Drezda - Prága - Passau - Bécs
kerékpártúra
12. nap: 2016. július 15., péntek 7:30-21:45
Linz - Steyregg - erőmű - Enns - Ennsdorf - Mauthausen - (haláltábor) - Au - Naarn - erőmű - Wallsee - Ardagger Markt - Ardagger Stift.
82,9 km
Néhány meztelencsiga lepöckölése árán egészen szárazon csomagolhattam el sátramat. Induláskor két kutyasétáltató nő haladt el kuckóm előtt, de nem láttak meg, és a kutya sem fogott szagot. Elmentek kétszáz méterre, és leálltak beszélgetni két másik nővel, így már kitolhattam összepakolt egzisztenciámat a kavicsos útra. Kellemes, enyhén lógó alakos felhők úsztak fölöttem. Egy árvízvédelmi autó leste a partot a közelben.
A Luftenberg tövében egy fóliával bélelt szennyvízderítő gödröt (ciszternát) mostak a munkások nagy locsolókocsikból, slagokkal. Háromnegyed kilenckor értem az eltéveszthetetlen, kettős (közúti és vasúti) linzi hídhoz - ezeket munkások festegették. Itt derült fény a tegnapi tévedésemre, vagyis hogy az abwindeni vízerőmű még előttem van.
Egyszer csak iszonyú kénsavbűz tört rám a túlpart felől. A Traun folyócska torkolatában meg is láttam az ezért felelős Voest-Alpine nevű vasművet. Mellette szénhalmok, lejjebb pedig iszonyú meddőhányók sorakoztak. Furcsa kettősségként a folyónak ezen oldalán az önkormányzatok és az erőművek környezetvédelmi propagandát is tartalmazó plakátjait olvashattam (például fűcsomók virítottak nyélen álló cserepekben - valami károsanyag-elnyelést mérhettek a segítségükkel), oldalról meg dőlt a savas füst.
Tíz óráig a vízerőmű duzzasztójáról fotóztam a zubogva kiáramló víztömeget. Néhány felvételt kétszer készítettem el, mert rá kellett jönnöm, hogy a fejkamerába kinyitáskor víz jutott, és ettől bepállott. Érdemes volt ide nappal eljönni, mert a fortyogó hengereket vető víz fenségesen félelmetes látvány.
Innen Ennsig csomagos bicikliseket követtem. Egy középkorú pár lendületesen visszaelőzött, és utána 27-es átlagot tartottak. Gyanút fogtam, és mikor ismét utolértem őket, odapillantottam a középagyuk alá - és igazolódott sejtésem: ott volt az elektromos rásegítő (pedelec) motorja. Ez valóban az idősek kiváltsága - ők örülnek, ha minél tovább nyeregben maradhatnak.
Az út mellett láttam egy 1932-ből származó szudétanémet-emlékművet, melyen a német himnusz szövegéhez az első világháború után hozzáfűzött negyedik, ún. "dacversszak" első négy sora szerepelt. Ez arról szól, hogy a hazát a balsorsban is erősen kell szeretni, és minden fölött valónak tartani. Ez sosem volt hivatalos himnuszszöveg, hanem csak egy hazafias dal. - Fél tizenegykor megérkeztem Ennsbe a szent-györgy-hegyi kastélyhoz. Csak benézni tudtam az udvarára, a park kapuja is zárva volt. Útikalauzom szerint magántulajdonban van, és csak rendezvények idejére nyit ki.
Innen felmentem a főtérre. A várostorony kapuja előtt kis zöldségpiac volt, a bejáratát két barna bőrű, bagózó ember támasztotta. Talán törökök voltak, a közelben legalábbis volt nekik egy Isztambul nevű étkezdéjük, ahová csupa kendős nő és barna férfi tért be. Úgy látszik, a mohamedán bevándorlók Ausztriában már kitéphetetlenül meggyökeresedtek, holott eredetileg ideiglenesen, vendégmunkásként vagy menedékkérőként érkeztek.
A kilátótoronyban pénzbedobós beléptetés volt, ember nem őrizte a feljáratot. A harang negyedóránként megszólalt. Mikor odabent tartózkodtam, megjavultak a fényképező eddig alvó funkciói, így a záridő-előválasztás is. A 16 gigabájtos kártya még nem jött helyre: kiraktam a táska külső hálójába, hadd szikkadjon. A torony karzatáról az apró szemű hálón keresztül üggyel-bajjal, sisakkamerával tudtam fényképezni.
