előző nap        a főlapra        következő nap

5. nap: VII. 5. (h) 1000 - 2115
Wojkówka - Odrzykoń - Prządki - Krosno - Miejsce Piastowe - Krościenko - Haczów - Jabłonica Polska - Zmiennica.
54,9 km

Fél nyolckor keltem, méghozzá olyan nagy kedvvel, hogy menten le is szakadt alattam az ágy. Egy félrefúrt csavar tartja vala az ágybetét egyik felét alátámasztó deszkát, és most a mozdulattól kiszakadt belőle. Nem tudtam kitekerni és visszahajtani, ezért kénytelenségből javítatlanul hagytam. Aztán megragasztottam a defektet: várakozásomhoz híven nem szúrás, hanem kidörzsölődés okozta, mégpedig azért, mert túl vékony belsőt tettem be. Hasznos jószág ez a defektvédős külső, gondoltam magamban, és visszaraktam a vastagabb belsőt. Ezután a német májast elhasználva megfőztem az aznapra valót, megírtam a köszönő és búcsúzó levelet Pawełnek, és lassan elindultam. A pitbull a nagyobbik lakóház üvege mögül csöndesen nézett rám.

Szép napsütéses idő kerekedett, jó kedvvel gurultam vissza dél-, majd északkelet felé, ahol Krosno környékének egyik legszebb emléke, az Odrzykoń falucska fölötti Kamieniec vára magasodott. Először egy meredek murvaúton kellett fölkapaszkodni a búcsújárók nyomdokain, kálváriás képoszlopok és zsinegen lengő színes zászlórongyok között. Nem először tapasztaltam, hogy a lengyelek ilyen külső dísszel is megadják a vallásos tiszteletet az Istennek. Nehéz kerékpárom ki-kicsúszott tolás közben, én meg izzadtam keservesen, meg-megállva. Fülledt, de továbbra is napos idő járta. Vallási érdekességként idejegyzem, hogy a kálváriák szokásosan utolsó stációja, vagyis Jézus mennybemenetele után még jó pár állomást találni, egészen Mária mennybevételéig és megkoronázásáig. Az ehhez hasonló népszerű összekapcsolások nyomán lesz a (papíron krisztocentrikus) r.k. mariológiából olyan teológiai fejezet, amely önálló életre kel, sőt az üdvtörténet tetőpontjává tolja fel magát.

A nevezett várat mi magyarok is ismerjük, mert Balassi Bálint is megjárta a falait - ő Kamenic néven emlegette. Még az édesapja vette meg a faluval együtt, mikor koholt felségsértési pere miatt kikényszerült az országból. A költő itteni időzését ma bronz dombormű és emléktábla tanúsítja a bejárat melletti falon. Maga Balassi Lengyelország más részeit is bejárta: 1576-ban a lengyel királlyá választott Báthory István magával vitte Krakkóba, 1589-ben pedig szerelmi csalódása után, illetve zavaros házassági és birtokperei elől távozott a hazából, hogy az új királynak, III. Zsigmondnak katonákat toborozzon a török ellen.

Kamieniec vára maga hosszú és kalandos történettel büszkélkedhet. Első említése 1348-ból származik, és öröklés útján több nemesi család is birtokolta. 1475-ben Mátyás király hadai is ostromolták, 1528-ban pedig itt talált menedéket a Ferdinánd által Magyarországról kiszorított Szapolyai János király.

Tadeusz Kościuszko szobra (1894)

A várra vonatkozó egyik érdekes dokumentum szerint itt játszódott le az az Aleksander Fredro Bosszú című komédiájában feldolgozott eset, melyben az egyik birtokos amiatt panaszolta be a másikat, hogy az az esővizet az ő udvarára vezette az ereszcsatornából. Egy alkalommal megrongálta az ereszt, és ezzel évtizedes háborúság, perpatvar kezdődött a két család között, melynek csak egy házasság vetett véget. Fredro vígjátéka a történteket későbbi időpontra helyezi, filmfeldolgozását pedig az általam tavaly meglátogatott Ogrodzieniec várában forgatták.

Mikołaj Kamieniecki, az első életfogytig
parancsnokló lengyel nagyhetman

Kamieniecet 1657-ben megrongálták és bevették II. Rákóczi György betörő hadai, és attól fogva lassan romba dőlt - helyreállításai is csupán a lakórészeket érintették, a védfalakat nem. 1796-ban a fellegvár tetejét elvitte egy nagy vihar, s ekkor a tulajdonosok kiköltöztek belőle. Fredro, mikor felesége hozományával megkapta a vár felét, már csak romot örökölt. Az utolsó ebédet 1863-ben adták a vár egyik szobájában. 1904-ben állagmegóvásba fogtak, majd a hetvenes években folytatták. A kis múzeum 1995-ben kezdett működni. Érdekes adalékként megemlítem, hogy a vár közigazgatásilag ma is két falu közt oszlik meg, bár 1998 óta ismét egy család magántulajdonában van. Mindezeket és egyéb részleteket a vár alapos bemutatóoldalán lehet részletesebben is elolvasni.

