Munkába járás tavasszal és nyáron
Újpest - Rákospalota - Rákosszentmihály - Cinkota - Rákosliget - Rákoscsaba - Maglód - Gyömrő - Péteri - Monor, és vissza.
42,5 km

A régi útvonalam, amiről 2011 tavaszán leszoktam a rendőri ellenőrzések és a sok piros lámpa miatt
- és az új, ami ugyan hullámosabb, de nyugalmasabb, ráadásul sehol nem tilalmas.

Alvás a Csévharaszt felé eső nyáras szélén, ahol van egy kicsi, jobban rejtő akácos. Csodálatos hangulata van a friss zöld fűnek kora tavasszal.

Általában hosszú napok végén jöttem ki ide, amikor nem volt kedvem hazatekerni, és itt javítottam dolgozatokat stb.

Később azonban elszoktam innen, mert autót, vadászokat, kutyasétáltatókat, biciklistákat és vaddisznókat is láttam erre.

Rókalyuk

Vadetető és sózó

Földút a nyárasban

Az egész erdőt átszelő nyiladék

A buszmegálló szerint ez a tanyacsoport Csévharaszthoz tartozik.

Tégla-újrafelhasználásra szolgáló telek.

Silóféle épület,

szeméttel tele.

Fölöttébb alkalmatos aluljáró a vasúti vágányok alatt

Ez pedig már a kezdődő hazaút, Monornak a Péteri felé eső kijáratánál.

Küllőpótlásra való, biciklitámaszos megállóhely. Egy ízben egy köteg küllőt itt felejtettem a fűben, aztán pár nap múlva visszajöttem érte.

Péteri, horgásztó. (Egy tábla szerint a közterület neve Haleszi kert).

Földváry-Boér Elemér 56-os vértanú emléktáblája

A Pittner Dénes Általános és Művészeti Iskola

Az 1907-ben épült községháza

Víztorony

Gyömrő látképe délkeletről

Körforgalom Gyömrőn: itt lehet betérni a központba

I. világháborús hősi emlékmű

R. k. templom

Ref. templom

Kovácsoltvas egyházi címer ennek kerítéskapuján

Artézi kút (1926, 2006)

A tábla szerint 100-110 méterről hozza fel vizét.

A polgármesteri hivatal

Díszkút a város telepeinek nevével

A Centrum Üzletház. Itt balra szoktam fordulni, ha biciklialkatrészre van szükségem, mert a Váltó Kerékpárüzlet nem a mostani országúton, hanem a történelmi főutcán található.

Vasúti átjáró. A túloldalán is folytatódik Gyömrő (Erzsébet- és Petőfitelep).

Isten dicsőségére állította a Gyömrői Keresztény Kör, 2003.

A Liget Lakópark

Maglód, a piskótaalakú körforgalom

A Jászberényi út mellett kiparcellázott építési telkek

Szép időben itt szoktam lepihenni, ha nagyon álmos vagyok. (A kerékpárnyomok jelzik, merre vágtam át.)

Pécel látképe az M0-s körgyűrű fölött átvezetett országútról

Bevásárlóközpontok

A körgyűrű

Ez a víztorony már Budapest területére esik.

Vízműtelep Rákoscsabán

A Szigetcsép utca. Újabban nem ezt használom, mert tele van jobbkezes utcákkal, viszont erősen lejt.

Baptista imaház a Zrínyi utcában (1901, 2001)

A Rákos-patak. Ha végig volna mellette kerékpárút, sok kátyús és forgalmas szakaszt kikerülhetnék a segítségével, és majdnem otthon is lennék.

A ref. templom

A gályarab prédikátorok domborművű emléke

Kossuth-szobor

"Tiszteljétek a közkatonákat!"

Építőanyag-raktár a vasúti síneknél. A tábla a betörőknek is szól: "Balesetveszély! Nagyvadcsapdák!"

Fontos víznyerőhely a Naplás út déli torkolatánál. Sajnos 2012 áprilisában útfelújítás örvivel kivágták.

A bezárt üzlet udvarán rozsdásodó mérlegek közt látszik az utca régebbi neve is: Micsurin út.

Madáretető egy közeli kertben

Emelkedő út vág át Rákoscsaba északi részén. Itt van egy nagyobb élelmiszer-áruház is.

Egy időre kilépünk Budapest belterületéről

Régebben szeméttelep volt itt, és a régi reflexek még sokakban működnek, mikor továbbra is elszórják szemetüket.

Ez pedig a Naplás-tó, hivatalos nevén Szilas-patak Tározó.

A gátján halőrház a tarifákkal, és tiltó szóval: "A kifogott halat cserélgetni és más horgásznak átadni tilos!"

Pihenőhely a cinkotai parkerdőben

Itt már a Szilas-patak völgyében haladhatnék egyenesen hazáig, ha volna mellette kerékpárút. Van helyette egy tócsás átvágó földút a Nógrádverőce utcai kertvárosi rész felé, de csak hideg vagy száraz időben kényelmes.

A vizenyős öntésterület természeti oltalom alatt áll.

Az utolsó emelkedő: a Simongát utca. Sajnos a felső torkolata délutánonként bedugul, mert a délről jövő Cinkotai út ér véget benne.

A cinkotai strandfürdő megérdemelt egy nagyobb kitérőt.

Találta róla egy közelmúltban készített videót...

...meg a párját.

A helyiek számon tartják, szívfájdító írásokban őrzik az emlékét. Talán egy boldogabb, nagylelkűbb, kevésbé tojásfejű világban újra megnyílhat.

A védettebb részen egy hajéktalan vert tanyát.

A strandot egykor tápláló forrás vizét visszatartják, alighanem eladták.

Bugac tér

Meggyfa

A Szilas-patak völgyébe visszakanyarodó utca

Gyalogátjáró a túlpart felé

Síremlék valahol a Szlovák út - Ostoros út névváltásnál

Valamikori szekérút a patak felé. Hídját már csak gyalogosok és kerékpárosok használják.

Ennek a zöldségesnek sok narancsát és almáját pusztítottam már el, és valószínűleg ki is tartok mellette.

Reklámhordozóvá züllött gépkocsi. (Hónapszámra nem látom mozdulni.)

Így próbáltam egymáshoz a két mérőműszert. (Egyik az első, másik a hátsó kerékre volt kapcsolva.)

Rákospalotai bevásárlónegyed