Szlovákia
2017. VII. 10-19.

Csodálatosak az Isten rendelkezései. Alig egy hónapja voltam házas, mikor erre a túrára elindultam. A két évvel ezelőtti erdélyi túrára pedig még úgy mentem el, hogy Julit csak barátként ismertem és húgomnak tiszteltem. Most pedig kedves asszonykámként hagytam őt magára tíz napig, hogy két férfi társaságában bevegyem magam a rengetegbe, és - afféle utólagos legénybúcsú keretében - kitomboljam magam. Mert ennek is meg kell adni a módját. És mi lehetne erre alkalmasabb egy kiadós kerékpártúránál?

Eredetileg Albániába akartunk menni régi társaimmal, Sánta Kutyával és Áronnal. Ők még sosem túráztak egymással, mindkettejük csak velem. SK egyik ismerőse segítségével elkezdtünk készülni: kaptunk térképet, útikönyvet és tippeket. Autós támogatással akartunk menni, azaz a bicikliket a kocsitetőn szállítottuk volna, és ehhez kapcsolódó kis körtúrákat terveztünk.

Az albániai helyszíneket fél évvel az indulás előtt átnéztem, a montenegrói célpontokat későbbre hagytam. Áron valamivel később jelentkezett, de lelkesen hozzátette a maga ötletét: útvonalat javasolt Dubrovniktól az albán határig. Ezt elvetettük, mert a turistáktól hemzsegő dalmát tengerpart nem illett volna a folytatáshoz, melyet inkább a keleti blokkra jellemző fapados életérzés jellemzett.

Terveinket az utolsó napokban keresztülhúzta a technika. SK öreg autója a szervizben súlyos motorhibát mutatott, és ilyen állapotban nem bocsátkozhattunk bele az ismeretlenbe. Vonattal odajutni kilátástalan lett volna. Áron ötleteként felmerült még a kombinált vonatos-buszos szállítás, de kidolgozatlansága miatt számításba se vettük.

Részletesebb térkép: 1. szakasz Részletesebb térkép: 2. szakasz

Albánia tehát kiúszott a képből. Helyette biztos beugróként kínálkozott a Felvidék - olyan táj, ahová már régóta úgy látogattam el, mintha hazamennék. Budapestről indultunk, és nagyjából Léváig egyértelmű volt a menettervünk. Ott tisztáztuk a folytatást - annak megfelelően, hogy melyikünk melyik tájegységben járt már. Így elkerültük a Kis- és a Nagy-Fátrát, és helyettük egy bejáratott útvonalat vázoltam fel a Garam völgyében, hágómászással át a két Tátra közé, a Dunajec-áttöréssel mint végcéllal. Ez a terv lényegében meg is valósult. Innen két kisebb hágón át, végül a Tarcal völgyébe átjutva tértünk vissza a kis hazába. Hidasnémetiből pedig hazavonatoztunk Budapestre.

Nagyon jól bírtuk az emelkedőket és a hágókat; olykor persze tolásra fogtuk a dolgot. Felszerelésünket menet közben két fóliával egészítettük ki, így az egyetlen igazán zivataros éjszakán sem áztunk be. Nagy meglepetés nem ért bennünket: a napi távokat megbízhatóan tudtuk tervezni, és az eddig ismert vad és fizetős hálószobák jobbára most is rendelkezésünkre álltak. A hazavivő vonatok pedig kellemesen tágasak voltak, és időben megérkeztek. Különleges pozitívuma volt a túrának a mobiltelefonálás nemzetközi felárának, az ún. roamingdíjnak az uniós szintű eltörlése, aminek köszönhetően minden este hosszan tudtam beszélgetni Julival. Áron is könnyen tudta állásajánlatait kezelni a vadonból.

A túra emberi tapasztalatai közül az összeszokottság hiánya volt a legszembeötlőbb. Három kerékpáros túrázó már eléggé lassan tud haladni, ha nem egyformák a felkelési, vécézési, kávézási, sátorszárítási, vásárlási stb. szokásaik. Ezek összehangolása végett felváltva intéztük a nagybevásárlást, de ugyanabban az áruházban. Újabb kötöttséget jelent, ha a társaságból többen nem akarják otthagyni a kerékpárjukat gyalogtúra kedvéért. Ezért csak egy ilyet tettünk (az általam már többször megjárt Három-Koronára), miközben én a repedt sarkamat kenegetve odalenn vigyáztam a gépekre.

Statisztika
1 euró = 310 Ft
Havi fizetésem: 204 000 Ft
Egy kiló kenyér: 300 Ft

Nap, dátum Városok, Végáll Táv, átlseb. Időjárás Hőmérs. 6/14/22h Látnivaló Étel Egyéb
1.
VII. 10.
Budapest, Dunabogdány, Basaharc 70,9 km
17,2 km/h
vf -/30/25 Duna-kanyar Elővásárlás 2000 Ft Gázpalack, főző 9898 Ft
2.
VII. 11.
Esztergom, Léva, Garamtolmács 90,4 km
13,5 km/h
vf 22/28/26 belvárosok dinnye 1300 Ft
péksüt. 1,42 €
fagyi, banán 6,78 €
nejlonfólia 1700 Ft
3.
VII. 12.
Garamszentbenedek, Garamszentkereszt, Zólyom 73,4 km
15,3 km/h
vf-eső 25/29/20 Gsztbenedek, apátság kenyér 0,83 €
gyümölcs 8,4 €
csirkemenü 5,50 €

4.
VII. 13.
Zólyom, Besztercebánya, Zólyombrézó, Ördöglakodalma-hágó 80,4 km
9,9 km/h
eső-vf 16/20/6 belvárosok rántotta 4 €
kifli 1,44 €
hal, saláta, mogyoró 8,43 €
5.
VII. 14.
Liptóújvár, Perbenye, Csorbató 61,8 km
11,8 km/h
vf 16/18/14 Liptóújvári kastély kifli, nápolyi 6,37 € szálló 20 €
6.
VII. 15.
Poprád, Késmárk, Szepesbéla, Nagyőr, Toporci-hágó 71,3 km
14,9 km/h
eső-vf 10/11/10 belvárosok
nagyőri kastély
kifli, mazsola, mogyoró 5,20 €
dinnye 6,80 €
fagyi 1,50 €
esőköpeny 2 €
7.
VII. 16.
Haligóc, Vöröskolostor 18,5! km
17,7 km/h
vf 16/19/14 Haligóci-szirtek
Vörös-kolostor
Három-Korona
zöldség, kifli 4,80 €
vacsora 14,72 €
WC 0,40 €
kemping 4,80 €
8.
VII. 17.
Gnézda, Ólubló, Kriványpusztamező 71,5 km
14,1 km/h
vf 10/23/20 Dunajec-áttörés
Ólubló
gyümölcs 5,60 €
vásárfia 20,93 €
9.
VII. 18.
Kisszeben, Eperjes, Rozgony, Kassa, Enyicke 105,8 km
16,3 km/h
vf 22/30/20 Belvárosok
Rozgonyi csata eml.
csoki, zsömle, dinnye 16,36 €
10.
VII. 19.
Kehnyec, Hidasnémeti 10,9 km vf
vonat 3445 Ft
9 túranap Út: 655 km
Napi átlag: 72,8 km
Összköltség: 63690 Ft