Mendei kör
tanfolyami túra, 2013. V. 12.

Kerékpárüzlet. Én biciklivel közelítettem meg a rajtot.

Mende, községháza

A fiúk vonaton, a lányok kocsival érkeztek.

Hullámzó, jól járható földút Mendétől északkeletre

Nagyban folyik a gépi permetezés

Tápiósáp, Szentháromság-szobor

Kopjafa Bogdán Flórián emlékére, aki 1963-ban árvízi mentés közben a megáradt Tápió-patakba fulladt.

Idáig egyedül tekertem, s itt értem utol Attilát, akivel aztán végig együtt tartottam.

Világháborús emlékmű

Kirakodóvásár; ide is benéztünk.

Festői kilátást nyújtó temető

Román katonák sírjai

Az emléktábla szerint 240-en estek itt el "hazájuk felszabadításáért".

149 fiumei olasz katona síremléke a megszentelt testvériség jegyében

A II. világháború végén román katonaság szállta meg Sülysápot; halottaik emlékét ez az uralkodó helyzetben állított oszlop is őrzi. Felirata szerint "a román nép egyesítéséért" folyó háború (1916-18) idején itt meghalt hadifoglyok emlékére állították. Ehhez az oszlophoz ültünk le ebédelni és beszélgetni a szervezők, Pali és Zoli társaságában.

Kis csillagvizsgáló Sülysáp fölött

A régi lámpagyár épülete Úriban

Felsőfarkasd, vadászház...

...és csárda.

Felkaptattunk az Ó-hegyre

Némi keresgélés és egy esés után...

...megtaláltuk a nevezetes Kőtojást: egy emlékművet, amely az egykor itt élt túzokokra utal.