Drezda - Prága - Passau - Bécs
kerékpártúra
11. nap: 2016. július 14., csütörtök 12:30-21:30
Mühllacken - Ottersheim - Urfahr - Linz.
51,6 km
Sokáig hevertünk a sátorban, olvasgatva vártuk az eső végét. De nem jött, sőt egyre nagyobb, hideg vízcseppek doboltak a vizes ponyván. Szárazon maradt kulcsfontosságú ágyneműim büszke birtokában lehetségesnek tartottam, hogy akár az egész napot itt töltjük, de SK, aki nálam jobban fázott, és sajnált volna szabadságából egy egész napot erre pazarolni, déltájban kijött a sátrából, és bejelentette, hogy amíg a hegyek közt vagyunk, addig nem fog elállni az eső, tehát érdemes elindulunk. Ez az eső azonban országos volt, tehát a domborzattól függetlenül mindenütt szakadt. Mindenesetre vizes gombóccá gyűrtük sátrunkat, és elindultunk.
|
|
Ereszkedés közben Sánta Kutyának a vízmosással párhuzamos úton leesett a lánca, és beszorult a monoblokk mellé. Máskor is történt már ilyesmi, de most csak a nagy papagájfogóval tudtam kirángatni. Összesározódott, csúszkáló érzést adó szandálomat egy tehén itatójából kulacsba vett vízzel lemostam, majd immár biztosabb léptekkel letoltam a bicajt Bad Mühllackenbe. Az országúton egy csöppet haladtunk, majd letelepedtünk ebédelni egy buszmegállóba. Az eső nem hagyta abba.
Linz előtt az autósokat egy lábakon álló felüljáró bevitte egy alagútba. Az előtte lévő szakasz méterre pontosan (!) ki volt mérve, és sebességkorlátozás okán előre jelezve. Mi pedig mindenféle kis utakon és vasúti átkelőkön az autóút alatt csúszkáltunk a város felé. Három órára beértünk Linzbe. Egy alagút után a világ egyik legjobb nyomóskútja örvendeztetett meg minket: meleg vizet adott, és nejlonzacskóban turisztikai prospektusok lógtak mellette. Innen kivettünk két Linz-térképet.
Megérkeztünk a főtérre, átmentünk a villamos járta bevásárlóutcán, és egy keresztutcán a Mária-dómtemplomhoz jutottunk. Egy ott dolgozó magyar elmondta, hogy a templomnak csak az erre néző oldala van elkerítve, a szabadtéri Diana Kroll-koncert miatt. De ha megkerüljük, bemehetünk. Felváltva be is mentünk; illendően fölvett szép nadrágom a vizes biciklis alsóval érintkezve rögtön csuromvíz is lett. A templom berendezése modern volt; talán csak a szarkofágok régiek.
Sánta Kutya reggel óta gondolkodott a hazautazáson. Elege lett abból, hogy már több napja végigdidergi az éjszakát, és hogy a vizes sátorból kell kilépnie a esőre. Mikor visszagurultunk a főtérre, benézett a Tourinform-irodába. Ott megmondták neki, hogy ez az eső ugyan eláll, de a következő napokban estére mindig elromlik az idő. Ezen kívül felírták neki a mai napon Budapestre induló, és még elérhető két vonatot. Az egyik negyed hatkor indult, azaz bő egy óra múlva. Megkerestük a pályaudvart: én wifiztem, míg SK jegyet vett. Lépcsőn cipeltük fel gépeinket a vágányhoz. Minden nehézség nélkül sikerült felszállni a a körülbelül tizenöt percet késő vonatra, azzal elbúcsúztunk.
Én visszamentem a pénztárhoz, még fél órát olvasgattam a neten politikai híreket, és megírtam Makra Péter nagybátyámnak a medve-szurdoki túrához szükséges találkozási információkat. Este hétkor kimentem a buszpályaudvarra vacsorázni; sok volt ott a néger és az arab.
A Linzből kivezető utat valahogyan elvétettem, és nem sikerült keletre távozni, hanem beragadtam mindenféle iparvágányok és gyárudvarok közé. A felhőtakaró vékonyodott, ki-kibukkant az égbolt. Azután vissza kellett gurulni a belvárosba, és az ideérkezésünkkor használt hidat még egyszer megjárni. Az északi parton hagytam el a várost.
A csonka vasúti hídnál éppen filmeztem, mikor megcsörrent a telefonom. SK édesanyja hívott, és aziránt érdeklődött, mi van a fiával, mert térerő híján nem éri el. Megnyugtattam, hogy barátom épen, egészségben, száraz ruhában hazafelé tart.
A parti aszfaltcsíkon sok futó járt most is. Volt még ott egy görkoris-paradicsom, dirtjump-pálya. A térkép el volt csomagolva, így nemigen tudtam, hol vagyok. Egy dupla hídról azt hittem, hogy már Mauthausenben vagyok, és ennek alapján sehogy sem akart meglenni az az erőmű, melynek duzzasztóján át akartam menni Enns felé. Ide-oda ingáztam a parton, végül Linz területén egy ártéri erdőben aludtam. Magasvíz volt, amely néhol csak fél méterrel állt lejjebb az útnál. Szállásom közelében őzek ugattak. A futók útvonalától alig öt méterre, egy óriás nyárfa aljnövényzetmentes árnyékában vertem sátrat. Az eső elállt, a paplanszerű felhők alakosodni kezdtek.
