Drezda - Prága - Passau - Bécs
kerékpártúra
9. nap: 2016. július 12., kedd 10:00-19:45
Freyung - Passau - Erlau.
56,6km
A sátrat kénytelen voltam vizesen elcsomagolni. Jónak mondható rejtekhelyünk miatt nem kellett korán kelnünk, ezért lustálkodva vártuk az eső végét. Amikor ez bekövetkezett, egyszerűen előgurultunk az erdőből, és elszáguldottunk Freyung városáig.
Nem mentünk be, mert a Saussbach hídjáról nagyon mélyre kellett volna lebocsátkoznunk és visszakapaszkodnunk. Ehelyett megálltunk egy országúti pihenőhelyen, valamiféle tehenészet mellett. A bal oldali pihenőt választottuk, mivel ott jobb volt a faasztal állapota. Mint kiderült, ez nagyon szerencsés választás volt, mert a rendőrök (nem sokkal érkezésünk után) az útnak éppen erre az oldalára telepítették a traffipaxot és a bírságolóautót.
Reggeli után kigömbölyödve, elégedett vigyorral figyeltük az autósok reakcióját. Némelyik, amikor rajtakapták, azonnal belátta hibáját, és fizetett. De már egy cseh fickó, alkalmasint Németországba átjáró vendégmunkás, pörölni kezdett: "Hát kell egyáltalán maguknak munkaerő?" És így fejezte be: "Csak annyit mondhatok, hogy maga nem jó ember." A színdarab végén SK visszament, és megköszönte a rendőröknek a vidám műsort. Viszont lefelé gurultunkban kézkörzéssel üzente a szemből jövő autósoknak, hogy "itt lemeszel a rendőr."
Rossz minőségű fekete-fehér térképvázlaton nem árulta el, hogy Freyungtól Passauig, azaz húsz kilométeren át majdnem végig lejt az út. Kis erőfeszítéssel száguldottunk a sima aszfaltcsíkon. Guttenhofennél van egy rövid, erős emelkedő - és most útépítés is volt. Déltájban egy alagúton gurultunk át, melyet térképem nem jelzett. A németek feltöltésekkel, lemélyítésekkel igyekeztek egyenes lejtést biztosítani az útnak. Guttenhofenben eleredt az eső.
Félúton Freyung és Passau között egy órát pihentünk egy buszmegállóban, mert társam elálmosodott, és nem tudott biztonságosan manőverezni. Mindenféléről beszélgettünk a szemerkélő esőben.
Fél kettőkor beértünk Passauba, a "három folyó városába." (Ez a Dunát, az Innt és az Ilzet jelenti.) A belvárosban népes, zászlóval dirigált turistacsoportok keringtek a macskaköveken. SK talált wifit, én viszont a vacak kínai powerbankról nem tudtam életet lehelni a táblagépbe, ezért a hazaüzenés meghiúsult.
Helyette fölmentem a kicsi dísztérre, majd mögé, a Szent István vértanúról elnevezett székesegyházba. Itt szabad volt fényképezni, egyébként is csak istentiszteleteken tilos. (Egy ideig keresgéltem Gizella királynénk sírját, de utólag meg kellett tudnom, hogy nem itt, hanem a niedernburgi kolostorban nyugszik, ami innen kijjebb található.) Dolgom végeztével visszagurultam a városháza elé, ahol a vízmérce alatt SK éppen a végére ért hosszú levelének, melyet novellája ügyében a korrektornak írt. Megebédeltem, ő pedig vizet töltött magának a nyilvános vécében, majd bement a templomba.
|
|
Ezután egy meredek macskaköves úton feltoltuk gépeinket a várba. Négy óra felé járhatott, lassan minden bezárt, csak egy nemzetközi ifjúsági szállásról szűrődött ki hangos gyerekzsivaj. Múzeumba menni nem akartunk; ezt loncsos ruhánk nem is engedte volna meg. Az egyik folytatás nélküli várudvarból visszafordulva feltoltuk a bicajokat a kilátóteraszra, ahonnan a két nagy folyó összefolyása tűrhetően látszott, bár a Dunát jórészt eltakarták a fák.
Eleredt az eső. Juli üzeneteket küldött, majd telefonált. Megpróbáltuk egyeztetni a hazaérkezésem időpontját is, ami persze nehéz feladat ilyenkor, a túra kétharmadánál. Közben SK megvacsorázott.
Ötkor, szemerkélő hideg esőben elkezdtük lefelé ballagni a kockaköveken. Ez csak erősödött és kellemetlenné vált, amikor elhagytuk a várost az északi (német oldali) kerékpárúton. Tekintetem valami felhagyott vasúti alagutat keresett a folyóparton szállásul, de ami elsőre annak tűnt, az vízáteresztőnek bizonyult (ami kényelmi szempontból messzemenően más). Mellette pedig egy betonlábazat keltett hasonló alagúthatást - tiszta kvantummechanika.
|
|
Kujtorogtam egy kicsit a vizes szederrel benőtt, használaton kívüli sínek fölött, de be kellett látnom, hogy ilyen terepen, aholn a hegy hirtelen felszökik, igényes szállásra nincs esélyünk. Ezért a vigasztalan esőben úgy döntöttünk, hogy Erlauban feltérünk a Haar felé szerpentinező útra, és annak egy kanyarjában alszunk. Az első kiszemelt helyen egy "Óvakodj a kutyától" feliratú kerítés tette lehetetlenné a messzebbre bújást. A folytatásban egy kanyar külső íve fölött találtam sátorhelyeket. Ezek kevéssé voltak lejtősek, de természetesen lucskosok voltak az egész napos esőtől. Sátrat vertünk. Kiteregettem a dunai kerékpárút ázott lebernyeg-térképét a vizes sátorban. Ebben már alig akadt száraz hely: jószerivel csak a matracom felső lapja, a takarónak használt lepedő és a táskák belseje. Ettől sajátosan férfias jellege lett a túrának.
