Kisirtáspuszta
nosztalgiakirándulás, 2013. október 6.

Nagyirtás, Szent Orbán Erdei Wellness Hotel (ahh!)

E napon talán utoljára láthattuk a kisirtási kulcsosházat, mert azt a hírt kaptam Grósz György gondnoktól (akivel pár héttel ezelőtt a háznál találkoztam, mikor az osztálykirándulás rövid túráját jártam be), hogy hónapokon belül lebontják, hogy aztán egy lakhatóbb, kiadhatóbb házat építsen a helyére az erdészet.

Ereszkedés Kisirtás felé a sárga kereszten, egy időszakos patak völgyében futó földúton

A forrást 1930-ban foglalták, és kitűnő a vize. A nyolcvanas években rendszeresen használtuk, de mostanában szemlátomást évek óta nem merték ki belőle az avart és a sarat. Emiatt annyira eltömődött saját hordalékától, hogy mikor az augusztusi bejáráson meglátogattam, a medencéjét száraz iszap és apró sóder töltötte ki, a víz pedig a medence egyik alsó sarkánál ömlött ki a Hosszú-völgyi-patakba. Kimertem, ahogy tudtam, de mostanra ismét félig megtelt lágy iszappal. Alighanem még sokszor meg kellene ismételni ez a kezelést, mire a forrás eliszaposodott járata kellőképpen kitisztul.

A Szépasszony-kút

Úti feszület a forrás fölött. Díszes korpusza biztosan 1990 után készült, gyerekkoromban még sokkal csúnyább volt.

A régi híd melletti, állandóan használható gázló

A régi híd valamikor 2005 körül annyira elkorhadt, hogy a maradék gerendáit is kiszedték, és a helyén gyaloghidat létesítettek.

A patak gyaloghídja és a gázló, háttérben a túloldali, 2000 körül épült kunyhó

A beszámolók szerint ez a ház eredetileg a kisvasút kovácsműhelye volt, aztán (talán 1985 körül) térelválasztókkal szobákra tagolták. Fűtését a nyolcvanas években vaskályhák biztosították, aztán elektromos hősugárzókra cserélték őket. Vezetékes víz sosem volt itt, mindig a közeli Szépasszony-kútról hordtuk.

Mosdani a patakban lehetett, de azt a duzzasztó és a csobogó helyével együtt mostanra benőtte az erdő. Amennyire én emlékszem, mindig két latrina volt a ház mellett. 1992 körül a ház köré kerítést emeltek, de aztán az erdészet és az egyik bérlő közti pénzügyi vita miatt lebontották.

A ház falát oldalt és hátul habarcstapasztásokkal erősítették meg, a berogyni készülő mennyezetet valamikor a kilencvenes években néhány gerendának a padláson való pótlólagos elhelyezésével igyekeztek megmenteni.

Jelenleg a ház kulturált bennalvós tartózkodásra nem alkalmas. A belső terek lepusztultak, a berendezés romokban hever, a vakolat hámlik, a mennyezet helyenként beszakadófélben van. A falak még bírnák, és a tető is, de az ajtók és ablakok már nem tudnának ellenállni a feszegetésnek. Egy régi kedves épület érte el élete véghatárát, és itt az ideje, hogy átadja helyét egy újabbnak. Reméljük, legalább száz évre!

A ház teljes pompájában. Amennyire emlékszem, gyerekkorunkban is kapott áramot a villanyoszlopról. Egy ízben még az esti mesét is megpróbáltuk megnézni, de nagyon gyönge volt a vétel.

Létrán kellett felvinni az antennául szolgáló drót végét a villanyoszlopra. ("Józsi, most maradj úgy!") Mobiltérerő most sincs.

Az ajtórács még védi a középső szobákat, bár az ablaktáblák már kinyílnak, és csak a mögöttük lévő ritkás, erős rácsok akadályozzák a bemászást.

A konyha erős ajtajának reteszét tartó idomot azonban valamikor lefűrészelték, a lakat a semmit tartja. Az ajtónak támasztott deszka ezt a hiányt leplezi, afféle vizuális védelemként.

A ház hátulja a hegyre támaszkodik, melyet a kedvéért lefaragtak.

Sárga vakolat és habarcspacsmagolás

A keleti fal, amely mellett nemrég még fás- és lomoskamra állt

A régi faaprítóhely, ahol a bekerítettség időszakában nem dolgoztak, ezért eléggé elgazosodott. A két betontömbre kellett tenni a száraz, hevertéből fölszedett rönköt, és egy nagy vasrúddal, a Samuval jól rásózni.

Emlék a faaprítás egy ritka és elvetélt módjáról, a motorbovdenre kötött vastömb ráejtésével működő Botondról. Ez a bádoglemez a súrlódást csökkentette a bovden alatt.

A lebontott léckerítés helyébe vasút menti korlátot építettek, de pár év után az is elvásott.

A ház előterének keleti bejáratánál húzódó csapadékelvezető árok, amit egy évtized alatt erősen benőttek a sarjak. Két, 1988-ban talpfákból összerótt palló vitt át rajta a vécék felé, de ezeket már jó ideje senki nem használta. A képek készítésekor romosan ugyan, de még megvoltak.

A két latrina 1990 körül volt utoljára felújítva.

A gondnok az elmúlt hetekben elégette a bútorzat ágybetéteit.

A keleti szoba mögötti kis lomtár

A keleti szoba

A középső szoba. Jobb oldalon valaha furnérlemezből készült válaszfal volt, de mostanra elkorhadt, és a nyugati szobába át lehet járni.

A nyugati szoba

A nyugati oldalon lévő konyha

A maradék, még valamennyire értékes felszerelést itt tárolták. Innen nyílt a padlásfeljáró is, de oda most nem mentünk föl.

Az utolsó számháború kellékei

Kisvasúti és egyéb menetrend a közelmúltból

Egy táborterv további részletei

A 2008-as centenárium emlékkoszorúja. Érdemes volna bontáskor megmenteni.

A régi nagy csapat huszonöt évvel a hőskor után. Ideje visszajönni - talán már egy lakályosabb házba!

Hétvége lévén a kisvonat többször is fordult, kirándulók jöttek-mentek.

Az igazi fellendülést a Szobtól Márianosztráig már visszaépített kisvasúti csonkkal való összekötés hozhatná meg.

Kisvasúttal mentünk haza.

Jelzéskavalkád Vízválasztón, a felső végállomáson