Kisirtáspuszta
nosztalgia-kirándulás
2014. október 19.A képek tömörítve (5,6MB)
Jobb egérgombbal töltsd le!Miután a házat tavaly ősszel lehangoló állapotban láttuk, sem az idei kirándulás szervezői, sem mi magunk nem néztünk utána, mi történt azóta. Kissé előkelőbben azt mondhatjuk: meghagytuk magunknak a meglepetés varázsát.
Odafelé menet beugrottunk Gellért fiának telkére, ahol a felnőttek beszélgettek, a gyerekek meg aktív pihenéssel múlatták az időt.
A kisvasút-jegy felnőtteknek 450, hat év alatti gyerekeknek 350 forint.
A közelmúltban a síneket felújították, és a talpfák egy részét is kicserélték.
Aztán mikor leszálltunk, elámulva láttuk az új házat.
A gondnok éppen egy társaságot búcsúztatott, és nekünk is megengedte, hogy végigjárjuk a helyiségeket.
Ezért nagy köszönet illeti az erdészetet, amely a pénzt adta.
Elégedetten láttuk, hogy a ház nem változott előkelő luxuspanzióvá, hanem továbbra is a hátizsákos-bakancsos turistákra van szabva.
A modern idők jegyében ez vezetékes vizet, öblítéses vécét, meleg zuhanyt is jelent.
A földszinten emeletes ágyak, a tetőtérben matracok várják a vendégeket.
A házhoz esőbeálló is tartozik, jó nehéz fapadokkal. Itt azonnal neki is láttunk a szalonnasütés előkészületeinek.
A gyerekek eközben a patak medrében találtak maguknak szórakozást.
A vezetékes vizet a lentebb fekvő házaktól hozták ide, így az elhanyagolt Szépasszony-kútból ismét nekem kellett kilapátolnom a sarat.
Itt döbbentem rá, hogy ez nem a forrás természetes, lassú feltöltődéséből származott, hanem abból, hogy a foglalata megrepedt. Így a patakvíz belehatolt, pillanatok alatt telehordva sárral. Ez lényegében a foglalt kút halálát jelentette.
Még tavaly megcsinálták az Érsek-tisztástól idevezető földutat.
A tisztásra látszati térképet és ismertetőt is kihelyeztek.
A szalonnát és más földi jókat bekebelezvén nekiveselkedtünk a hegynek.
Én értem elsőnek a viadukthoz, és a környék egyetlen kiadós gombája a kosaramba is került.
A vasúti átvágás nagyjából a tavalyi képét mutatta.
A cölöpök roncsai lassan korhadnak, de még sokáig láthatók lesznek.
Időközben a gyerekek odahaza megkapták az esedékes fejmosást, és nekiláttak a lábukat szárítani.
Ezután a társaság összeállt a csoportképhez. Most is szép számmal jöttünk össze.
A ház lakható, sőt hívogató állapotán felbuzdulva komolyan tervbe vettünk a legközelebbi alkalomra egy többnapos kirándulást.