pályán nem volt nagy tömeg.
|

|

|

Szép napsütés kedveskedett nekünk.
|

|

Jól kifáradva zártuk az első napot.
|

|

Másnap borongósabb időre ébredtünk.
|

|

|

|

|

Átruccantunk az országút nyugati oldalára.
|

A Nová hol'án sarkköri időjárás fogadott.
|

|

A piros pálya is megerőltetőnek bizonyult most.
|

Sífutóúton, hosszú gyaloglással jutottunk vissza a könnyebb pályákhoz.
|

|

|

Kora délután finom ebéddel zártuk a napot.
|

|

|