Munkába járás
Monor - Újpest
2013. május 10.

A hosszú tél elmúltával elkezdtem járni a szokásos útvonalam mellé korábban fölfedezett kiegészítő vagy kerülő szakaszokat. Egy ráérős hazatekerés alkalmával az egyikről képtárat is készítettem.

Kékkel a mostani, pontozott zölddel a törzsútvonal.

Díszfaerdő a Jászberényi út M0-s fölötti hídjának egyik öblében. Ballagáshoz innen látványos gallyakat szedtem. A fa neve kollégáim szerint "tamariska".

Vízátvezető rácsa a Nyomdász utcánál. A napokban valami hitvány rongáló éjszakánként feszegetni kezdte az élükön álló lemezeket, amivel mostanra sikerült életveszélyt előidéznie.

Tudniillik itt kezdődik a Pesti út menti kerékpárút, amire Maglód felől jövet nagy sebességgel (és a szemből jövő forgalmat figyelve) szoktak rátérni a biciklisták.

A kerékpárút szép helyeken, árnyas fák alatt halad tova, és a belváros felé erősen lejt.

Életmentő nyomóskút a Rózsaszál utcánál. Remélem, nem jut a Naplás út déli végén útfelújítás ürügyén barbárul kivágott társa sorsára.

Ugyanott a rács előtti néhány parkolóhelyet egy ízléstelenül poénoskodó tábla védi: "Csak BMW-k számára. Minden mást bezúzunk." A vicc fölöttébb erőltetett, és a BMW-sekre mint erőszakos bunkókra ráhúzott közvélekedést is tartósítja.

Üres telek, borostyánnal befutott hangulatos hagyásfákkal.

A kerékpárút az Erzsébet körút (!) betorkollásánál megszakad. Innen egy kis, kemény dombon átmászva lehet a Zrínyi utcával alkotott csomópontig jutni, de ott száz méternyi járdázás vár a biciklistára a kerékpárút folytatásáig.

Ehelyett most a Zrínyi utcán jobbra gurultam, egészen a Rákos-patak hídjáig. A Szigetcsép utcától idáig a törzsútvonalon haladtam.

A patak melletti kerékpárút sportpályák mellett halad. Ez pl. egy íjászlőtér, melyet földhányások rekesztenek el a külvilágtól.

Kicsivel odébb több focipálya van, melyeken ilyenkor edzéseket szoktak tartani.

A következő híd a Rákoscsaba és Rákosliget közt futó Szabadság sugárutat emeli át a patak fölött.

Több efféle pihenőhely is várja a nézelődni vagy uzsonnázni akarókat.

A Ferihegyi úti híd

Medertágító műtárgy. A rendeltetését egyelőre nem tudom.

A meder betonidomai itt a víz alatt vannak, a rézsűkön dús fű és sás tenyész.

Egy utolsó focipálya...

...és egy nagy közművezeték (?) érintésével...

...a Cinkotai úthoz érkeztem. Itt a kerékpárút balra fordul, én meg jobbra, át a síneken.

A Rákos-patak völgyében is halad tovább egy gidres-gödrös szekérút, de kerékpárral nincs benne köszönet. Ráadásul sok viszontagság árán bevisz az Örs vezér teréhez, amire semmi szükségem.

A Gyöngytyúk utcánál újabb kerékpárút kezdődik.

Vele szemben a járműjavító egykori teherportája egy kiszuperált busszal,

a túloldalon pedig egy magát harsányan hirdető, nagybani étterem.

Egy kamiontelep mellett...

...a kerékpárút abbamarad.

A cinkotai buszgarázsnál...

...balra fordultam a kátyús, lejtős Rákosligeti határúton.

Az Egis gyógyszergyár

Látványos szántóföld (jelenleg ugar) a város közepén. Első munkahelyemre, egy rákosligeti iskolába naponta erre buszoztam a Bökényföldi úton.

Űrkorszaki stílusú ház a Tűlevél utcában

Kicsivel odébb már százéves villák találhatók. Ezt a közelmúltban újították fel.

Platánsor egy cukrászda közelében. Valamivel korábban, a keresztező Újszász utcán jobbra egy kisebb dombot leküzdve átkötés adódna a Nógrádverőce úthoz.

A Bökényföldi út beletorkollik a Veres Péter útba, amely mellett kerékpárút fut. A közelben egy autóbaleset fiatal áldozatának emlékhelye található ("Angyalként él tovább...")

A jobbról érkező, hepehupás Nógrádverőce út egy aluljárón átkel a HÉV sínjein, és az aszfaltos Sarjú útban folyatódik. Erről az István király utcánál jobbra tértem, egy erdei töltésre.

A közelben ugrálós stílusú kerékpáros gyakorlópálya található.

Kellemes, ligetes nyárfaerdő

A töltés nem vezet át a Szilas-patakon, ezért az erdőszélen balra fordultam, egy murvával felszórt gyalogútra.

A felszórás alighanem annak köszönhető, hogy nemrégiben szennycsatornát ástak errefelé vagy a meglévőt felújították. A belógó ágakat azonban érdemes volna megnyesni.

A gyalogút a sáros-poros Budapesti útba torkollik. A ballagásra itt szedtem orgonát. Most viszont néhány fiatal gyakorolt itt légpuskával, ami nagyfokú felelőtlenség - részben a magamfajta erre járók, részben a helyben lakó hajléktalanok miatt. (Emezek a Páskom-ligetből költöztek át ide, mikor az ottani önkormányzat fölperzselte viskóikat és kikergette őket. Ezt egyébként nagyon jól tette.)

Itt egy gyaloghídon kényelmes átkelés adódna a Szlovák úthoz.

Gyaloghíd a Hermina utcában...

...és a Nagyvárad utcában.

A Rákosi utat elérve végleg elhagytam a Szilas-patak gyepsori jellegű partját, és a Szlovák úton futó törzsútvonalon tértem haza.