előző nap

a főlapra

következő nap

Drezda - Prága - Passau - Bécs
kerékpártúra
10. nap: 2016. július 13., szerda 10:00-20:00
Erlau - Aschach - Mühllacken
67,7 km

Egész éjjel esett. Reggelre egy órára kicsit elcsendesült; ekkor sietve sátrat bontottunk. Letoltam a gépet a meredek út aljáig, mert fékjeim nagyon kopottak voltak: a hátsó már alig élt, az elsőt pedig kímélni kellett.

Egy buszmegállóban reggeliztünk, és figyeltük az arra járó kerékpárosokat. Volt köztük család, házaspár, egyedülálló lovag, miegyéb. Némelyik esőkabátban, mások műszálas mezben és esővédő sapkában. Az egyiknek a kormányára volt akasztva a kisrádió, úgy hallgatta. A Duna-parti kerékpárút e szakaszán ott mozgott az egész biciklistársadalom.

Obernzellnél még mindig nem esett, betértünk hát a kastélyba. Kerámiakiállítás volt berendezve, a belépés ingyenes. A falakon néhány helyen freskókat lehetett látni, szép volt még a lovagterem a festményekkel, de egyébként a berendezés spártai volt. Két férfi ügyelt az épületben; egyikük tudott angolul, a másik nem. A vécében vizet vettünk.

Itt váratlan csapás érte felszerelésemet. Fényképezőm odabenn, a kiállítás dokumentálásakor hibákat produkált: kiírta, hogy "a kártya nem elérhető, cserélje ki!" Kicseréltem, de nem lett jobb, sőt egy idő múlva már be sem kapcsolt. Alighanem túl sok vizet kapott Passau óta. Jochensteinben lógó orral átálltam a gopróval való fényképezésre, ami ugyan erős hordótorzítással járt, de maga a jószág vízhatlan lévén nem kívánt nagy törődést.

Ezen a vidéken elkezdtünk étkezdéket keresni akkutöltés végett, mert még ez is olcsóbb volt, mint egy kemping. Az első vendéglőben egy tál étel 14 euró volt (otthon ennyiért két kiadós fogást kaptunk volna egy hasonló kategóriájú helyen), ezért kihagytuk. Fél egykor átléptük az osztrák határt, amit odaátról egy özönvíz előtti tábla jelzett. Háromnegyed egykor, Engelhartszellnél egy kártyacsere segített a fényképezőn, de nem mindegyik funkció működött, például a záridő-előválasztás nem volt elérhető.

Niederrannában láttunk egy tartalék-vízerőművet, amely egy vastag csövön keresztül a hegyre nyomja fel a vizet. Beültünk egy olcsóbb étkezdébe, és akkut töltöttünk. Lassú evéssel és többszöri rendeléssel sikerült fél egytől fél négyig ott maradnunk, míg el nem eredt az eső. Én pulykaszeletet, pizzát, tortát, sört rendeltem. Az első nagy folyókanyar előtt Sánta Kutyának leesett a lánca. Késlekedését látva visszaindultam érte, de mire odaértem, visszarakta ő maga.

Aschachban volt egy vízerőmű, ahol megfigyelhettük két hajó itteni találkozását - erről filmet is készítettem. Végig szemerkélt az eső. Ez egy nagyobb város, szép épületekkel és egy Spar áruházzal. A szokásos módon, vagyis felváltva mentünk be. SK sokáig keresgélt ragasztót esőköpenyének tépőzárjához, aztán én is bementem - nekem vécépapír kellett. Az árak felháborítóak: egy darab kígyóuborka 300 Ft, egy félkilós kenyér leértékelve 350. (Odahaza körülbelül a fele.) De nem volt válogatás: vittem, ami volt, és egy darab sajtot is vettem. Alvóhelyet keresve áttekertünk a hídon, el Bad Mühllackenig, mert nem akartam ártéri erdőben aludni, ahol a talaj is nedves.

Utunkba akadt egy kiállítási bárka, melyet 1994-ben készítettek az engelhartzelli Duna-kiállításra. Az ilyen járművek a lóvontatás korában voltak elterjedtek: sót, követ, bort, fát, zöldséget szállítottak. Ebbe a húsz méter hosszú bárkába tíz köbméter kő férne bele. Fölfelé az út 29 napig tartott Bécs és Linz között; lefelé hosszú evezőkkel fordították és kormányozták.

A falun túli hegyeket kisbirtokok közt futó utak hálózták be - ezeken indultunk el jobbra. Két szemtanút így sem kerülhettünk el: egy gazda és felesége a kertben tett-vett. Motyogva köszöntünk, és eltoltuk mellettük a bringát. Szemerkélő esőben kerestem egy harántoló gyalogutat. Ezen egy felhagyott útváltozatból kialakult vízmosás kínált fedezéket: ide vertünk sátrat, az aszfalttól alig ötven méterre. Reméltük, hogy a legelőn vezető gyalogutat éppen nem használják, és erre jó okunk volt, mert bizony ezen az éjjelen is szüntelenül zuhogott.