Időgép készítése
a JAG 12.B osztályának szalagavatójára
2014. november 12.

Ez a kedves humánszakos osztály, akiket két és fél évig tanítottam fizikából, az utolsó évben megkért, hogy vegyek részt a szalagavató-táncukban. Ez aztán abban konkretizálódott, hogy játsszam el a színpadon az őrült fizikatanár szerepét, és csináljak egy időgépet is nekik. Ez meg is történt, mindenki nagy örömére. Az időgép a darabban ezután elromlik (nagy villogás és füstfellegek közepette), és a színpadon lévő osztályt átröpíti az őskorba. Az osztályfőnökük tanácstalanul hahózik utánuk, majd megragadja az időgép kurbliját, és utánuk ered. A gép tökéletlen működése folytán újabb és újabb múltbeli idősíkokba kerülnek, a kornak megfelelő táncokat adnak elő, míg végre visszatérnek a jelenbe, és mindenki megkönnyebbülhet.

Számomra az időgép készítése nem okozott szakmai nehézséget, hiszen tudtam, hogy csak villognia és mozognia kell, illetve ágas-bogasra és futurisztikusra kell terveznem. E célra a biciklialkatrészek ideálisak voltak, a talpon maradás kedvéért néhány falemezzel és alumíniumidommal kiegészítve.

Rászántam hát egy hétvégét és egy hétköznap éjszakát, vettem pár piros ledet, a többi pedig hullott vagy könnyen mellőzhető alkatrészekből előállítható volt. A legnehezebb a forrasztás volt, mert abban nem vagyok valami ügyes, és az alufóliázás során némelyik forrasztási hely elengedett vagy nemkívánatos kontaktust kapott. Szerencsére volt időm és eszközöm ezt az iskolában kijavítani, és a négyszeri előadás során a gép a terv szerint üzemelt. Természetesen használat után nem tudtam teljességgel megőrizni, hiszen a lelke egyik felét az én túrás első kerekem jelentette az agydinamóval - de a fényképeken elég jól tudom dokumentálni a készítését.

Drótfogadó perselyekben végződő, hajlított konzervdoboz-oldallemezek súrolják a lecsiszolt és szigetelőszalaggal megfuttatott bicikliagyat, mechanikusan előállítva a futófényeket szabályozó áram-összeköttetéseket.

Az agy, immár érintkezésben a lamellákkal. A szigszalagozás most még a kívánatosnál sűrűbb volt, mert a dinamó szaggatott árama miatti sebes villogást csak gyors kurblizásal tudtam kiküszöbölni. Ekkor viszont az egyes futófények olyan gyorsan követték volna egymást, hogy az a látványosság rovására ment volna. Ezért a végső változatban csökkentettem a szigszalag-menetek számát.

A feszültséget agydinamó szolgáltatta, ötvoltos USB-átalakítóval, amire a túlfeszültség veszélye miatt két-két sorba kötött ledet tartalmazó ágakat kellett párhuzamosan rákötnöm. Öt ilyen ágat készítettem a teszkós hátsó villogókból kiberhelt ledekből.

Némi reklám az agydinamó és az USB közti átalakítót gyártó hazai mesternek. Sajnos a dugaszolóaljatok elhelyezése eléggé esetleges: egy pendrive-szerű, szélesebb töltendőt (pl. ceruzaakku-töltőt) már nem lehet rádugni úgy, hogy a videócsatlakozó is melléférjen. Az USB-kábelt meg kellett bontanom, de ez ma már fogyóegyköz - és legalább megtudtam, hogy a sok közül csak két dróton megy át a lényeg.

A hajtást egy autóba való ékszíj vitte át, melyet egy hátsó csomagtartó közbejöttével, gumipókkal lehetett feszíteni.

Már majdnem együtt van a berendezés: az agyrész az ékszíj alá bújt, a gumipók megfeszült, és a világítótestek is a helyükre kerültek.

A technikailag végsőnek tekinthető állapot: az agyat egy papagájfogóval lehetett hajtani, de nem körkörösen, hanem kb. félkörben oda-vissza mozgatva.

Innen már csak az volt hátra, hogy a kész munkadarabot vonatos segítséggel befuvarozzam a iskolába. Ott a 12. B osztály alufóliába csomagolta az egészet (az egyes rúdszerű tagokat, a lapokat és még a fehér drótokat is külön-külön), amitől csudásan futurisztikus jellege lett a gépelynek.

Ahogy hajtotta az ember, kétoldalt piros fények futottak a gép hosszában. Nem is kellett mellé más a szalagavatón, mint némi hang- és füsthatás, meg persze a 12. B tanulóinak harmonikus mozgása egyik idősíkból a másikba...