13. nap: VII. 14. (csütörtök) 8³⁰ - 21³⁰
Kojetín - Kroměříž - Otrokovice - Zlín - Otrokovice - Stare Město.
79,1 km

A zlíni kastély és múzeum

Mikor ekképpen elbúcsúztam a világutazó-párostól, már egy napja tudtam, hogy leendő útitársaim nem tudnak elvonatozni Brünnig, csak a határcsücsökben lévő Břeclavig, így én leszek kénytelen megnyújtani lépteimet, hogy fogadni tudjam őket. Ezért létfontosságú volt, hogy a napból hátralévő órákban minél nagyobb távot legyűrjek. Gyors bevásárlást intéztem, melynek keretében egy kerékpár-visszapillantót átlényegítettem kullancskereső tükörré, aztán rárontottam az 55-ös útra dél felé. Stare Městót mégsem kerülhettem ki rajta, mert a vizem fogytán volt. A kerékpárúttal súlyosbított főutcán az alkony hunyó fényében elrohantam a túloldalon meghúzódó temető mellett, így a város nyugati peremén egy benzinkútnál kellett vizet vennem (az ilyenkor elvárható udvariassági csoki megvásárlásával egybekötve). A déli ég alján baljós fekete felhők gyülekeztek, a levegő érezhetően lehűlt: ilyenkor az este dacára erős zápor szokott támadni.

Stare Město belsejében, a nagymorva múzeum mellett épülő díszkupola

Világítótorony (kilátó), ismét az 55-ös út mellett

Ezért hát gyorsan elcsomagoltam térképemet, miután a lehetőségig eszembe véstem az utak futását. Az 55-ös elkerülőről keletre tértem, majd a csatornán túli nyárfásban nekiláttam hálószobát keresni. Ide lépcső híján egy vízlevezető "surrantón" ereszkedtem le, miután lovamat átemeltem a szalagkorláton. A nyáras mögött szerencsére vegyes tölgyes várt, és az eső is illedelmesen megvárta, amíg a sátram teljesen lakható formát ölt. Az eső egyben védelmet is nyújtott amaz erdészek és kerékpárosok ellen, akik az 50-es országút alatt átbújó (kőtörmelékkel javított, tehát szemlátomást használatban lévő) erdei úton szoktak járni. Egész éjjel csöpögött, szemetelt, olykor szakadt is, de már nem bántam: a sátor mindent kibírt.

Aggodalomra csak Szilárd miatt volt okom, aki az eltelt időben letett ugyan arról, hogy Bécsig kísérjem őket vissza, de a menettérti vonatjegyükre való tekintettel erősen ragaszkodott ahhoz, hogy a kerékpártúra végállomása Břeclav legyen. No hiszen, nekik a legjobb, nekem meg majdnem a legrosszabb! Így a közös szakasz végeztével vissza kellett volna lépnem a kiinduló mezőre, így istenhozzádot mondhattam volna a nyugati végeknek. Az éjszakába nyúló üzenetváltás során nagyjából sikerült érzékeltetnem velük a terv képtelen voltát, miközben Zlín és Uherské Hradište is felmerült a részükről végállomásként, míg én Ostraváig lettem volna hajlandó visszakanyarodni, mert onnen még volt értékelhető folytatás (Szilézia felé). Még éjfél után sem sikerült dűlőre jutnunk. Ilyen borús helyzetben vártuk hát a másnapot.