A lengyel cserkészet megalapítói tiszteletére

Szinte a vár mellett található a Fonó lányok (Prządki) nevű híres-neves sziklacsoport. A vártól egy könnyen járható murvaút visz a lábukhoz, ahová persze Krosnóból aszfalton is fel lehet jönni. A parkoló állandóan tele van autóval és busszal: a városból és messzebbről seregestül jönnek az emberek, hogy megtekintsék a homokkősziklákat, melyekhez több legenda is fűződik. Az egyik szerint a rájuk törő rablók elől menekülő lányok változtak itt kővé üldözőikkel együtt egy varázsló szavára, a másik szerint háborúba készülő férjeiknek (vagy az általuk férjnek kiszemelt egyetlen lovagnak) szőttek inget még vasárnap is, és mikor megszólalt a templomba hívó harang, mindannyian kővé dermedtek.

Ezen a hétköznapon is turistatömegek kavarogtak a kövek között, melyek hol szurdokfélét zárnak közre a kicsiny hegygerincen, hol meg csigolyákként állnak ki belőle. Az emberek a sziklákon ugráltak, fényképezték egymást, kiabáltak, fákba kapaszkodtak. Ahogy láttam, ez inkább kirándulóhely, ahová gyerekeket szoktak kihozni, mint turistacélpont.

Az alsóeocén kori (35-55 millió éves) nagyszemű ciężkowicei homokkőtelep a későbbi hegyképző erők hatására fölemelkedett és részben megbillent. A sziklaalakzatok közt az alsóbb részeken a boltozatok és üregek uralkodnak: ezek az egyes darabok eltérő ellenállóképessége miatt alakultak ki. A hegytetőre jellemző felszíni forma a kőgomba, amely a népet minden időben emberi alakokra emlékeztette (Vénasszony, Anya, Vezér, Máté haramia). A szél, a víz és a növényzet továbbra is pusztítja őket, ezért nem is szabad felmászni rájuk.

Rövid időzés után visszamentem a parkolóba, beszélgettem a buszsofőrökkel, majd lecsúsztam Krosnóba. Dimbes-dombos lecsúszás volt ez, közbe-közbe erős kis emelkedőkkel. Az egész táj nagyon jellegzetesen dél-lengyelországi: mindenfelé apró telkek, rajtuk házak, gépkocsik, emberek. Alig van itt-ott erdőfolt vagy közlegelő: a szerelni vagy enni akaró túrázónak mindenütt a szájába látnak.

A kellemes fekvésű Krosnóban nem néztem meg semmit, ehelyett alaposan bevásároltam: húst, sajtot, őszibarackot. A Biedronka (Katicabogár) áruház pénztárosa szerintem egy ötöst tévedett a maga kárára, de nem szóltam, mert nem voltam benne biztos. Ezután megpróbáltam impregnálószert venni valahol. A majdnem ötvenezer lakosú városban a második eligazításra meg is találtam a sport- és túraboltot. Meglehetősen drágán, mintegy négyezer forintért kaptam kétfélét: egyikkel a sátorlapot kellett bepermetezni, a másikkal pedig a varratokat leragasztózni. Vizet viszont az egész városban nem találtam: a temető, ahová a város közepén betértem, látványos ótemető volt. Már a mentsváraim se működnek rendesen, gondoltam, miközben Sanok felé pedáloztam. Szerencsére jó sok barack lapult a kosárban.

Ezen a szembeszeles, dombos vidéken alig vánszorogtam, és kb. három órakor beláttam, hogy a sanoki skanzent már nem érem nyitva. Ezért hirtelen irányváltással északkeletnek fordultam, és egy alkalmas, szeles dombgerincen nekiláttam a sátor vízhatlanításának. Az ecet- és alkoholszagú löttyökkel való pepecselés el is tartott vagy hatig, s ekkor már nem volt hová sietnem.

A Wisłok folyót elérve a 9-es útról is letértem, mégpedig Haczów felé, ahol egy világörökségi fatemplom van, szép polichróm festményekkel. Az idő öreg volta már ezt is zárva értem, de legalább egy mobilvécét találtam az üres parkolóban, ami ezen a sűrűn lakott tájon nem volt utolsó segítség. Vizet a szomszédos temetőben sikerült töltenem; kissé nitrátos volt ugyan, de még éppen iható. A gondnoknénivel elég hosszan beszélgettem, amire jó alkalmat szolgáltatott, hogy lánya két éve Magyarországon tanul szobrászatot.

Meseszép, mindenfelé messzire belátható völgyben haladtam Jabłonica Polska felé. Hangulatos, meghitt pihenőtelkek sorjáztak mellettem, nagyon élveztem a tekerést a langyos alkonyatban. Motorosok, bicikisták, kertjüket locsoló gazdák és a szomszéd faluba igyekvő szerelmesek között vezetett az utam Brzozów felé. Zmiennica után egy gazda apró, de annál hangosabb ebét úgy parancsolta vissza: "Zostaw pana", vagyis "Hagyd békén az urat." Érdekesen hangzott az udvarias önöző formának ilyen kutyakergető alkalmazása.

Az erdőszélen egy tábla ripakodott rám: "Bivakolni és tüzet rakni tilos!" - de egyszerűen nem volt más hálószoba a közelben. Kilenc óra tájban nem is volt más dolgom, mint felkapaszkodni az erdős dombtetőre, egy kis tolás után a fenyves-bükkösben fölverni a frissen impregnált sátrat, és zuhanyzás után belefeküdni.

Nagyítható térkép a Google honlapján