Alacsony-Tátra, Liptói-Tátra
Pizolitos gyalogtúra
2016. május 20-22.

Az első napon az Újpest-Városkaputól induló busszal Malužina faluig utaztunk. Itt berendezkedtünk, és viszonylag korán nyugovóra tértünk.

Szállásunk a Baranec-hegyről elnevezett hegyi üdülőtelep volt.

Másnap egy oldalvölgyben vettük célba a Tűzhely-tetőt, ezt a fenséges kőrengeteget, ahol már két ízben megfordultam. A terep először kíméletesen, aztán egyre hevesebben emelkedett. Néhány kaptatón a beszélgetés érezhetően elakadt, csak a tüdők sípolását lehetett hallani.

Malužina, kőbánya

Feltűnik a Tűzhely-tető

Csordakút (kicsivel följebb embernek való forrás)

Technikás akadálymászás

Kilátás a Tűzhelyről

Az Ablakhoz vezető illegális ösvényt legutóbbi ottjártam óta benőtte az erdő. Mivel túránk nem hétköznapra esett, számos más turista is a helyszínen tartózkodott. Ezért hát nem kockáztattuk meg a tilosban járást, akik pedig mégis, azokat egy omladéklejtő megtorpantotta, és a szabályok útjára visszatérítette. Ezután immár lefelé folytattuk sétánkat - némi útismétléssel - a Slemä nevű hegytető felé.

Ezen a hegyen 1944-ben egy orosz LI-2-es repülő szenvedett végzetes balesetet. A rajta utazó hat orosz katona és tizenhat csehszlovák légiós mind szörnyethalt. Emléküket a helyszínen maga az impozáns roncs őrzi, melynek darabjait az időjárás és a növényzet vajmi kevéssé károsította, másrészt több emlékmű és ismertető tábla is elmeséli a történteket a turistáknak. A parancsnok-technikus Gavriil Szergejevics Panyin külön táblán, arcképpel is látható volt. A gép a Szlovák Nemzeti Felkelés segítségére dobott volna le ejtőernyősöket. Hasonló légihíd segítségével majdnem kétezer embert és több, mint hatszáz tonna hadianyagot juttattak el a szovjetek a német megszállókkal élethalálharcot vívó felkelőknek.

Innen először ösvényi rangú, aztán murvautas lejtőn robogtunk le egy hegyi telepig, ahol kulturált vízvételi lehetőség is volt. Felfrissülve tovább ereszkedtünk, egy nagyköves szurdokba is bebocsátkozva, aztán lassan szabad térre értünk.

Innen begyalogoltunk Kisporubára, ahonnan a busz a szállásra fuvarozott bennünket.

Másnap reggel kissé ólmos tagokkal leszálltunk a buszról, és felsétáltunk a Liptói-Tátra Zsári-völgyének egy nevezetes menedékházához. Ez éppen alkalmas levezető túra volt a tegnapi fáradalmak után. Jót beszélgettünk a lankás aszfalton. Aki igazán edzett volt, az egy szakaszon terepen haladhatott.

A tájat rendszeresen pusztítják a lavinák, és ez a fenyves siralmas állapotán is látszik. A legutóbbiról a menedékházban látványos panorámatablókat is bemutattak.

Megebédeltünk, majd miután Juli lepihent, hátrasétáltam a ház mögötti jelképes temetőhöz. Itt a hegyek közt elhunyt turisták, hegyi vezetők emléktáblái intették csöndre és vigyázatra az arra járókat.

Az egyik ismertető tábla nagy vonalakban összegezte a Magas-Tátra-szerte az elmúlt években jelentős erőfeszítéssel végzett medvekövetési kutatásokat, kitérve a jeladóval ellátott egyedek nevére, rövid leírására, territóriumának kiterjedésére.

A magányos bámészkodásban eliramlott az idő, és igencsak szaporáznom kellett a lépést, hogy utolérjem az időközben hazafelé eredt társaimat. A nagy melegben sokat ittunk, a velünk lévő kisgyerekek nagy kedvvel fröcskölték egymást az út széli csurgókból.

Mivel a bevásárlást már tegnap este letudtuk, a busz egyenesen elvitt bennünket az ebéd helyszínére, a már korábban is megismert sztrapacskacsárdába. Itt helyreállítottuk kalóriaszintünket, majd visszamásztunk a buszra. A Pizolitnál szokásos jó hangulatú, kirándulási témájú kvízvetélkedőn csapatunk a középmezőnyben végzett. Ezután annak rendje-módja szerint hazatértünk Budapestre. Kettőnk erőnléte nem volt valami fényes, ezért jó ideig éreztük még az izomlázat. A társaság és a túra nehézsége éppen elegendő volt, és úgy éreztük, máskor is szívesen tartunk a csapattal.