9. nap: 2017. VII. 18. (k) 745 - 2045
Kriványpusztamező - Héthárs - Kisszeben - Eperjes - Licsérd - Rozgony - Kassa - Enyicke - Grajcsár
105,8 km

Szép meleg reggelre ébredtünk. Kissé ferde volt a fejünk alja, de elég puha. Nagyjából sikerült indulásig megszárítani a takarás nélküli terepen elharmatosodott sátramat, SK-nak nem teljesen. Áron megreggelizett, és öt perccel utánunk indult el. Úgy döntöttünk, nem megyünk be a jóval alattunk, az úttal párhuzamosan húzódó Pusztamezőre, hanem vagy a nyeregben reggelizünk, vagy alatta, az általam előre jelzett csurgókútnál. Ez utóbbira esett a választásunk. Legutóbbi ottjártam óta a helyet kiépítették: eligazító- és névtábla, sőt padok kerültek a csurgó mellé. A forrást tápláló sziklaszirt az Alvó Barát (Spiací mních) nevet viselte. Kamionosok reggeliztek ott, egyikük tudott magyarul. Ő mondta, hogy a víz a sziklából jön, és egyetértettünk vele abban, hogy csakugyan megkapó, bájos hely volt ez.

Miközben itt reggeliztünk, Áron elzúgott mellettünk - nem is volt szó arról, hogy megáll. Már majdnem befejeztük a reggelit, mikor ránktelefonált, hogy lent van Héthárson (Lipany), egyre több cigány van körülötte, és nem mer bemenni a közértbe. Megígértem neki, hogy ha már sikerült magát újra bajba keverni, öt perc múlva utánaindulok. Az Alvó Barát fényképezésével elment egy kis idő, kis késéssel értem le a városkába. Az első CBA-nál körülnéztem - Áron nem volt ott; talán szőröstül-bőröstül felfalták? Újabb hívásom nyomán közölte, hogy mégis bement vásárolni (a körforgalom mellett lévő másik CBA-ba), és nem lopták el semmijét. Én megvártam SK-t az első CBA mellett, a parknál. Együtt gurultunk le a körforgalomig. Itt összeszedtük Áront, s így mentünk tovább Kisszeben felé.

Vörösalmán (Červenica) elénk tűnt egy fehér templom bástyaszerű toronnyal. Ugyanott egy kovácsoltvas kerítés mögötti széles csicsás palota is volt.

Kisszebenben a benzinkútnál SK levegőt nyomott a kerekébe. Tízkor már a templomegyüttesnél köröztünk párat - én részben a szép felvételek reményében. Itt találkoztunk egy fiatal szlovák biciklis párral, akik a lengyel polonyinákra (havasi rétekre) igyekeztek, és kis csomaggal utaztak. Ismerősöknél, rokonoknál aludtak, és jó néven vették azt a tanácsot, amivel szolgálhattam, vagyis hogy a polonyinák csak gyalog járhatók, fizetős a belépés, és hogy a kis falvakban alig lakik valaki, tehát készüljenek sok ennivalóval az ottani bicajozásra. Megmutattam a térképemen Szinnát és az Oroszi-hágót, ahol kényelmesen átjuthatnak.

(Ezt a képet SK készítette.)

Háromnegyed óra múlva szemünk előtt felmagaslott a sárosi várhegy. Megálltam fényképezni, mert különösen jó irányból kapta a fényt. Másrészt azért is meg kellett állnom, mert valahogyan bizonytalanná vált a bicajom úttartása, de nem tudtam kideríteni, miért. Később ennek okát az elülső tengely gyorsszorítójának kisebb meglazulásában találtam meg. Nagysárosra nem mentünk be, bár jó lett volna a Rákóczi-kastélyt megnézni. SK felhívta a figyelmemet, hogy Rákóczi titulusa "sárosi gróf" volt.

