Áron kerékpárjának építése
2012. április-május

A történet elég régen kezdődött, és több felvonásra tagolódik. A már dokumentált előzményekre utalva itt csak a legújabb fejleményeket ismertetem.

A tavaly nyári csehországi túrán, hétszáz kilométer lefutása után emlékezetes körülmények között kettéreccsent az Áron által kéz alatt vett, sérült ukrán roncs. (A képen testvére, Szilárd látható.)

A sérülés már induláskor is jól látszott egy ötforintos nagyságú festéklepattogzás alakjában, így tudva vállaltuk a vele járó nagy kockázatot. Ezt senkinek nem ajánlom, és magunkra nézve is csak a pénz- és időhiányt tudom felhozni mentségül.

Az ukrán gépról átemeltem néhány alkatrészt (a teljes első kerék a gumi nélkül, kormányszár, csomagtartó, első sárhányó), másokat leszereltem a garázsbeli háziműhely számára, aztán a vázat kitettem ócskavasként a lomtalanításra.

Az új kerékpár alapját az öcsém által a kilencvenes években használt, megbízható országúti cirkáló váza és alkatrészei szolgáltatták. Ez utóbbiakat ő összegyűjtve, egy ládában tárolta vagy tizenöt évig, így nem kellett olyan szedett-vedett illetve csiricsáré szükségmegoldásokhoz folyamodnom, mint tavaly ilyenkor, mikor az ukrán rombicajt a saját törött vázú Urálomról lebányászott alkatrészekkel igyekeztem felturbózni.

Először, még április végén egy régi, kopott kazettás hátsóagyra ráfűztem az ukrán gép szimpla falú alufelnijét, méghozzá az általam már használt, de erős küllőkkel. Az agyat hetekkel később meggyógyítottam néhány keveset használt kónusszal és golyókkal. (Az elsőagyat az ukrán bicikliről tisztítás és kenés után egyszerűen átemeltem.)

Ezután a láncot és a racsnit cseréltem ki egy 2007 óta heverő eszközpár felhasználásával, melyekre annak idején akkurátusan felírtam vala: "Kissé kopottak, de télire még jók." A fő fejlesztés itt a racsni (fogaskoszorú) nagyobb fogszámában, azaz jobb hegymászó képességében rejlett. Másrészt a kazettás agyról a racsnit könnyen le lehet szedni pl. küllőcsere esetén.

A szerelés itt megakadt, főként mivel alkatrész után kellett járnom. Áron ugyanis észrevételezte, hogy az országúti típusú dörzsváltó kallantyújához lehajolni nem volt kényelmes, és bizonytalanná is vált a kétkerekű mozgása. Ezért 7000 forintért vettem egy pár pozicionáló váltókart, illetve saját alkatrésztáramból hozzájuk tettem a bovdeneket. A fenti képen ezek még lógnak, de hamarosan végleges helyzetükbe kerültek. Az itt képpel nem dokumentált szerelések pedig elsősorban a fékek és a sárhányók körül forogtak.

Május 19-én a bicaj felöltötte végleges alakját, ami módot ad arra, hogy az eddig nem említett fejlesztéseket a testtájai szerint rendezve ismertessem. Felhívnám a figyelmet a letisztult, elegáns szürke színre, amit csak a csomagtartó kékje, illetve a rozoga első sárhányó piszkosfehér színe csorbít valamelyest.

Sajnos csak 28-622-es hátsó gumi fért be a krómozott sárhányó mögé. (Ez egy közepesen sérült drótperemű, verejtékesen leszedhető defektvédős Continental volt.) Hajtómű gyanánt egy általam már használt, de még üzemképes trekkingszerű hármas lánckeréksort tettem föl. A hátsó váltó a szürkéről származott, és bizony nem a trekkinghez való racsnihoz szánták.

Eléggé küzdött is a nagy fogszámú kerékkel, de a ráülős tesztek biztonságosnak mutatták, és a felső láncterelő görgő sem akadt bele a racsniba.

Az első váltó szintén a szürkéről jött, és magabiztosan vette a hármas hajtómű akadályát.

A fék- és váltókarok tűrhetően egymáshoz simultak a kormányon. A vezetékek eléggé nagy ívekben fordultak be a nekik rendelt irányba.

A váltóbovdeneket egy alsó fordító segítségével szabadon futtattam, hogy minél kevésbé törjék meg a váz eleganciáját. (A gépnek nincs vázszáma, vagy legalábbis nem látszik.)

A kormányszár az ukrán masináről származott, mert az itthon lévők nem adtak elfogadható üléspozíciót. A kormány és a fékkarok az Uráléi voltak.

Az első fék a szürkéről gond nélkül átugrott. A képen látszik még a váltóbovdenek elülső megütköztetési pontja: ennek elnyerése végett az eredeti, stílusos dörzsváltókarokat fordítottam meg.

Sajnos a hátső fékbe tett pofák sehogy sem érték el az abroncsot, ezért egy elfekvő patkóféket kellett beépítenem.

A hátsó sárhányó szép, bár kissé eláll a keréktől. A hátsó lámpa nemcsak dísz, mert az adja a macskaszemet - ráadásul a saját csavarlyukát is eltakarja.

Az ukrán gép csomagtartóját és a szürke országúti bicaj nyeregszár-szorítóját mintha csak egymáshoz tervezték volna. Pumpát leértékelten vettem, 3000 forintért.

Nyerget az elfekvő készletből adtam hozzá; ezt alig használtam, mert nekem túl keskeny volt. A nyeregtáskába egy vékony belső és a foltkészlet került.

A kerékpárhoz a fentiek mellett a nagy lánclakatot is odaadtam (5000 Ft). Ezután kicseréltem a pedálokat, beállítottam a nyeregmagasságot, majd elindultunk a legközelebbi, útba eső bevásárlóközpont felé. Itt megvettük a világítás eszközeit: egy 4100 Ft-os akkus-ledes alapkészletet, aminek a felfogósínjei voltak a leggyöngébb pontok), majd átgurultunk a kollégiumba.

Sok gondtalan kilométert és kellemes élményeket kívánok Áronnak új paripája nyergében!