Ennsből vacakul jelzett utakon, a vasúti hídtól egy helyi bácsitól segítséget kérve jutottam el először az Enns folyóig, aztán a Dunáig. Átléptem Alsó-Ausztriába; itt húzódott annak idején az amerikai és a szovjet megszállási övezet határa. A magyar népmesékben valószínűleg az Ennsen túli földet nevezték Óperenciának (ob der Enns). A Duna hídja felé igyekezve Ennsdorf után lapos, színes versenyautókat láttam - mindkettőt nő vezette. Volt több ilyen is: a feliratok szerint a Donau Master (?) nevű versenyen indulnak. Ha jól emlékszem, Passautól Budapestig nyomják.
A vasúti hídon mentem át Mauthausenbe. Ide-oda gurultam a díszes parti vendéglők előtt, de a kastély épületében működő múzeumba nem néztem be.
Egy vízcsapos pihenőnél lévő térkép elárulta, hogy a haláltábor odébb, felfelé található. Itt találkoztam egy rőt szakállú osztrák fickóval, aki keletről tekert, és elárulta, hogy előttem a kisebb folyókon árvíz van. Ő térdig gázolt a vízben. Zwentendorfot említette a legnagyobb gázló helyeként.
A haláltáborhoz egy hegyre kellett feltolnom bicajomat. Ekkor már száraz, de felhős idő járta. Az emlékhelyre ingyenes volt a belépés, de vettem egy angol nyelvű prospektust. Egy egész falnyi német, angol, lengyel, olasz stb. könyv, DVD, füzet volt még kapható. Körbejártam, de a modern installációkkal és beszélgetős zugokkal teli látogatóközpontból hamar kifordultam. Csoportoknak lehetnek itt interaktív foglalkozások: feliratokat ragasztgatnak táblákra egészen gyerekes módon.
A táborból nem sok maradt meg eredeti állapotban - ezeket a térkép külön jelzi - a barakkok közt fülhallgatós vendégek szállingóznak ide-oda. Nagyjából bejártam a tábort és az állandó kiállítást. Ez utóbbi érdekes volt, mert - az önvizsgálat jegyében - kitért a '45 utáni osztrák politikai viszonyokra is: lágermunkából gazdagodó óriáscégek, náci szavazók után kapdosó pártok.
Lefelé a hátsó fékem deformálni kezdte a tárcsát, miközben majdnem kisodródtam a nagy kanyarban. Kissé meglazítottam, és attól kezdve kockázatos módon csak egy fékem maradt. Elvi kérdést csináltam abból, hogy fékpofát már otthon vegyek, mert itt két-háromszorosak az ilyen cikkek árai.
Kellemes, erős hátszél kísért az országúton Au, majd Naarn községig. Itt rátértem a gátra. Egy zivatar elől behúzódtam egy nagy bádoghal belsejébe, ahol a gátról és a folyóról szóló képek voltak kiállítva. Itt, a hal gyomrában javult meg a 16 GB-os kártya, és örömmel láttam, hogy minden fénykép megvan. Az eső másokat is bezavart ide. Láttam egy figyelmeztető táblát, mely egy óvatlan embert nyakon öntő hullámot ábrázolt - talán egy vésztározóból kivezető csatorna partján álltam.
Csakhamar elállt az eső, elindultam. Rögtön elhúzott mellettem két újabb pedeleces, egy háromfős családot pedig éppen a következő erőműnél értem utol. A gáton keskeny út fut végig, váltakozó irányban engedi át a járműveket. Ennek egy pontjáról sikerült jobb filmet készítenem, mint az előző erőműnél. Alulról is jó rálátás esett a zuhatagokra, itt teleobjektívvel is fotóztam.
Ezután föltoltam a bicajt Wallseebe, ahol egy csinos kis városközpont és Habsburg-kastély van. Fél kilencre járt, de zárva leltem, és megtudtam, hogy máskor is csak rendezvényekre adják ki.
Ardagger Markt felé az országutat kísérő kerékpárúton láttam egy szőlőprést, a vízmércét és egy kiállítóhelyiségül szolgáló óriáskörtét.
A vízmércénél megpróbáltam vakuzni, mire a kondenzátora durrant egy nagyot - alighanem szikra ütött át a szigetelőjén. Fényképezőm ezzel rokkantsorba került. Végül a a tervezett helyen leágazó, emelkedő országúton Ardagger Stiften túljutva, egy felém dűlő hegyoldalban, kis vadföld melletti fenyvescsíkon vertem sátrat. Lámpám már lemerült, ezért másnap reggel írtam naplót.
