Drezda - Prága - Passau - Bécs
kerékpártúra
6. nap: 2016. július 9., szombat 7:45-21:00
Suchdol - Prága - Davle - Jílové - Týnec.
63,9 km
Madárfüttyös reggelre ébredtünk, melyet repülőgépek zaja szaggatott meg. Fél hétig engedtünk magunknak a nyújtózkodást. Szerencsére az ösvényen nem járt senki. Fölkeltünk és begurultunk Prágába; ennek során 55,5 km/h csúcssebességet mértünk. Pocsék fékjeim miatt egy helyen átsodródtam a szembejövő sávba - és erről szégyenszemre filmfelvétel is készült saját fejkamerámmal. Megálltunk a Kaufland áruháznál, bevásároltunk. Találtam olcsó, jó szalámit, összesen ötszáz korona fölött költöttem. Érdekes volt a csarnok építéséről szóló posztergyűjtemény. Körülbelül 1960-ban épült buszgarázsnak, és az ezredforduló körül ezt alakították át a Kaufland garázsává.
|
|
Föltekertünk a várba, körbejártuk a Szent Vitus-székesegyházat, de nem mentünk be. Irtózatos turistatömeg hömpölygött fel-alá, bámész csoportok lepték el a teret. Nem törődtek senki mással, csak a vezetőjük színes esernyőjét vagy nyeles szurkolói tapsolótenyerét figyelték. Mozgásuk valami többkomponensű, viszkózus folyadékegyütteshez hasonlított: összenyomhatatlanul, erősen súrlódva nyüzsögtek a téren, igyekezvén egymáshoz tapadni, más csoportok mellett meg elsiklani. A másik jellegzetes fajta a percekig pózoló szerelmespár volt, akik szemlátomást örökre szerették volna elfoglalni a leglátványosabb háttereket. A harmadik fajta a legszánalmasabb: a magányosan, esetleg társával önmagát fényképező (nyegle, efemer divatkifejezéssel szólva: "szelfiző") turista (leginkább nő), aki a méteres elsütőbotra illesztett mobiltelefonjával beül e tér valamelyik sarkába, meredten néz befelé, és úgy igazgatja maga mögött a hátteret. Mert ezen emberfajta számára mindig önmaga a fotótéma, a székesegyház csupán háttér.
|
|
|
|
Ezután átsétáltunk a Károly hídon, onnan pedig több tér érintésével az Óváros térig hatoltunk. Egy és két óra között különváltunk; én megettem két füstölt makrélát, majd lázasan kerestem wifit, de semmit nem találtam. Még a várban is csak egyetlen honlapot lehetett nézni a helyi wifivel. Ehelyett néhány vendéglő kiszóródó hálózatára tudtam rákullancskodni. Küldtem Julinak néhány képet és szöveget, de nagyobbik részük elakadt, és ezen a későbbi megállóban való keresgélés sem segített.
A városból az A2-es kerékpárúton indultunk kifelé, amely a keleti parton tart dél felé. Remek iramban haladtunk, görkorcsolyásokat előzgettünk. Egy hármas plakátegyüttes figyelmeztette a biciklistákat a füllhallgatóban tekerés veszélyeire. A harmadik a következő képletet festette le: "(Biciklista + Zene) + Bottal tipegő néni = BENG!" A kerékpárút jelzettsége közepes - vagy tán itt is lopják a táblákat -, mert háromszor is csak a szemből jövőnek szánt jelekből találtuk ki, merre kell mennünk.
Vrané előtt áthidaltunk a nyugati partra, mert a parti kerékpárút elfogyott, illetve felkanyarodott a dombok közé. Ötkor megfürödtem a hideg Moldvában, amelyet azon a helyen éppen tóvá duzzasztottak. Itt faltunk is egy jót. Ezután egészen Davléig országúton haladtunk. Röviddel a fényképen is szereplő ferde vasúti híd után egy benzinkútnál a külső csapról vizet vételeztünk.
Háromnegyed hatkor Petrov mellett megpihentünk egy tűzivíztározónál. Egy óra múlva felértünk Jílovéba, az aranyvárosba. Eredetileg itt meg akartuk tekinteni a bányaaknát, de sajnos elment az idő, és az akna bezárt.
Leereszkedtünk Kamenný Přívozba (a sebesség csúcsértéke 66,3 km/h), onnan pedig a Sázava völgyében felkaptattunk Kamenný Újezdecbe. Erős emelkedők jöttek, de nem elviselhetetlen hosszúságban. A folyó medrében nagy kövek hevertek, feljebb (Chrástban) kis duzzasztó volt, ahol páran horgásztak. Megpihenve és erre letekintve arra a döntésre jutottunk, hogy Benešovtól České Budějovicéig vonatra szállunk, hogy áthidaljuk a számunkra érdektelenebb szakaszokat. Tábor városában én már jártam, SK-t pedig kevésbé érdekelte ez a jeles huszitafészek.
Týnecben fél kilenckor útba ejtettük a várat. Ez nem volt több, mint néhány megerősített ház és egy torony a dombtetőn: nem érte volna meg holnap a nyitására várni. Az ismertetője szerint középkori nemesi fészek volt, melyet a fehér-hegyi csata után német kézre juttattak, de már 1627-ben megrongálódott, és 1651-ben egy tűzvész tette teljessé a pusztulását. Csak a napóleoni időkben javították fel annyira, hogy egy kőedénygyárat lehessen bele telepíteni - ennek épületei ma is láthatók. A városból emelkedőn jöttünk ki, és a mécsesautomatával büszkélkedő temetőben vizet vettünk. Egy Taranka nevű helyre másztunk fel aludni, kicselezve a következő falu szélső házait.
