Bakonyszentlászló-Vinye
BEAC-szilveszter
2014. XII. 31. - 2015. I. 3.

Lágy időben, derült ég alatt, telekocsikkal érkeztünk meg mintegy harmincan Vinyére szilveszterezni. A kitartóbbak hármat aludtak, köztük voltam én is.

A kocsik Zirc-Kardosréten maradtak, ide jöttek aztán vissza a sofőrök.

Beváltottunk a Cuha völgyébe.

Néhol a vasúti síneken volt érdemesebb haladnunk.

Porva-Csesznek megállóhely

Az első gázló, itt még óvatoskodtunk.

A viaduktnál már lemaradtam a zömtől.

Régi kőfejtő

Ablakos alagút - eredetileg ide terveztük a koccintást.

Idővel visszatértem a völgybe, mert ott megsűrűsödtek a látnivalók.

A legtöbb itteni gázlót teherautóval beszakították.

Persze mindegyiken át lehetett jönni...

...de az utolsónál híd is volt.

Végül a Kőpincés-forrás fölé, egy kis teraszra mentünk ki szilveszterezni.

Hideg volt, nem dalolásztunk sokáig.

Otthon már várt ránk a jó meleg lencseleves.


2. nap: Zörög-hegy

A Cuha felső folyása felé indultunk el...

...ahol elég szűkre volt szabva a gyalogjáró.

A Kőpince

A Kőpincés-forrás szomszédja

A Zörög-hegyen

Sífutó nyomai a meredeken

A Dornyay Béla turistaúton

Visszaértünk a Cuha völgyébe,

ahol remek oldalcsúszásokat mutattunk be.


3. nap: Papod

Autóval tettük át a rajtot Hárskútra.

A Borzás-hegyi-barlangnál

Fakilátó a Papod tetején (644 m)

Látványhedonizmus

A Kis-Papod

Valószínűleg disznóferedő lehet ez a duzzasztott tó

Ez a túranap jó BEAC-hagyomány szerint végződött.


4. nap: Bánd, szentgáli tiszafás

Elbúcsúztunk a szállástól,

átkocsiztunk Bándra.

Meglátogattuk Essegvár romját.

Keringőút a szentgáli tiszafás felé

Egy régi alvókunyhómnál megettük minden csemegénket.

Lefelé a Tüses-völgyön

Átkelési kísérlet a Séden - nekem sikerült.

A többiek egy másik, stabilabb bürün keltek át.

Felfázásgyanús, de fejedelmi fekhely

A márkói murvabánya

A sokat szenvedett völgyhíd - ahogy hallottam, első összeépítésekor lebuktak az elemek, és elgörbültek a vasak.

Fagyöngy

Márkó