Fél tizenkettőre megérkeztünk Eperjesre. A többiek bementek a bicikliboltba: Áron bicajára csengő, SK-éra kitámasztó kellett. A csengőt SK törte el egy rossz mozdulattal, az állítható hosszúságú kitámasztó pedig mostanra adta meg magát: alsó eleme lassan kitört a helyéből. Elég sok pénzébe került az új darab, és nem is vált be, mert csak egy vázcsőre (a láncvilla bal ágára) felfogott jószág volt, nem úgy, mint a régi, amely a középagyon szolgált. Áron felvetette, hogy be kellene menni Kassa központjába. Elfogadtuk, és úgy terveztük át az utat, hogy Rozgonyig a 20-as (régi számozással a 68-as) úton megyünk, és ott vágunk át a hegyháton Kassára. Ez azzal is járt, hogy Kassáról dél felé kell tartanunk, majd a sátoraljaújhelyi vonatot a Zempléni-hegységen keresztülvágva fogjuk elkapni. Eperjesen bevásároltunk egy kis Tescóban. Előtte számos hajléktalan és cigány lézengett, az előbbiektől jó büdös volt. Áthurcolkodtunk az út túloldalára, a színházépület elé állított padokra, s ott ebédeltünk. Kettőkor indultunk tovább. Egy benzinkútnál megálltunk kulacsot tölteni és vécézni.

Rátértünk a 20-as számú útra, amely kis falvakon keresztül 31 km-t ígért Kassáig. Púpos, foltozott út volt egészen az "Eperjesi megye" határáig, onnan sima. Senyék után átbújtunk az autóút alatt, fél ötkor pedig már Rozgonyban faltuk a dinnyéinket. Az utcai ismertető tábláról készítői lehagyták azt a fontos tényt, hogy Károly Róbert magyar király volt, de a tanácsháza épületében működő múzeumba betekintve meggyőződtem arról, hogy ott viszont szépen le vannak írva a tények. Magyar szakkönyvekből származó térképek, ábrák sokasága volt ott.

A hegyhát leküzdése után begurultunk Kassa főutcájára. Vizet vettünk a kevés működő közkút egyikéből. Egy Tourinformban megtudtuk, hogy merre van itt a Decathlon, amely a város széli óriásplakátokon 19 euróért Arpenaz sátrakat reklámoz. Néhány fotót és filmet készítettünk a belvárosról, de nem időztünk sokáig. A Gömöri úton sikerült is odajutnunk az áruházhoz - jó magasra kellett mászni érte. A sátrat végül egyikünk se vette meg, főként mivel nem volt előtere, és nem bírta a szelet. SK Áronnak javasolta volna leginkább, kezdő sátor gyanánt.

Megvacsoráztunk, majd legurultunk a központig, és egy autóutat kikerülve rátértünk a déli kihajtóra (a 17-es útra). Ezen Grajcsárig haladtunk, és ott egy köves úton jobbra tértünk. Ez elhaladt egy modell-reptér mellett, és Áron menten be is akart ide sátrazni, de üggyel-bajjal lebeszéltük róla. Erősködött, hogy egy gazdag embert megkárosítani nem akkora bűn, mint egy szegényt - mire SK rámutatott, hogy ez nem liberális és nem is anarcho-kapitalista, hanem kommunista eszme. A politikai irányzatok ügyét ekképpen eligazítván feltoltuk a gépeket az út második hajlatáig, ahol egy letörésszerű sittlerakó kiserdeje mögé bújik. Az erdő alhatatlan akácos volt, de a sóderesen tűrhető alvás esett. Sátorverés után teszteltük a rejtettségünket: két arra haladó fejlámpás bicajos és egy autós sem látott meg bennünket. Áron este vaddisznót vizionált, kiabált a sátrában, de lecsitítottuk. A másnapi vonatait már megtervezte. Száraz éjszaka volt.


10. nap: 2017. VII. 19. (sz)
Abaújszina - Hidasnémeti
10,9 km

Fél nyolckor, reggeli után fölkerekedtünk, kigurultunk az országútra, majd áttekertünk a határon. Közös döntéssel letettünk a Zempléni-hegység átszeléséről, és megvettük a vonatjegyet hazáig. Én főként azért döntöttem így, mert a bicajom első villája szorult, nyekergett - nem akartam erőltetni. Áron elment vásárolni, mi pedig felmásztunk a kék vonatra, melyen kényelmes bicikliszállító zug állt rendelkezésre. Átöltözve, fél órás miskolci átszállással nagyon jó kilátásaink voltak. SK-nak is megfelelt az átszállás, mert volt segítsége a bicikli le- és felrakásához. Így végződött hát ez a nem szokványos társas túránk.