5. nap: 2017. VII. 14. (p) 915 - 1930
Ördöglakodalma-hágó - Liptóújvár - Csorbató
61,8 km

(Ezt a képet SK készítette.)

Fél hétkor SK megjelent a sátramnál, ahol éppen naplót írtam. Egyeztettünk a teendőket, és szóba került az a tegnapi tolás kapcsán felvetődött ötlet is, hogy Áron esetleg hazavonatozik. Úgy véltem, a mai, kímélőbb túraszakasz visszaadja a kedvét a folytatáshoz. Még alhatott a puha ágyban, tölthette telefonját, majd fél nyolckor telefonon ébresztettem. Addig nekiláttam a sátorbontásnak, és igazítottam egy kicsit a bicaján (centírozás, drótvisszakötés). Ekkorra odajött SK is, így hármasban tárgyaltuk meg a tegnapi fáradalmakat. A cirógató napsütésben egyértelmű volt Áron döntése: folytatja az utat. Persze ha máshogy határozott volna, bezzeg főtt volna a fejünk, hogy mi módon fogjunk neki vonatot hazáig... Haraptunk egy kis diákcsemegét, majd nekiereszkedtünk az Alacsony-Tátrán átficánkoló utunk északi lejtőjének. Felsőboca csinos fehér temploma a völgyből integetett nekünk. Vizet (ha valaki elsuhant a Tiso korabeli áteresznél lévő felső forrás mellett) itt is lehetne nyerni egy csurgóból az út bal oldalán, de most nem álltunk meg.

Negyed tizenegyre leértünk, átgurultunk Liptóújvárra, és a kilátószikláról megtekintettük a kastélyt. Ugyanitt a bevásároltunk, ebédeltünk, majd a boltos néni útmutatásával megkerestük a vasúti aluljárót. Szépen ki volt festve a városi és környéki nevezetességekkel. Ráadásul a túlfelén volt egy bankfiók, ahol Áron végre tudott eurót szerezni a sok forintjáért, és nekem is megadta a tartozását.

A városból Liptószentpéter felé távoztunk egy óra körül. A lég fülledt, az út néhol átlagos, néhol jó minőségű volt. A kamionok le vannak tiltva róla, és persze jobb is nekik a párhuzamos autópálya. Körülbelül 9 km/h-val araszoltunk fölfelé, egymástól körülbelül ötszáz méterre leszakadva. Itt már láttunk csomagos biciklistákat is. Két terheletlen kiránduló lány jól meg is előzött bennünket. Egy helyen mesés csomagokkal egy fiatal biciklis pár jött szembe - őket csak filmen sikerült lekapnom.

Perbenye-Hrdovo buszmegállójában haraptunk valamit, térképet néztünk, én megfürödtem a 10 fokos patakban. Podbanszkó után meredekebb lett az út; SK Achilles-ina valószínűleg ettől nyikorgósodott meg másnapra. A fülledt levegőben lelassultunk 6 km/h-ra, így kapaszkodtunk tova a Kriván oldalában. Elmaradt mellettünk a Három-forrás: egy jeles túraút kiágazása. Pár kilométerrel Csorbató előtt lejtőt is kaptunk; feltűnt jobbról a Csorba felől a tóhoz tartó szerpentin.

Szép komótosan felkaptattunk az üdülőközpontba, itt megkerestük az általam egyszer már meglakott SHB szállót. Elég nagy vakmerőség volt tőlem, hogy nem foglaltam szállást ilyenkor, főidényben: az utolsó szobát kaptuk meg. A biciklik a síléctároló pincében pihentek meg, szobánk az első emeleten, a vécé a zuhanyzóval együtt a harmadikon volt, sőt a második emeleti konyhában is volt egy vécé.

Bejelentkezés után megzuhanyoztam, majd sétáltunk egy kicsit a tó partján. Áron innen visszatért a szállóba, mi pedig átballagtunk az Olivér Hotel éttermébe. SK meghívott vacsorára. Emberi dolgokról beszélgettünk, mint oly sokszor túráinkon. Aztán a szállásra tértünk, ahol volt internet és töltési lehetőség. Hazaüzentünk, szervezkedtünk: a hazatérésre kiszemelt Hidasnémeti helyett Sátoraljaújhely lett a célállomás, mert csak onnan kaptunk közvetlen és bicikliszállítós vonatot hazáig. Ami meg a másnapra tervezett gyalogtúrát illeti, úgy tűnt, csak felvonóval segítve tudjuk megjárni, mert az előrejelzés záporokat ígért, és így a gyaloglás nem lett volna élvezetes.